A szemünk előtt felépítettek egy bizarr, játékos univerzumot

Egy popdalt számos nem várt irányból revitalizálhat a szórakoztatóipar, például feltűnhet sorozatokban, főcímekben, és akkor afféle egynapos csodaként újra a listákon találjuk. Volt, hogy eredeti szerzője vette fel újra egykori majdnem-slágerét, és másodszori nekifutásra már igazi klasszikus lett. A popdal sorsa olyan, mint a nagybetűs élet, tele van vélt igazságtalanságokkal, és ha a sorsot nem is lehet leírni egy titkos akkordmenetben, tanulságai azért vannak. Az MGMT-nek akkor nyújtott segítő jobbot a TikTok, amikor épp kirúgta őket a Columbia kiadó. A 2018-as Little Dark Age című albumuk címadó dala a TikTok és a streaming nagy durranása lett, cirka 600 millió lejátszást könyvelhettek le a Spotifyon.

Elveszett évek

Talán ez a siker is hozzájárult, hogy ne adják fel, és hogy hat év után Loss Of Life címmel új lemezzel álljanak a nyilvánosság elé. Tudták, hogy még mindig kíváncsiak rájuk, hiába engedték el az innovatív barkács-pszichopopot, amivel 2007-ben berobbantak. Az Oracular Spectacular című debütáló lemezük akkor jelent meg, amikor épp kifulladt az a poszt-new wave hullám, amely 2001 körül, a The Strokes Is this It című albumával szökött szárba. Az MGMT a tüskés gitárok helyett bedobta a villanyorgonákat, közös nevezőre hozva a progresszív rockot, a diszkót, a space-rockot, a funkyt, és egy kellemesen bizarr, játékos univerzumot építettek.

Legkisebb jégkorszak

A VanWyngarden és Ben Goldwasser alkotta duó gyakorlatilag 2007 óta erodálja az első lemezzel kialakított státuszukat, hiszen egyre többet kísérleteztek, és egyre kevesebb slágert írtak. Így jutottunk el a 2010-es Congratulations, a 2013-as MGMT után a 2018-as Little Dark Age című albumokhoz, a gótikus szintipop közhelyeiből összerakott hatalmas slágerekhez. A nem különösebben termékeny zenekarnak tehát volt ideje eldönteni, hogy milyen irányba menjen tovább, hogy visszatérjenek-e az édes-melankolikus indie-diszkó felé, vagy a zajos siker helyett a zajt válasszák.

Nos, van itt pop kimérve rendesen, Mother Nature-ben például beköszön a The Beatles bandériuma és a Magical Mystery Tour világa, de rögtön feltűnik az is, hogy a duó sokat hallgatott Bowie-t, főleg a berlini korszak albumait, illetve Simon and Garfunkelt, na meg kiegészítő gyakorlatként Oasist is.

Nem vitték tovább a Little Dark Age pszichedelikus szintipopját, inkább visszatértek az egymillió példányban értékesített Oracular Spectacular napfényes, artisztikus diszkóhoz, de ez inkább csak a megközelítésre igaz, mert a valódi, slágereket nem tudták kibányászni a hulladékok között talált régi Yamaha DX7-esekből és Moogokból. Inkább levitatív az anyag, mintsem partiképes. Jó kérdés, hogy fenn tudják-e tartani maguk körül a TikTok generálta népszerűséget, esetleg egy zenés vírus maradnak a közösségi platformokon, vagy vissza tudják építeni a szépen induló karrierjüket. Persze közben ők is felnőttek, talán ők sem hitték el soha, hogy a bulizás az önkifejezés érvényes eszköze. A felnövésről, az illúziók elvesztéséről is szól a Nothing to Declare című dal.

Ébredés az anyaméhben

A víz hívogat, hogy merüljek / Tudom, hogy a gyöngy ott van / És mégsem találok semmit / Ha elengedsz, mélyre zuhanok / A csillagfény soha nem hoz haza / Amíg fel nem ébredek, mint egy kisbaba az anyaméhben

A szofisztikált diszkójukhoz tehát megvannak a referenciapontok, ugyanakkor sikerül mindig annyira fellazítaniuk az ihletet adó mintákat, hogy azok elkezdenek az MGMT-féle daloskönyv szerint működni. Sok nótában csillan meg a nyugtalanító kreativitás, a műfajok egymásba mosása, de igazán meggyőző dalt nem találtunk az albumon. Pedig beugrott a Mother Nature-be beszállt a Wilco gitárosa, Nels Cline, és a Bubblegum Dogban Sean Ono Lennon játszik billentyűs hangszereken. Nem kell megijedni a Loss Of Life címtől, az élet elvesztése mindig csak gondolatkísérlet marad, viszont magát az életet megtaláljuk a lemez néhány szélesvásznú, nagy témájában.

MGMT: Loss Of Life

Mom + Pop

10 szám 45 perc

10/6