Ha ilyen tempóban készíti következő lemezét, azt már aligha éri meg

Huszonnyolc éve kezdett dolgozni Peter Gabriel az i/o projekten, aminek címe nemcsak az input/output rövidítést jelenti, de szinte ez a Jupiter egyik holdjának is a neve (Io – a szerk). A bemenet: 1995, a kimenet: 2022. Idén, január 6-tól kezdve Gabriel minden teliholdkor új kislemezt adott ki.

Annyi csavar, egymással különös mátrixot alkotó művészi terv állt itt össze, hogy a megfelelő fénytörésben talán csak akkor láthatjuk az albumot, ha mi magunk is a Jupiter egyik holdján állunk. Az i/o-t nyitó Panopticumban azt mondja Peter Gabriel:

Az összes bizonyítékot megtalálták

Nézd meg az utcáról

És mi az égből nézünk le

Átlátunk a gátakon

Átlátunk a hazugságokon

…derítsük ki, mi folyik itt!

…lássuk, hová vezetnek a nyomok…

Megsebzett bolygó

Ennél jobb meghívás, ennél izgalmasabb felütés régen született a pop csillagege alatt. Lehet, hogy az i/o az égit és a földit, ezt a perspektívát is befogja, láthatjuk a mindenséget, a kezdetet és a véget, mindezek nyomait, átvágva a hazugságokon. És ezt az ambíciót el is várhatjuk a pop talán leghosszabb ideig készülő albumától.

Hogy hol a helye az i/o-nak, nem tudjuk, csak azt, hogy valahol a Jupiter mellett. És az is biztosnak tűnik, hogy ez lehet az életmű záróköve, ami afféle meditáció az öregségről, egy olyan témáról, ami különösen indokolt egy 73 éves művész esetében.

A telihold dalai

Persze, amikor Gabriel írni kezdte, még csak 45 éves volt, de mire elkészült, már megírhatta azt is, hogy 1995 óta mennyit változott a világ. Szinte említésre sem érdemes, hogy Peter Gabriel az i/o esetében is ragaszkodott rövid címadási gyakorlatához. Mióta beleegyezett abba, hogy nem sorszámokat ad a lemezeinek, hanem címekkel látja el, a lehető legrövidebb szavakat használja: So, Us és Up. Ebbe a sorba illik az i/o is. Hogy érzékeljük az idő távlatait: amikor 1995 tavaszán megfogalmazta az album alapötletét, még meg lehetett volna akadályozni, hogy a boszniai szerbek elfoglalják a muszlimok lakta Srebrenicát, és azt, hogy meggyilkoljanak nyolcezer embert.

Amikor az i/o koncepciója megszületett, csak fantáziáltunk arról, hogy milyen lesz az 1995 őszén átadott Lágymányosi híd. A 2002-es Up óta, azaz több mint 21 éve ez Peter Gabriel első, új anyagot tartalmazó albuma. Ez tehát a leghosszabb szünet két stúdióalbuma között, de pályázhat a „poptörténet leghosszabb ideig készülő albuma” címére is, hiszen a Guns N’ Roses Chinese Democracyját csak 15 évig gyötörték a stúdióban. (Persze, ott van még a Beach Boys SMiLE albuma, aminek befejezésére 36 évet kellett várni, de az már Brian Wilson neve alatt jelent meg 2004-ben.)

Először digitálisan publikálta Gabriel a 12 számot, minden teliholdkor egyet, mígnem december elején megjelent maga a komplett album. És ahogy a holdnak, úgy a nagybetűs életnek is van világos és árnyékos oldala, és az album dalaihoz is készültek némileg eltérő verziók.

Változatok egy témára

A Bright-Side Mixeket Mark Spike Stent keverte, míg a Dark-Side verziókat Tchad Blake, de készült egy harmadik, egy 3D-s hangzást reprodukáló ún. Dolby Atmos surround hangkeverés is. A 36 különálló mixhez tartozik egy-egy képzőművészeti alkotás is, szóval, a labda fel van dobva a hifistáknak és más értelmezői közösségeknek is.

Most úgy tűnik, a világos oldal ünnepibb, csillogóbb, szerethetőbb, és talán könnyebben adja magát, mint a sötét oldal. Az i/o művészeti koncepciók ide vagy oda, szorosan kapcsolódik Gabriel szórakoztatóipari ösztöneihez. Nagy, stadionokat is megénekeltető refréneket írt, mégse érhetők itt tetten különösebb popos túlzások, mint a Sledgehammerben vagy a többi, art-funkos slágerében. Megtalálta a kapcsolatot pop-identitásával és a prog-rock szellemiségével is, és a két erőtérnek rendezett a viszonya.

Világválogatott

Az i/o fő műnek tűnik, és persze, Gabrielnek volt ideje szelektálni, és tovább építeni a több száz vázlatból azokat, amelyek a leginkább kifejezik azt, éppen hol tart. És persze összegző album is, például a Road To Joy megidézi a So korszakának a robo-groove-os art-popját, azt az időt, amikor Gabriel globális popsztár lett.

Az Olive Tree pedig pimaszul utal Paul Simon world musicos slágerpopjára, de ott vannak a nagy, talányos csodák is, mint a Panopticum című nyitány, amiről már most kijelenthető: esélyes, hogy a popipar egyik klasszikusa legyen. Persze, mindehhez egy világválogatott állt össze, Manu Katché dobos, Tony Levin basszusgitáros, David Rhodes gitáros és Brian Eno, aki nemcsak producere volt az anyagnak, de szintetizátorokon is játszott.

Egy úr az űrből

Az i/o-ban talán mégis az a legnagyszerűbb, hogy nem érződik rajta, hogy közel három évtizeden át formálták. Ha Peter Gabriel ebben a tempóban készíti a következő lemezét, annak megjelenését földi léptékkel mérve már valószínűleg nem éri meg. Ugyanakkor lehet, hogy a Jupiter Io holdján több száz kiadatlan vagy éppen félig kész dala egy sajátos keltetőben csírázik, formálódik, felhasználva az égi energiákat. Valahogy úgy, ahogy a nyolcvanas években a Big Time és a SledggeHammer stop motion klipjeiben fejlődött és csírázott ki maga az élet.

Peter Gabriel: i/o

Real World Records

12 szám

68 perc (bright-side mix) /  68:34 (dark-side and in-side mixes)

9/10