Újra menő a magyar irodalom a fiataloknál
Bármennyit is támadják őket ezzel a váddal, úgy tűnik, a fiatalokból még nem veszett ki a magyar irodalom iránti lelkesedés. A Kontraszt zenekar legújabb, Lennék valakié című kislemezén három ismert, hazai verset dolgozott fel három teljesen különböző stílusban.
![Kontraszt 1 Bikali-Sándor-fotó](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4821/48212/482122/48212294_d27b0db32bd5607acacf638920dadf76_wm.jpg)
Az alternatív zenei közegben jártas hallgatók már valószínűleg találkoztak a Kontraszttal, hiszen a banda 2020-ban megnyerte az Öröm a Zene tehetségkutatót, azóta pedig konzisztensen törtetnek előre. Mirtse Korinna és Csizmazia Zsolt különleges duója az új hullámos alterpop egyik hazai zászlóvivője, az énekesnő tavaly még a Dalfutárban is megmutathatta dalszövegírói tehetségét. Most teljes zenekarral elkészítették első versmegzenésítő kislemezüket.
Az albumon Juhász Gyula, József Attila és Ady Endre művei különleges zenei aláfestéssel szólalnak meg. A Dal a rózsákról folk-popos dallamai és az Egyedül elektronikus hangszerelése igazi zenei kavalkád, amit a Szeretném, hogyha szeretnének zongoraalapú balladaátirata tesz teljessé.
Egészen csodálatos az, amikor százéves verseket olvasok, és a saját gondolataimat találom meg bennük. A verseskötetek a polcon olyanok, mint az időkapszulák. A régi költőink ugyanazt érezték, mint mi, ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint mi, de a mód, ahogy kimondták és leírták ezeket az érzéseket, átgondolt, kifinomult és gyönyörű
– magyarázta Mirtse Kori, hogy mi ihlette az albumot.
A lemezről egyértelműen a Dal a rózsákról az aduász, nem véletlenül készült klip is a dalhoz. A nóta simán lehetne az Ördögkatlan vagy a Művészetek Völgye fesztivál idei himnusza, hiszen magába foglalja a magyar művészetet, a folk- és az alternatív zenét, előadásmódjában és hangszerelésben mégis friss és fiatalos. A dal refrénje annyira fülbemászó, hogy én például akárhányszor meghallgatom, biztos, hogy egész nap azt dúdolom. A hozzá készült klipet Bikali Sándor készítette, a videóban a zenekar összes többi tagja, azaz Balázs Misi, Molnár Péter és Holdosi Attila is látható.
A stúdiómunkát szokásosan Balázs Misi végezte, aki a Kontraszton kívül a Fatal Error zenekar billentyűseként is sokaknak ismerős lehet. A Lennék valakié nem csak zenei, hanem összművészeti alkotás. A videóklipben Molnár Viktória magyar divattervező szoknyái láthatók, a kislemez borítóját pedig az AKVA Wallpapers megálmodója, Molnár Éva készítette.
Az új album dalait hamarosan élőben is hallhatja a nagyközönség, hiszen a Kontraszt legközelebb április 6-án, az A38 hajón lép fel a Magidom társaságában.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.
február 7., 14:29
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”
A színésszel A Fehér Lótusz új évada kapcsán beszélgettünk.
tegnap, 19:24
- Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat
A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.
február 8., 09:40
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya
Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.
február 8., 06:09
- Kultúr
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
Közleményt adott ki az egyetem.
február 7., 15:33
- Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.
február 6., 06:48
- Kultúr
Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
Új program indul.
február 7., 13:27
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt
A város önkormányzata megszólalt az ügyben.
február 8., 10:44
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.
február 7., 13:39
- Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban
A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.
február 6., 06:05
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján
A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.
február 7., 12:46
- Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt
A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
február 6., 12:34
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.
február 7., 12:50
- Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.
február 6., 10:24
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
tegnap, 11:40
- Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.
február 6., 21:02
- Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt
Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.
február 6., 07:49
- Mindeközben
A Kiképzés honvédjével alkot egy párt a Jóban Rosszban sztárja, már össze is költöztek
tegnap, 10:38
- Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
február 6., 11:26
- Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés
Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!
február 6., 17:07
- Mindeközben
Szandi a házasságáról: „Látszólag gondtalannak tűnünk, ám nekünk is vannak problémáink”
tegnap, 09:37
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
Rovataink a Facebookon