Úgy szeresd a hazádat, ahogy egy kisfiú
További Stenk cikkek
Jeff Tweedy, a Wilco nevű amerikai alt-country zenekar énekese nem viccel. Azt mondja Hints című új dalában, hogy nincs középút, amikor a másik oldal inkább ölne, mint hogy kompromisszumot kössön. Nos, ez felénk is ismerős, ahogy a Cruel Country című új dupla album számos kérdésfelvetése is. Pont annyira, mint a borítón látható, halasi csipkére emlékeztető terítő.
Ha akarjuk, a Cruel Country zenés országértékelő vagy portré az Egyesült Államokról a country nyelvén. Maga az albumcím is egyszerre utal a nemzetre és a zenei műfajra, miközben a Wilco életvezetési tanácsokat ad arra, miképpen élhetünk a saját szabályaink szerint egy darabokra hulló világban, és közben megvív a country mumusával is.
Jeff Tweedy az amerikai rockzene egyik kulcsfigurája, még az Uncle Tupelo zenekarban mutatta meg, mi is az alt-country, de amikor összehozta a Wilcót, a country már csak kiindulópont maradt. A stúdiókörülmények között, de élőben rögzített, 21 számot tartalmazó Cruel Countryn visszatértek oda, ahonnan elindultak, háttérbe szorítva az art rockos impulzusokat.
Jeff Tweedy a Love is the King című, 2020-as szólóalbum munkálatai során kezdte el írni a Cruel Country témáit – akkor még nagyrészt egyedül dolgozott –, de a Cruel Country már egy hattagú zenekar munkája. Annak ellenére hogy a lemez megmutatja az amerikai zászló szövési hibáit, színevesztett motívumait és Tweedy vívódásait is, a hangszerelésben visszafogott. Az album finoman szólva sem harsány, inkább elmélkedő, megpróbál válaszokat találni arra, hogy „hol rontottuk el”, és hogy „miért hagytuk, hogy így legyen”.
Azt azonban Tweedy határozottan kijelenti, hogy minden észrevétele ellenére szereti az Egyesült Államokat. Szeretem a hazámat, mint egy kisfiú – mondja a Cruel Country című dalban, de epésen azt is hozzáteszi, hogy csak annyit kell tenned, hogy énekelsz a kórusban. A takarékos hangszerelésű, melankolikus album távol áll a Nashville-country ezüstösen csillogó világától, de nemcsak afféle panaszkönyv, hanem vigasztaló énekeskönyv is egyben, ugyanakkor a maga módján ravasz és szórakoztató lemez.
A The Universe című dalban azt mondja Tweedy, hogy beszélj hozzám, nem akarok költészetet hallani, miközben a lemez kimondottan lírai. Akkor most hallgassunk költészetet, vagy sem? Persze, hallgassunk, nem kérdés. Itt van ez a szelíden áramló dalfüzér, amelyben nemcsak egy nyughatatlan zsenit találunk, hanem az ő árnyékában számos kiváló zenészt is. A dobos Glenn Kotchet (aki most nem mutatja meg igazán, mit tud), és ott a választékosan gitározó Nels Cline is.
Ugyanilyen ravasz a Sad Kind of Way című dal, amelyben azt énekli Tweedy, hogy a legjobb, amit tehetek, az, hogy megpróbálok örülni neked. Szóval itt egy naturális, visszafogott album, amelynek legfőbb jellegzetessége a folkosan megszólaló, szelíden pengetett akusztikus gitár. És persze hiába emeli ki a zenekar, hogy ez közösségi munka volt, és hogy a dalok végső formája jammelésekből született, valójában akkor is megszólalnak, ha Tweedy egy szál gitárral adja elő őket egy kamionparkolóban.
A Cruel County ambíciói ellenére sem konceptlemez, nincs kerettörténete, az egész bölcs példázat arra, hogyan tudjuk jól érezni magunkat a globális katasztrófák kellős közepén. Nincsenek itt nagyzenekari túlzások, nincs semmi ünnepélyesség, miközben az album főhőse maga az Egyesült Államok, amelynek déli határán veszélyes álmok áramlanak… Ezzel a képpel indul a lemez, ezt halljuk az I Am My Mother című dalban.
Az album zenés kísérlet arra, hogy megmutassa, igenis létezik az a felállás, amely szerint azért vagy kíméletlenül kritikus a hazáddal, mert rajongva szereted, ha kell, olyan naivitással, ahogy csak a kisfiúk, és olyan indulattal, ahogy a kamaszok.
Ezt énekli Tweedy az Ambulance című dalban: Félig ember voltam, félig üvegszilánk. Ebben az éles és csillogó üvegszilánkban éppúgy meglátjuk magunkat, ahogy a Cruel Country című albumban.
Wilco: Cruel Country, dBpm Records, 21 szám, 77 perc
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását
A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.
1 órája
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
30 perce
Rovataink a Facebookon