Madonna úgy érzi, hogy lelassította az idő

Olyan lassan múlik az idő – énekli Madonna az ABBA hangmintára (Gimme! Gimme! Gimme!) épített Hung Up című dalában, amely a Celebration című válogatás nyitófelvétele is egyben. Persze nemcsak ez a kritika, de maga az idő is relatív, szóval van, akinek iszonyú hosszúnak tűnhet a 36 dalt tartalmazó két és fél órás program, másnak pedig épp rövidnek, mert még mindig Madonnát tartja a pop királynőjének.

Mindenesetre remek szerkesztői ötlet a művésznő több évtizedes best of csomagjának indításakor a lassan múló időre utalni, de minden, ami ezután jön, magyarázatra szorul. Na jó, nem minden, hiszen itt van az életmű szinte minden tükörcserepe a képzeletbeli diszkógömbről.

Ünnepelj ma velünk!

A dalok sorrendje nehezen védhető. Nem tartja a kronológiát, ami nem lenne feltétlenül probléma, de mit keres a 2005-ös Hung Up és a 2000-es keltezésű Music után az 1990-es Vogue, és miért a Justin Timberlake-kel előadott, 2008-as 4 Minutes zárja az A-oldalt? Szóval, ha a művésznő 2000–2010 közötti partyrockját reprezentálná az A-oldal, akkor miért iktatták közé a jóval korábbi Vogue-ot?

Ez a következetlenség jobban kiugrik a vinylen most először megjelent válogatáson, mint a 2009-es CD-formátumon. Már az sem érthető, hogy miért kellett 15 évet várni arra, hogy Madonna harmadik válogatásalbuma a CD után végre vinylen is megjelenjen.

Tömeghatás

De most itt van, és ez nagyon klassz, különösen azoknak, akik nem akarnak a back catalogue-gal bíbelődni, és megvenni a kevésbé sikerült, kétezres években készült albumokat, mert itt van szinte minden, ami naggyá tette Madonnát. A négy (!) korongot tartalmazó gyűjtemény nehezebb, mint az a kétkazettás retró magnó, amit Madonna becipel a táncterembe a Hung Up klipjében. A művésznő 1990-ben jelentette meg The Immaculate Collection címmel első válogatásalbumát, majd egy évtized múlva, 2001-ben a GHV2-t (Greatest Hits Volume 2), amely a nagyszerű karrier második évtizedéből válogatott az 1992-es Eroticától a 2000-es keltezésű Musicig.

Bár Madonna a kétezres évek elején is tartotta a státuszát, a Music óta nem tematizálta a popzenét, és a Hung Up kivételével nem is készült az elmúlt két évtizedben globális slágere, így felesleges volt egy újabb válogatással előállni. Szóval leginkább az a jó Celebrationben, hogy az első két válogatást egyetlen kiadványba szervezi. A címadó új dal, a Celebration inkább ünneprontó, a Revolver (feat: Lil Wayne) sem üti meg azt a színvonalat annyira, hogy a Justify My Love után jöjjön.

Világos: a kiadó marketingosztálya a válogatások esetében bekér egy új dalt, egy ekkora merítésnél pedig legalább kettőt, de mennyivel jobban jártunk volna, ha a friss dalok helyett inkább a Raint és az I’ll Remembert, a Deeper and Deepert vagy a True Blue-t másolták volna rá a Celebrationre.

Az óra körbejár

Persze mindenkinek más a Madonna-narratívája, az sem mindegy, hogy ki mikor kapott tagságit a művésznő képzeletbeli exkluzív klubjába, és hogy melyik album volt a belépője. Akinek a Ray of Light az identitásalbuma, annak nem biztos, hogy bejön az 1983-as csacska Holiday, de az is biztos, hogy Madonna popkarrierje egyedülálló. Rekordszámú, 37 top10-es slágert, valamint hét listavezető albumot jegyez a Billboardon.

És persze az sem baj, hogy eltér az album a válogatáslemezek sablonjaitól, ugyanakkor nem használja ki a ziccert, azt, hogy kapcsolódásokat találjon egy teljes, több évtizedes életmű dalai között, ahogy például ügyesen reflektál a Hung Up óracsörgése a 4 Minutes tiktakos szövegrészére. Az ehhez hasonló ziccereket az album kihagyja. 

Percekre eláll a szavam

Ugyanakkor a 4 Minutes utolsó sora afféle kitekert ars poetica is lehetne: Csak négy percem van, hogy megmentsem a világot. Igen, általában ennyi egy-egy popsláger hossza, és Madonna bizonyára komolyan gondolta, hogy ha nem is menti meg slágereivel a világot, de legalább néhány percre – a Celebration esetében több mint két órán keresztül – felszabadítja.

Madonna: Celebration
Warner
36 dal 157 perc

10/7