Közösségi oldalukon tudatták a Sum 41 tagjai, hogy 27 év után elválnak útjaik. Döntésük okát a bejegyzésben nem konkretizálták, ám nyomatékosították, hogy nagyon hálásak a rajongóiknak az elmúlt évek támogatásáért.
![DSC4588](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4880/48809/488095/48809576_ffaf7660f0a80e2e783b8ca16752ae0b_wm.jpg)
„1996 óta a Sum 41 tagjának lenni életünk legboldogabb pillanatait adták. Örökké hálásak leszünk a régi és az új rajongóinknak, akik különböző módon támogattak minket” – kezdték bejegyzésükben a kanadai pop-punk-banda zenészei, hozzátéve, nehéz kifejezni, mennyire tisztelik és szeretik rajongóikat, ezért mindenképp azt szerették volna, ha tőlük tudják meg, befejezik a közös zenélést.
A Sum 41 feloszlik. A turnénk aktuális koncertjeit még megtartjuk, és kiadjuk a soron következő Heaven :x: Hell című albumunkat, amelynek a megjelenését már mi is alig várjuk, ahogy az utolsó világ körüli turnénkat is, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatunk mindenkit
– írják a posztban, megköszönve még egyszer az elmúlt 27 évet.
A Sum 41 karrierje során többször megfordult Magyarországon is. Utoljára a Papp László Budapest Sportarénában koncerteztek a Simple Plan társaságában tavaly ősszel. A tagok közül akkor a basszusgitáros Jason „Cone” McCaslin és a gitáros Dave „Brownsound” Baksh adott interjút az Indexnek.
A Sum 41 csapatában megállt az idő: Tényleg nagy gyerekek vagyunk mind
Interjú Dave Baksh gitárossal és Jason McCaslin basszusgitárossal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek
A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.
február 9., 18:39
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában
Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.
február 10., 12:00
- Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra
A cél mi más lenne: a fogyasztás.
február 10., 13:58
- Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.
február 8., 09:32
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira
Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.
február 10., 11:44
- Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?
Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.
február 8., 07:33
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Kultúr
Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film
Ilyen lett a Sehol se otthon.
február 8., 20:04
- Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát
A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.
február 8., 16:00
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot
Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.
február 8., 14:05
- Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút
Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.
február 8., 15:06
- Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került
Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.
február 9., 06:18
- Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják
Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.
február 8., 19:39
- Kultúr
Világsztárok, csillogás, Párizs különleges fotókiállítás a Virág Judit Galériában
február 9., 10:10
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
Rovataink a Facebookon