Bonobo világ körüli turnéra indul, Budapesten is fellép
További Stenk cikkek
Az elektronikus zene egyik kiemelkedő alakja világ körüli turnéján belül érkezik Budapestre, hogy november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában mutassa be érzelmileg eddigi legintenzívebb lemezét.
Bonobo Fragments című hetedik stúdióalbumján olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O'Flynn és Miguel Atwood-Ferguson. Európai turnéjának előzenekara az elektronikát világzenével és ütőhangszerekkel ötvöző Poté lesz, de
Budapesten az Analog Balaton is bemutatkozhat előtte.
Bonobo, vagyis Simon Green első lemezét még 2000-ben jelentette meg Animal Magic címmel. Szinte rögtön leszerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozókiadó, a Ninja Tune, akikkel azóta is együtt dolgozik. Albumait a kezdetektől fogva maga hangszereli, és a produceri munkát is ő látja el. Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon, az igazi áttörést mégis a 2010-es Black Sands című album hozta el számára.
Egyedi hangzásvilágának egyik kulcseleme, hogy az elektronikus zenét sokszor távolabbi műfajokkal, nép- és világzenével, jazzel vagy éppen gyűjtött hangelemekkel keveri. A zenész úgy gondolja, hogy az elektronikus és akusztikus zene közötti szembenállás nem létezik. Amit ő csinál, az az akusztikus forrásokból származó hangok összegyűjtése.
Gépek által készített zene helyett gépekkel készített zene.
Az elektronikus és az élő hangszeres zene határait elmosó fellépéseivel Bonobo egyaránt megtölti a Sydney-i Operaházat, a Royal Albert Hallt vagy éppen a Glastonbury Fesztivál színpada előtti teret.
Az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be. A januárban megjelent Fragments című lemeze érzelmileg az eddigi legintenzívebb, így talán nem is meglepő, hogy maga a szerző is ezt tekinti remekművének. Korábban mindig utazás közben készítette dalait, a lezárások miatt azonban máshonnan kellett inspirációt gyűjtenie.
Korábban folyamatosan a világ zajában éltem, tele voltam élményekkel. Amikor mindez megváltozott, úgy éreztem, nincs mit mondanom. Ott ültem a stúdióban, rengeteg időm volt, és mégsem tudtam zenét szerezni. Újra be kellett indítanom a kreatív lendületemet azzal, hogy kimegyek a szabadba, és más módon próbálok kapcsolódni a világgal.
Végül a kaliforniai Halál-völgyben tett túrák során találta meg a régen várt ihletet.
A Fragments 12 dala így lett egyfajta lenyomata annak, hogy a küzdelemből, a kiábrándultságból a kreativitás és a remény a legváratlanabb pillanatokban is felbukkanhat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről
Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.
25 perce
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
1 órája
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
3 órája
- Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban
A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.
február 6., 06:05
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
5 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol keződik az idei lomtalanitási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
44 perce
- Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson
Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.
február 6., 17:09
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
2 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
11 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
Rovataink a Facebookon