Ha nagy sztár leszel, úgy beszélsz anyáddal, mintha interjút adnál

Ha Las Vegas Amerika Versailles-a – ahogy Tom Wolfe mondta egykor –, akkor Los Angelesre ugyanez az üresség áll, csak kaszinók nélkül. Los Angelesről hasonlóan lesújtó véleménye van a Travis énekesének, Fran Healynek is, akinek zenekara a napokban jelentette meg L.A. Times című új lemezét.

Aki azt gondolná, hogy a L.A. Times név az ismert újságra céloz, és a lemez afféle közéleti harsona, annak eláruljuk, hogy valójában pont az ellenkezőjéről van szó. Az L.A. Times a Travis legszemélyesebb dalgyűjteménye a nagy áttörést hozó The Man Who óta, amelyen Healy immár Los Angeles-i életére reflektál, valamint visszatekint skóciai fiatalkorára.

Üdvözletem küldöm

Healy számos kanyar után választotta otthonául Los Angelest, ahová feleségével, Nora Krysttel költözött 2017-ben – de huszonhárom együtt töltött év után nemrég szakítottak. A lemezben ugyanakkor többek között az a jó, hogy hiába érezzük a kapcsolati gyászmunkát, a dalok az életet, a napfényt ünneplik.

A Live It All Again című dalban Healy visszatekint a házasságára, amelyből egy gyermekük született, és azt mondja: Minden fájdalom ellenére visszaforgatnám az órát, és újraélném az egészet. Nem sztáralkat, és nem is akar híres lenni. Erre már az első nagy sikerek idején, 2001 körül rájött. Történt ugyanis, hogy abban az időben olyan sok interjút adott, hogy amikor az édesanyjával beszélt, úgy fejezte ki magát, mintha egy lapnak nyilatkozna.

Majdnem híres

Összeomlott, majd orvosi segítséget kért, és ezután készítette el a zenekar a 2003-as 12 Memories című zseniális albumát. A Travis majdnem világsztár lett, de aztán színre lépett az akkor hasonló zsánerű Coldplay, és learatta a Travis vetését. Ugyanakkor azt elmondhatják magukról, hogy amellett, hogy nagyszerű lemezeket írtak, kulcsszerepük volt abban, hogy a nyomdokaikban elindult a brit-pop szelídebb hulláma, olyan zenekarokkal, mint a Coldplay, a Keane vagy a Starsailor. 

A nagy karrier kapujában elbizonytalanodtak, és hiába készült el az ún. nullás évek egyik legszebb lemeze, a 12 Memories, egyre szerényebb eladásokat produkáltak, és mára a Travis inkább csak egy szerethető, tisztességesen teljesítő zenekar, amely megmaradt a negyven pluszosok titkos kedvencének.

A Travisben az a jó, hogy nem nyalogatja a sebeit, a Raze the Bar című számban – ami a bezárt New York-i Black and White bárról szól – a vokálban közreműködik Chris Martin, akinek kulcsszerepe van abban, hogy a Travis nem lett A státuszú zenekar – de Healy nem egy kisstílű, sértődős valaki.

Ja, és a The Killers énekese, Brandon Flowers is vokálozik a dalban, aki szintén azután lett sztár, hogy a Travis hátrébb kényszerült. Persze, a rock and roll a legjobb esetben nem versenyfutás, hanem egy nagy haverkodás. Martin is elegáns, ahogy kell, nem egyszer nyilatkozta, hogy

Healy azt énekli a Raze the Barban, hogy igyunk a jövőre, amíg tart. És igaza van. Az L.A. Times pedig jelen esetben a jövő.

Menekülés Los Angelesbe

Az albumban van némi következetlenség, hiszen a már említett Raze the Bar és a Naked In New York City is túllép Los Angeles közigazgatási és szellemi határán, és két dal is áldoz New Yorknak.

Ha a lemez, mondjuk, legalább egyórás lenne, nem volna olyan feltűnő, de csak 32 perces.

Ugyanakkor nem okoz csalódást, ha elkészülne a Singles című kislemezgyűjtemény után egy greatest hits, akkor ráférne az albumot nyitó, a The Mamas & The Papas California Dreamin’-jét idéző Bus, a Madnessre is reflektáló Gaslight, a harmadik potenciális sláger, az Alive, de ott a Raze The Bar és az édes-bús zongoratémára épülő, hiphopkarakterű L.A. Times is.

Szél hozott, szél visz el

Ugyanakkor a többi szám is szolgál izgalmakkal, a Naked In New Yorkban például ott van a Radiohead kísérletező kedve. A Busban azt éneki Healy, hogy várunk a buszon egy széllökésre, hogy elfújjon minket, el a jobb napokra... Nos, vannak akkordok és dalok, amelyek hasonlóak a széllökésekhez. A Travist is elrepítették Skóciából egészen Los Angelesig.

Travis: L.A. Times

BMG /  10 szám / 32 perc

7/10