Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Szerinted ez a formátum meddig lehet izgalmas? – tette fel a kérdést egy barátom, amikor szóba került a társaságunkban a Dalfutár új évada. Mert igen, zenekedvelő közegekben ez a műsor már beszédtéma-indukátor. A választ nem tudtam, mert bennem még a kérdés sem fogalmazódott meg, hiszen akik a műsor formátumáért szerettek bele a Dalfutárba, azoknak amíg lesznek új részek, addig lehet izgalmas ez a zenei reality, akik viszont akkor tudnak érzelmileg kapcsolódni egy-egy adáshoz, ha épp olyan zenei szereplőé lesz a négy pozíció egyike (zeneszerző, szövegíró, producer és énekes), akit amúgy szeretnek, akkor nyilván véges a felhozatal, így az érdeklődés is.
Most viszont végéhez ért a Dalfutár nyolcadik évada, és újfent ambivalens érzések háborúznak bennünk; egyrészt megint remek nyolc részt köszönhetünk Hajós Andrásnak, Jeli Andrásnak és az egész Dalfutár-stábnak, másrészt viszont új epizódok híján magunkra hagytak bennünket a januári depresszióval.
Nem oké egy műsort a legunalmasabb hónapban befejezni, amikor hideg van, minden szürke, és karácsonyig még 12 hónap van vissza. A hétfők visszatértek Garfield-megítélésbe, mégis érdemes számot vetni az elmúlt hetek részeiről, ugyanis ismét tanulságos és érdekes epizódokat láthattunk, illetve született négy új dal is.
Talán a nyolcadik évad forgatása előtt Hajósék is feltették maguknak a fent említett kérdést, ugyanis a legtöbbször békítő és magát zenmester-pozícióba meditáló Hajós felvette a krampuszszerepet, és mint egy rossz gyerek, kicsit tekergette a konfliktusmérőt. Nézőként néha azt érezte az ember, hogy mediátor szükségeltetik az alkotók közé. Hajós láthatóan küzd az általa tapasztalható Dalfutár-udvariaskodás ellen, amitől visszatért az elmúlt évadokban kevésbé látott, ám a reality sajátosságainak tekinthető alapfeszültség – ami a mi megítélésünk szerint jót tesz a műsornak.
Mindez az első csapatnál kezdődött, illetve ott is csúcsosodott ki, ugyanis az évad első két epizódját (főleg a másodikat) nézni olyan volt, mint nagycsaládos karácsonyi vacsoránál felhozni egy politikai témát.
Kontor Tamásnak hála egy vasmadárfészekben született dalkezdeményezés kapott szárnyra, ami egészen Babaitisz Jorgoszig repült. A Lil Frakk néven tevékenykedő előadó, akinek a trapház az egyháza, saját stílusában kanyarított szöveget, ez a mondanivalóra talált dallamvilág pedig funk-jazz-pop tónusokkal árnyalódott, hála a Subtones zenekar produceri munkájának.
Ezt az egyveleget kapta meg a magyar könnyűzenei fesztiválok egyik alapfellépője, Péterfy Bori, akinek viszont annyira nem tetszett a szöveg, hogy írt egy újat. Szerencsére Jorgi, aki a Dalfutár után a második legélvezetesebb zenei műsort (Sávlekötő) vezeti YouTube-on, nem hozott válaszul az ellenállásra Bori helyére másik énekest, az alázat pedig győzedelmeskedett, és érvek nélkül kerekedett felül a vitán. Így, bár nehéz szülés volt, de világra jött a VHS című dal.
A műsor kedvelői heves kommentelésbe kezdtek, és bemutatták az emberi sokszínűséget, illetve ugyanazon történés számtalan megélését. A kommentszekció megtelt szélsőséges véleményekkel, sokaknak tetszett Péterfy Bori határozottsága, ám többen adtak hangot az alázat hiányának, ami sokak szerint a működőképes Dalfutár egyik alapkelléke. Az indulatok a második csapat videói alatt is tetten érhetők, ahol is született egy olyan kifejezés, amely az első két rész tapasztalatait sűríti magába.
Senki sem nyomta fullba a Borit
– fogalmazta meg az egyik kommentelő.
Az tény, hogy akik szeretik a feszkót, elégedettek lehettek az első csapatot látva, de a második (illetve majd a harmadik) turnus részeit nézve azok is visszatalálhattak lelki békéjükhöz, akiket a gördülékeny munka látványa boldogít.
Ha már lélek és ha már béke, a második csapat zeneszerzőjével Hajós egy tarottanácsadónál ismerkedett. Bár a műsor egyik alapvetése, hogy a négy pozícióra felkért szereplő nem tud egymásról semmit, a különleges kártyalapok árulkodtak a művészekről. Így Korbucz Sonya már azzal a megnyugtató ígérettel állt neki a munkának, hogy előre tudta,
a műsorban a kelyhek ásza, az érmék kilencese, az erő és a kelyhek királynője találkozik.
A kártyagrafika alapján lírainak álmodott szövegíró Balla Gergő lett. A Platon Karataev zenekarból ismert srác megfelelt a kimunkáltság és az összeszedettség jelzőnek, amivel előre felruházták. Az erőt képviselő producer végül tényleg egy kisoroszlán lett, ugyanis Hundred Sinsre esett a stáb választása, akinek a neve ígéret a minőségre.
Az arcát takargató előadó zenei hangzása személyével ellentétben azonnal felismerhető, illetve egyedi és izgalmas, ezt a tulajdonságát pedig ebbe a dalba is belerakta, ami remekül passzolt Horváth Tomi reszelős hangjához. A Szemfehér tenger című dal egyértelmű bizonyíték arra, hogy a tarotban is létezik royal flush, mondjuk a csapat csak Atissal engedte meg magának az all int.
Az előző évadban hatalmas sikert aratott, hogy Jeli Andrásék el tudták csábítani Charlie-t a műsorba. A nyolcadik évadban sem maradtunk legenda nélkül, ugyanis Dés Lászlót kérték fel zeneszerzőnek, aki nemcsak elvállalta a felkérést, de egyből bejelentkezett négy másik csapathoz is, mivel állítása szerint rengeteg ötlete van, ami passzolhat a műsorhoz. Erre bizonyítékul valóban egy összetett zenei kísérlettel indította el a harmadik csapat munkáját. A szövegnél Turai Barnával jött a csavar, aki Hajós András kérésére
angol dalszöveget írt,
ami szerencsére a produceri pozícióba felkért, kifejezetten nyitott Ineffable zenekarnak és a csodálatos hangú Urbányi Zóra énekesnek is komfortos volt. A stúdiónapon szinte lélegzet-visszafojtva mutatták meg a pop anyanyelvén írott dalt a szövegcentrikus Désnek, aki bár meglepődött, gyermeki izgatottsággal alkalmazkodott a különleges helyzethez. A Dalfutár első angol nyelvű száma nagyon magasra tette a mércét, az Odd one out című dal valóban kakukktojás lett a műsor történetében, de annak páratlan.
Nemcsak akkor izgalmas egy stúdiónap, ha a szereplők között tapintható a feszültség, hanem akkor is, amikor nagyon különböző világok találkoznak a műsorban. A nyolcadik évad utolsó két része ezt a nézői igényt is maradéktalanul kielégítette. Egészen különböző műfajok képviselőit eresztették össze a negyedik csapatban, a végeredmény pedig bizonyítja, hogy kilépni a komfortzónából csodákat szülhet.
A túlzás nélkül gitárvirtuóznak nevezhető Bécsy Bence írta a dallamot, amivel feladta a leckét Major Eszter szövegírónak, ugyanis ahogy ő gitározik, úgy senki sem énekel. Ám a Kiscsillag zenekar gondoskodott arról, hogy megtalálják e dallam mögött is az egyszerűséget, és bár Lovasinak elsőre bőven akadt problémája a zenére írt szöveggel, Major Eszter megmutatta profizmusát, és úgy igazította a szavakat, hogy a végeredménnyel az alternatív zenészek ugyanúgy elégedettek lehettek, mint a roma pop koronázatlan királynője.
Énekesnek ugyanis Nótár Maryt kérték fel, aki elhagyva szeretett műfaját, megmutatta, hogy bármit képes elénekelni, és olyan emberekkel is megszerettette a frazírokat, akik zenében minimalisták. A Léghajó címre keresztelt dal egyelőre csak az adás végén látható és hallható (39:22).
Olyan embernek, aki még sosem találkozott korábban a Dalfutárral, egyértelműen a nyolcadik évadot mutatnám meg, mert ebben a nyolc részben minden megvolt, amiért szeretjük ezt a műsort.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon