Már nem rázza vadul a fenekét, készen áll a változásra

Amikor Nelly Furtado 2006-ban éppen a Maneater című fülledt, érzéki dance-dalát vette fel, tűz ütött ki a stúdióban. Timbaland játszani kezdte a dal alapjait, és szó szerint kigyulladtak a hangszórók. A felvétel klipje a hiperszexualizált imázs egyik ikonikus darabja, meglepő módon Kamala Harris használta egy TikTok-posztban. Hogy a napokban megjelent 7 című albumon lesz-e olyan dal, amelytől leégnek a hangfalak, nem tudjuk, de az biztos: a 2010-es években némileg eltűnt, és az anyaság minden örömét kiélvező művésznő nagyon is vissza akar térni.

És erre jó oka van: a TikTok-korosztály a Maneater mellett felfedezte Say It Rightot, és Promiscuoust, többek között azért is, mert a poptörténetben kevesen tudják olyan ihletetten riszálni a feneküket, mint Nelly Furtado.

Kulturális transzfer

Na jó, Shakira és Jennifer Lopez is versenyben vannak, de a farmeres versenyszámot a kanadai művésznő nyerné. De ennél sokkal fontosabb, hogy Furtado dalait azért őrizte meg a dance-pop múló emlékezete, mert ezekben a szerzeményekben volt valami, ami túlmutatott a pop hagyományos kulturális transzferein. A kanadai és portugál felmenőkkel rendelkező énekesnő új albumának felütése egy multikulturális karnevál, mintha Al Jazeera televízió főcímeiből, a portugál folkból, a trapból és az EDM-ből mixelte volna egy ottawai bérház hetedik emeletén a helyi Azahriah. Az dance-pop kategóriájában az album nagyon is korrekt munka, nyilvánvaló, hogy Furtado nemcsak erős, karakteres egyéniség, de még mindig különlegesnek számít az orgánuma.

Mesék a dance-pop nyelvén 

Azon lehet vitatkozni, hogy alulértékelt-e a művészete, hogy elmúlt-e már a trendformáló kulturális hatása, de az biztos: a 2010-es években már nem találta a helyét, és hét évvel az utolsó kereskedelmi kudarcot jelentő lemeze után (The Ride, 2017) biztosra akart menni, és készített egy kockázatmentes dance-albumot, ami arra mindenképpen jó, hogy újra forgalomba hozza a nevét.

A kislemezdalok (Love Bites és a Corazón) nem mentek nagyot a listákon, de kár lenne azonnal leírni a lemezt, mert lehet, hogy, mondjuk, a Ready For Myself vagy a Better Than Ever című powerballada betalál, és húzza magával az albumot. És nem lesz olyan nagy bukás, mint Katy Perry minden szempontból elhibázott idei visszatérése, mert Furtado albuma hiteles, önazonos, kellemes produkció, a művésznő még mindig tud történeteket mesélni a dance-pop nyelvén.

Egyetlen kellemetlen dal szerepel a kollekciójában, a Take Me Down című jódlizós kísérlet. A jódlizás még a gyógynövényes cukorkareklámokban is kellemetlen, a popban pedig különösen az. Furtado állítólag 500 (!) dalból választotta ki az albumra a 14 felvételt, ami egyfelől rossz hír, mert akkor milyen lehetett a többi 486, de jó hír, hogy ha ennyire termékeny, akkor még mindig van esély egy kellemes hip-hop, folk és dance-pop hibrid gyűjteményre. Bármit is ad ki Furtado, mindenre rávetül a Timbalanddel készített 2006-os Loose album globális sikerének árnyéka, ami kétségtelenül bénítólag hatott rá. Mert akármilyen nagy popsztár is volt a kétezres évek elején – debütálása óta 35 millió albumot adott el – valójában megmaradt civilnek, akinek a popsztárság csak inkább afféle szerep.

A változás szele

A 2017-es The Ride megjelenése után inkább a konyhában énekelt, de amikor a TikTok-generáció felfedezte a 2006-os Say It Right klipjét, azóta folyamatosan kapja az ajánlatokat, és legidősebb lánya rábeszélte, hogy koncertezzen, még Ed Sheerannel is fellépett. Furtado az a kedves, „szomszéd lányos” karakter, aki mindenki meglepetésére a szilveszteri buliban akkorát táncol, hogy a fenn lévő gyerekeket az összes anyuka aludni küldi. Nelly Furtado arról énekel a Showstopper című dalban, hogy készen áll a változásra, és hogy úgy érzi, életre kelt. És ez több mint egy motivációs tréning, ez egy sláger két sora.

Nelly Furtado: 7
Nelstar
37 perc 14 dal

10/6