Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÍgy kell fejest ugrani egy felhővel töltött medencébe
További Stenk cikkek
Ismét kapható a rocktörténet egyik kulcslemeze, az először 25 éve publikált Californication című Red Hot Chili Peppers album, ezúttal piros és kék korongokkal. A színes vinylek természetesen a cover arculatát idézik, a vérvörös eget, amely a medencében hullámzik, és az óceán vizét.
Lawrence Azerrad art director, az album borítójának tervezője azt mondta, hogy a tasak a heroinról éppen csak lejött John Frusciante gitáros álmát rekonstruálja, aki egy úszómedencét vizionált, amely vérvörös felhőkkel volt feltöltve, felette az ég maga volt az óceán. De ahelyett, hogy most megpróbálnánk elkérni a dílere telefonszámát, inkább a lemezre költsük a megtakarításunkat. A gitáros víziót fejlesztette tovább a kreatív team, amikor a Google még nem az volt, ami most, ezért autóval járták L.A.-t, hogy kasztingolják a környék medencéit.
Valami Amerika
Végül az art director gyerekkori barátjának szüleinél ráleltek az eszményi medencére, amelyet aztán a borítófotón a feje tetejére állítottak, úgy, ahogy Frusciante álmában látta. És hogy a visszatérő gitáros a Red Hot Chili Peppers zenéjét is a feje tetejére állította? Igen, és ez olyan jól sikerült, hogy az 1999. június 8-án publikált album, a Blood Sugar Sex Magik mellett a zenekar legkelendőbb albuma lett, több mint 15 millió példányban fogyott. Nem csoda, a Californication önmagában egy best of album, tele van mindent vivő slágerekkel, olyanokkal, mint a Scar Tissue, az Around the World, az Otherside, a Parallel Universe, a Californication, a Get on Top, az Easly, de még az albumzáró tétel, a Road Trippin’ is tökéletes rockballada.
Medencés buli
Amikor 2003-ban megjelent a zenekar Greatest Hits albuma, világossá vált, hogy a RHCP esetében a válogatások értelmetlenek, ugyanis a Californication tizenöt felvételéből tíznek ott lenne a helye a best of kiadványokon, ez viszont így megbontaná az albumok közötti arányokat. Komoly várakozás előzte meg a megjelenését, hiszen a kilencvenes években nem volt különösebben termékeny a zenekar, arról nem is beszélve, hogy ezzel az albummal tért vissza a Mother’s Milk és a Blood Sugar Sex Magik fő dalszerzője, a zenekar legendás gitárosa, John Frusciante. Míg a Red Hot Chili Peppers korábbi albumai alapvetően fickós tesztoszteron funk dalokra épültek, addig például a Porcelain egy heroinfüggő anyáról szól, aki együtt él angyalra emlékeztető kislányával.
A kulcsfigura tehát Frusciante, akinek meghatározó szerepe volt a zenekar 1991-es, Blood Sugar Sex Magik sikerében, amely a Nirvana Nevermindja mellett talán a legfontosabb gyúanyaga volt az 1990 körüli, úgynevezett alternatív robbanásnak. Ugyanakkor nemcsak a kudarcot kell tudni elviselni, hanem a hatalmas sikert is, és az utóbbi nem sikerült John Frusciantének, aki 1992-ben elhagyta a zenekart, és mint később kiderült, a siker mámora helyett a kábítószerek mámorát választotta. Egy ideig úgy tűnt, hogy logikus lépés volt a helyére Dave Navarrót választani, de az 1995-ös One Hot Minute című album kreatív és kereskedelmi kudarc lett, így pár év hezitálás után Navarro 1998-ban elhagyta a zenekart.
A mindennapok használati tárgya
Közben Frusciante a rehabon rakta össze magát, és úgy tűnt, már nincs is beszélő viszonyban a démonaival, megbékélt a sztársággal járó mellékhatásokkal is. Flea az elekrorockban látta a fejlődés irányát, olyan kísérletben, amilyen a U2 Zooropája volt, de szerencsére inkább visszatértek az alapokhoz. Ez Frusciante számára is testhezállóbb volt, aki az átigazolási időszakban még nem igazán érezte a gitárját, ezért egyszerűbb témákban fejezte ki magát. Az album erősen formálta a generációs tudatot, az első webes korosztály háttérzenéje lett. Sokan megrökönyödnek azon, hogy a Californication negyedszázados. Persze az album a mindennapok használati tárgya lett, úgy mint egy imbuszkulcs vagy egy sörnyitó, és évekig a listákon maradt, nem kopott ki a rockrádiók műsoraiból, nem lepte be a por, gyorsan elröppent a 25 év.
Életet az éveknek
Nem avult el a hangzása sem, miközben az audiofilek „legendásan rosszul kevert, bűnös módon tömörített” albumként hivatkoznak rá. A Californication dalainak hősei az amerikai álmot kergetik, de annyira eltévedtek, hogy végül a tüzes eget összekeverik az úszómedence vizével. A lemez nem mentes a hatásoktól, a Get on Topban van némi Public Enemy, az album egészében Smashing Pumpkins, de a Yes gitárosa, Steve Howe éppúgy hatott Frusciante játékára, ahogy Eric Clapton is. A címadó dalban Kiedis többek között arról énekel, hogy meg kell fizetni a sebészt, ha meg akarjuk állítani az öregedést. Van, ami nem öregszik. A Californication a poptörténet egyik legnagyobb slágergyűjteménye, amelybe bármikor fejest ugorhatunk, mint egy felhővel feltöltött medencébe.
Red Hot Chili Peppers: Californication
Warner (eredeti kiadás: 1999)
15 szám, 56 perc
10/9
Rovataink a Facebookon