Nekik köszönhetjük a popkultúra egyik legdurvább borítóját

Ha a Uriah Heep a szegény ember Deep Purple-je, és az utóbbi zenekarról is bizonyos zenész körökben csak annyit mondanak, hogy parasztrockot tolnak viharlámpás lőcsös szekéren, akkor messziről kell indulnunk ahhoz, hogy olyan ajánlattal álljunk elő, mint az 54 éve (!) létező Uriah Heep Chaos & Colour című albuma.

Kezdjük azzal, hogy a Uriah Heep magyar popra gyakorolt hatása sokkal nagyobb, mint az elsőre tűnik. A néhol prog rockos mintázatú, slágeres hard rockjuk hatott például az Omegára, Benkő László játékán érezni, hogy figyelemmel kísérte a billentyűs Ken Hensley életművét, de a slágeres, mégis erőteljes Heep-megszólalás hatott a Taurusra, a P. Mobilra és a Korálra is, így aztán nem is a Deep Purple Machine Head-je a magyar hard rock napja és holdja, hanem a Uriah Heep Look At Yourself című albuma.

A fenevad szabad

Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy a zenekarnak itthon különösebb kultusza lett volna. Amikor 1982 őszén felléptek a Kisstadionban, az akkor nagyot szólt, hiszen a hírneves rocknégyesből (Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Uriah Heep) először érkezett zenekar Magyarországra, miközben akkorra már a Led Zeppelin megszűnt, a Deep Purple is csak 1984 körül szerveződik újjá. Aztán mégsem lett olyan emlékezetes a koncert, mint az 1984-es BS-parkolós Iron Maiden vagy a Queen 1986-os pesti fellépése.

Mégis, ami megmaradt sokak emlékezetében, az az 1981-es Popzsebkönyv kazettaborító-mellékletében található Uriah Heep-féle borító, az 1982-es Abominog album covere, amely a betiltott Poptika 1982. novemberi (egyetlen) számában volt látható. Bár a Rainbow Down to Earthjének melodikus rockja köszönt vissza, mégis a popkultúra egyik legdurvább borítójaként üdvözölhetjük a valóban félelmetes ördögfejes ábrázolatot.

Nem ez volt a rock egyetlen kontrasztos coverje, a Nazarethnek szinte mindig „metálos” tasakjai voltak, miközben még az ingerszegény hetvenes évek Magyarországán is nyálasnak tartották őket a csövesek. (Érdekes, hogy egy évvel később, 1983 augusztusában, a pilisborosjenői Fenevad-fesztiválon – ami egy amerikai horrorfilm forgatásához rendelt buli volt – pont a Nazareth lépett fel.)

A Uriah Heep itthon az Equator (1985) albumig volt érdekes – rajta a pazar hangszerelésű Poor Little Rich Girl című dallal –, aztán a heavy metal hulláma idején már tényleg dinoszaurusznak tűnt Mick Box zenekara. Persze a Uriah Heep ezután is sorra jelentette meg az albumait, sőt még 2023-ban sem álltak le. Itt van például a meglepően fickós, kiváló dalszerzői teljesítményt nyújtó Chaos & Colour, amely ha 1979-ben jelenik meg, talán a mainstraim listákra is felkerült volna.

Probléma-e, ha egy lemez olyan, mintha 50 éve jelent volna meg? Nem, ha megszólal az adott produkció, és a Uriah Heep új lemeze bármilyen meglepő, életrevaló, lendületes hard rock, tele harmóniákkal. Végül is – ha már szóba került az Omega – az is furcsa volt, amikor az 1962-ben alakult zenekar kerek húsz év múlva, túl a beaten, a hard rockon, a space rockon, egyszer csak előállt egy szintetizátorokra épülő új hullámos albummal, ami valójában inkább a végzős gimnazistáknak állt volna jól, nem pedig azoknak, akik már azelőtt zenéltek, hogy befutott volna a The Beatles.

A Chaos & Colour dalai főleg az egyetlen alapító tag, a 76 éves Mick Box gitárjátékára épülnek, de a dolog ízét mégiscsak Phil Lanzon Hammond-harmóniái adják, és a Heepre jellemző, á-á-á-zós vokál, amitől olyan érzésünk támad, mintha az 1973-ban bemutatott Gawein, a zöld lovag című Stephen Weeks-féle kalandfilmbe csöppentünk volna, ahol egy varázsfőzetnek köszönhetően a középkori angol tájon keresztül száguld egy M4 Sherman tank, rajta a diadalmasan szólózó Mick Box figurájával.

Színre bontás

Szóval itt egy zenekar, amely Lee Kerslake, Ken Hensley és John Lawton halála után is elhozza nekünk a hetvenes évek hard rockjának hősi szellemét, és bár a dalok nem érnek fel a Gypsy, a Look At Yourself, az Easy Livin' és a The Wizzard tökélyéhez, azért Mick Box, Phil Lanzon, Russell Gilbrook, Dave Rimmer és Bernie Shaw becsülettel helytállt.

Megmutatják, milyen az, amikor a klasszikus hard rockot nemcsak a Hammondnak támasztják neki, hanem egy slágereket daráló wurlitzernek is. Az album tökéletes időutazás, olyan dalokkal, mint a Golden Light, a Save Me Tonight és a Golden Light. Utóbbiban azt énekli Bernie Shaw, hogy „csak hadd legyek önmagam, és maradjak a Földön”. Nos, ez a Chaos & Colourral könnyedén teljesíthető.

Uriah Heep: Chaos & Colour

Silver Lining Music

11 szám