Sose ússz vulkánközeli, forró vizű folyóban!

Nemcsak a világegyetem tágul, hanem mindenki külön kis világa is. Aki Tolkien-rajongó, az újabb és újabb területeket utazhat be a Bakacsinerdőn innen és túl, új filmek és új könyvek jelennek meg, de aki történetesen Pink Floyd-függő, annak sem ér véget az utazás a Division Bell című albummal, hiszen sorra jönnek ki az évfordulós remaszterek, a kiadatlan anyagok (Endless River), de ott vannak az egykori zenekari tagok szólólemezeinek alternatív univerzumai is, amelyekben mindig jó elmerülni.

Nick Mason, a zenekar dobosa már 1979-ben, a The Wall felvétele idején rögzítette első szólólemezét, igaz, a Fictitious Sports csak 1981 tavaszán jelent meg. Az album most újra megjelent remaszterizálva, ahogy két másik szólólemeze, a Profiles (1985) és a White Of The Eye (1987) című filmzenealbum is.

Sport

Hogy van-e értelme a The Wall felől közelíteni a Fictitious Sportshoz? Nincs, Mason szólólemeze a poptörténet egyik első punk-jazz albuma, lényegében semmi sem köti össze a két munkát, a lemezen egyetlen olyan dalt hallhatunk, amely eszünkbe juttatja a Pink Floydot. Ez a Hot River, amely viszont nagyon is előremutató, leginkább azt a hangképet hozza, amit a már David Gilmour vezette Pink Floyd alkotott meg, és inkább a Division Bell időszakát juttatja eszünkbe. Chris Spedding gitározása olyan, mintha egy túl jól sikerült Gilmour-szóló lenne, Mason pedig minden olyan jellegzetes ütőstechnikát bevet, ami a Floydban is jellemezte játékát. Mindezen túl a Fictitious Sports a pop egyik legvalószerűtlenebb albuma. Még azt sem mondhatnánk, hogy ez egy Nick Mason-szólólemez.

Dob mögül más a világ

A projekt elsősorban Carla Bley, a zseniális jazz-zongorista dalaira épült, így sokkal inkább Carla Bley's Fictitious Sportsnak lehetett volna nevezni az albumot. Mason inkább a producere és dobosa volt az anyagnak. Azt gondolta, hogy a nevével támogatja meg a lemez eladását. Szóval amikor a The Wall utómunkái elkezdődtek, New Yorkba repült, hogy Waters zsarnoki futamait kipihenve valami inspiráló dologban vegyen részt. A dalok valójában a Bley vezette Penny Cillin and the Burning Sensation nevű zenekar próbáiból születtek, és erősen tükrözik a hetvenes évek végének újhullámos, kísérletező korszellemét. Mason nem a prog-rock világ legjobb dobosa, de szeretnivaló fickó, ragyogó humorral írta meg az Inside out – kifordítva című kötetében a Pink Floyd történetét.

Remek autóversenyző, és ő volt a producere a The Damned 1977–es, Music for Pleasure című punk alapvetésének, ami azért is bizarr, mert a punkmozgalomban illett gyűlölni a bonyolultnak és nagyképűnek tartott Pink Floydot, lásd Johhny Rotten I Hate Pink Floyd című legendássá vált pólóját. Mason számos szólómunkája közül a Fictitious Sports a legjobb, igaz, ez igényli leginkább az odafordulást, hiszen egy olyan groteszk fúziós zenéről van szó, ami lezseren keveri az avantgárd kezdeményezéseket az új hullámmal és az alternatív rockkal. A lemez nem lett különösebben népszerű, de hatása a zenészek körében szinte felmérhetetlen.

Baráti segítség

Sok dalt a Soft Machine-ból ismert Robert Wyatt énekel, aki dobolt Syd Barrett első szólóalbumán, a The Madcap Laughson. Wyatt még 1973-ban egy születésnapi partin részegen kiesett egy emeleti ablakból, eltörte a gerincét, és deréktól lefelé lebénult. A Pink Floyd Watt rehabilitációjára két jótékonysági koncertet is adott a Soft Machine és a híres rádiós, John Peel részvételével. Watt a baleset óta kerekesszékben ül. Mason volt a baleset utáni első szólóalbumának, a Rock Bottomnak a producere, és ő dobolt a Top Of The Popsban, amikor Wyatt előadta Neil Diamond I'm a Believerének feldolgozását. Mason természetesen nagyon is jelen van a Fictitious Sportson, de szerencsére nem üti szét a lemezt, nem különösebben technikás játékos, viszont biztos kezű, biztos ízlésű dobos.

Forró folyó szeli ketté

Az albumot a Broadway-musicalt idéző art-rock futam, a Can't Get My Motor To Start nyitja, amiről egy laza Robert Fripp-szerű jammelés juthat eszünkbe. A Fictitious Sportsban az is jó, hogy tele van sztorikkal, a kerekesszékes Watt története mellett érdekes Karen Kraft közreműködése is a Hot Riverben. Őt nemegyszer hallhatták az amerikaiak még az 1970-es években, a Polaroid és a McDonald's reklámdalaiban énekelni. Legalább ennyire érdekes a drámai erejű Siam, amelyben Chris Spedding gitározik, aki a Sex Pistols első demóját (Problems, a No Feelings, Pretty Vacant) rögzítette1976 májusában. Egy városi legenda szerint gitározott a Never Mind the Bollocks, Here's the Sex Pistolson, azonban ezt Spedding is cáfolta.

Vad oldal

Az Fictitious Sports B oldalát is egy különös, feszültséggel teli art-rock dal, a Boo To You Too nyitja, ami pont olyan felkavaró, mintha Elvis Costellót hallanánk, aki éppen a reggae-t akarja beépíteni a kortárs zenébe. Aki a Pink Floyd-kapcsolódások miatt kíváncsi az albumra, annak ott a cover artworkje, amit a Hipgnosis (és Geoff Halpin) készített, a keverés pedig a Floyd-producer James Guthrie munkája. Semmi sem olyan vad, mint a vulkáni peremen, a forró folyóban úszni –halljuk a Hot Riverben. Nos, van, ami ennél is vadabb, ez pedig a Fictitious Sports, a Pink Floyd-univerzum egyik legizgalmasabb, jazz hatású art-punk vállalkozása.

Nick Mason: Fictitious Sports

Warner, eredeti kiadás: 1981

8 szám 36 perc

10/8