Frenk klippel hirdeti másságát

Frenk a mai magyar zenei élet egyik legegységesebben eklektikus figurája. Dobolt a HIPERKARMÁBAN, andalít és felráz a Budapest Bárban, Tom Waitsszel a Braindogsban, tolja saját zenekarával és szólistaként.

Boldogan lubickol a zene vizében, a new wave-től a popsanzonig bármiben pancsol, amiben épp jól érzi magát. Most fejezte be nyolcadik lemezét, és megint olyasmit csinált, amit eddig nem – egy elektronikus szintipopalbumot. Ez tulajdonképpen a hetvenes évek óta megjárt szintetikus popzenei út összefoglalója és frenkesítése. Az album zenei társproducere Tóth András DJ-zongorista.

Az eddig jórészt akusztikus produkcióiról ismert Frenk a következőkkel indokolja stílusváltását:

A zene annyiféle, hogy én sem akarom mindig ugyanazt csinálni. Most teljesen másra vágytam.

A lemez februárban kerül a közönség elé, de 2024. január 13-án az Akvárium Klubban, március 14-én a Turbinában már élőben is előadja néhány új számát.

Sakk, ahol nincs fekete vagy fehér

A töretlenül kísérletező művész akusztikus vonulatát megtörő szintipopkorszakának első, nyilvánosan is hallható darabjához egy klip is készült. Az elektropop hetvenes évek végétől máig gördülő tartós hullámát meglovagoló album legdiszkósabb száma a nyilván nem véletlenül nosztalgikus Ha táncolok veled címet viseli.

Frenk azt mondja, hogy amúgy az egész lemez ilyen, de ez a dal különösen „diszkós”.

A klipet a Madách Színház díszlettervezőjével, Vízvárdi Andrással készítette, aki nemcsak vizuális, hanem muzikális és teátrális is. A videó képi világáért részben Kiss Jenő felelős, mivel ő volt az operatőr.

Koreográfust nem nevezett meg, ezért magán kívül senkit sem vonhat felelősségre. Vagy dicsérhet, mert meghökkentő, vicces, ironikus, kedvesen szarkasztikus minden mozdulata, ahogy a klip egész képi világa is. A látvány olyan mesterséges vizuális teret szintetizál, ami képekben igyekszik megfelelni a már jóval a mesterséges intelligenciák előtt is villany hajtotta szerkezetekből előcsalt, addig soha sem hallott hangoknak.

Az énekes egy fehér kimonótréningben ül, áll, fekszik a képeken. Előbb háttal ringatózik, majd magával sakkozik, és minden figura szürke. 

majd bevadul, és bedobja a csípőkörzést, mintha ő lenne az egész Mikrolied vokál vagy egy bulimiás Elvis Presley.

A klip egy pillanat szünetet sem engedve gerjeszti az asszociációkat, idéz korszakokat, MTV-klipeket, sztárokat. Ha a magunk módján és számunkra is kellemes módszerekkel megfelelő állapotba hozzuk az idegrendszerünket, bármikor odaképzelhetünk egy cérnavékony, büszkén kunkorodó bajuszt is Frenk ábrándos tekintete alá, és máris ott terem előttünk Salvador Dalí, amint egy Duna piros vizén sétáló tigrist vizionál, mielőtt festeni kezd.

Frenk bárki lehet

Frenk úgy tud nézni, mint David Bowie, olyan visszafogottan táncol, mint egy bepörgött Tom Waits vagy leszedált Elvis, esetleg egy kinyújtott Prince, de vannak Csepregi Évá-s gesztusai is. Legtöbbször mégis egy nyolcvanas évek magyar undergroundjából ismerős, nagyon elszállt, a hazai rögvalót nonfiguratív festészettel és nyugati rétegzenével átvészelő fiatal művészre hajaz az egykori Fiatal Művészek Klubjából. 

Ruhájában feldereng Nagy Feró diszkókorszaki jelmeze is, de a szerelmes dalt dúdoló művész ebben a klipben alapvetően és leginkább Jordán Adélra hasonlít. És mindez együtt pont így jó.

Azt énekli, hogy megjavul az élet, ha táncol, ráadásul

 a világ pár percre élni kezd, mint egy tiszavirág.

Simán, igaza van, mert igazi művész, és mint ilyen a zenéjével és klipjeivel is a valóságot hozza elénk, de úgy, ahogy azt ő szereti. Reméli, hogy ez nekünk is kedvünkre szolgál, és vagyunk páran, akiknél be is válik ez a reménye. A lemez első, megklipesített számára meg már szilveszter hajnalán is jókat táncolhatunk Frenkkel.