Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA szakadó esőben is elhozta a nyarat a Simple Plan
További Stenk cikkek
Kevesebb mint egy év után újra Magyarországra látogatott a Simple Plan. A tavalyi koncert után azt gondoltuk, nem tudnak jobbat hozni, de most még magasabbra tették a lécet, és még az eső sem tudta elmosni a hangulatot.
Tegnap délután már a kapunyitáskor megérkeztek a hardcore rajongók a Budapest Parkhoz, egyből berohantak az első sorokba. Bár mindenki a Simple Planre várt, a Live Nation olyan zenekarokat hozott a pop-punk banda mellé, hogy az első előadótól megmozdult a Budapest Park.
Az estét Charlotte Sands nyitotta, aki extra cuki személyiségével, I LOVE BUDAPEST-es pólójával és elképesztő hangjával elvarázsolta a közönséget. Az énekesnő mindent megtett azért, hogy beinduljon a buli, és még azok is sikítoztak, akik amúgy nem is ismerték a dalait. Az énekesnő először járt Magyarországon, pont úgy, mint a második előzenekar.
Be kell vallanom, hogy a Simple Plan mellett a Set It Off zenekart vártam a legjobban, és nem kellett csalódnom. A banda már 2008 óta létezik, de nemzetközi sikereket csak az elmúlt években ért el. Az biztos, hogy az énekes, Cody Carson kiváló frontember, és Charlotte Sandshez hasonlóan ő is úgy énekel, hogy csak pislogtunk. A harmincperces koncertbe sajnos nem fért bele minden sláger, de így is felpörgették a közönséget. Reméljük, a zenekar hamarosan visszatér egy önálló koncerttel.
Esőben is Simple Plan
Harmadik előzenekarnak a Zebrahead érkezett a Budapest Park színpadára. A banda idén másodszor koncertezett Magyarországon, februárban az A38 Hajón láthatták őket a rajongók. A Zebraheaddel megjött az igazi pop-punk életérzés, bár valamiért sokkal halkabban szól, mint az előtte lévő zenekarok. Ekkorra már a közönség nagy része is megérkezett, és egy emberként tombolt.
A Simple Plan kevesebb mint egy éve járt hazánkban, akkor az Arénát robbantották be a Sum 41 társaságában. A zenekar számomra mindig is a nyarat jelentette, ezért örültem, hogy júniusban jöttek hozzánk. Az időjárás persze nem akarta a nyári hangulatot,
a koncert első felében még csak csepegett az eső, aztán leszakadt az ég. A közönséget viszont nem nagyon zavarta a vihar, előkerültek az egyszer használatos esőkabátok, és ment tovább a buli.
A zenekar idén is a „best of” dalokkal vette be Budapestet. Bár elvileg a tavaly megjelent Harder Than It Looks című lemezt mutatták be, az albumról nem sok dal került fel a listára, így azok is tudtak bulizni, akik a csapat régebbi zenéjét szeretik. A koncert az I’d Do Anythinggel indult, és onnantól kezdve megőrült a közönség. A Jet Leg-duettet Pierre Bouvier az elsőként színpadra lépő Charlotte Sandsszel énekelte, a Summer Paradise-szal megérkeztek a hatalmas strandlabdák.
Természetesen idén sem maradhatott ki a „party medley”, amiben olyan dalokat dolgozott fel a zenekar, mint az All Star, a Skater Boi Avril Lavigne-től vagy a The Killers legnagyobb slágere. Aztán jött a Mizújs, Scooby Doo? főcímdala és az új album egyik legjobb nótája, a Wake Me Up (When This Nightmare's Over).
Az I’m Just a Kid című, TikTokon újra népszerű dal alatt Chuck Comeau dobos megint bemászott a közönségbe, és a Set It Off énekese is felkerült a színpadra. A kiváló koncertek mellett a legjobb látvány az volt, hogy a különböző előadók is élvezték egymás koncertjeit. A Set It Off-os srácok például mindenkit végignéztek. A Simple Plan bulija szokásosan a Perfect című dallal végződött.
Bár nem volt telt ház, azok, akik ott voltak, megtöltötték energiával a Parkot, és a szakadó esőben is kitartottak. Én kifejezetten örültem, hogy nem kellett megint öt évet várni egy újabb Simple Plan-koncertre, és annak is, hogy feltörekvő előadókat hoztak maguk mellé.
Reméljük, hamarosan újra láthatjuk Charlotte Sands énekesnőt és a Set It Offot, hiszen mindketten keveset játszottak. Őszintén szólva egyáltalán nem lepett meg, hogy a Simple Plan megint ekkora bulit csinált. A zenekar több mint húsz év alatt tökéletesre fejlesztette azt, hogy hogyan tudja átadni a legtöbb energiát a közönségnek. Így a koncert után, az eső ellenére is mindenki széles mosollyal távozott a Parkból.
Rovataink a Facebookon