Három mindenre kész rózsaszín punk csaj forgatja fel Magyarországot

Előkerülhet-e még olyan poptörténeti jelentőségű hangfelvétel, amelynek hallatán minden punk kezéből kiesik a festékszórós flakon és a Velmentina hajzselé? Igen! Itt a Pink Delta 1987-ből, amelynek megkerült hangszalagja jobban szólt, mint bármi a korszakban. Ráadásul három csaj, Dorka, Petra és Szilvi feltett szándéka volt, hogy felforgassák a világot, és a siker érdekében még a „kurvaképzőt” is elvégezték. 

Nos, ennyire profi női punkbanda a valóságban nem létezett , sem a Fater klub, sem a Kozák téri művház környékén, főleg nem 1987-ben, főleg nem a keleti blokkban.

Rózsaszín cicák helyett rózsaszín punkok

Szóval, Weiler Péter képzőművész, a kazetta megtalálója azonnal lebukott volna, rögtön gyanús lenne bárkinek, aki fogott a kezébe CPg- vagy éppen Agydaganat-kazettákat 1985-ben, hogy Weiler az egészet AI-jal alkotta meg, szóval, jobbnak látta, ha punkosan előre lebuktatja magát. Ő maga a Pink Delta, ő három rózsaszín kiscsaj angyala, a projektje pedig abban segítette, hogy hazataláljon Pécsre, a kamaszkorába, oda, ahol az egész elkezdődött.

Weiler az általános iskolás éveiben inkább metált hallgatott, az Iron Maidennel kezdte, aztán eljutott a death metalig, és mint pályakezdő festő főleg a lemezborítóik voltak rá nagy hatással. És akkor úgy érezte, a metáliskolát elvégezte, eljutott a falig. A metálban a szövegek számára nem voltak fontosak, néhány kivételtől eltekintve nem is értette, hogy mit hörögnek az előadók. A hovatartozás és a külsőség érdekelte. Mostanában többször gondolkodott azon, hogy a mai zenék adnak-e még ilyen komplex identitást, hiszen ma már a Spotifyon olyan könnyen elérhető minden, hogy egy tini legfeljebb percekig lesz cure-os vagy Depeche Mode-os. Az AI-zene felfedezésekor a szövegekre akart koncentrálni, és a gépre hagyta a teljes zenei kivitelezést. A punk némileg amatőr hangzása megengedte, hogy a gép és ő is hibázzanak.

Deltácska

A képzeletbeli Pink Delta-lányok az ő lázadó énjének aspektusai, és külön bája a dolognak, hogy 1987-ben lázadnak, amikor már börtön nem járt a szókimondó szövegekért, amikor érezhetően olvadni kezdett a jég. Szóval, lázadnak a csajok, de nagy kockázatot már nem vállalnak. Bár abban az időben voltak punkénekesnők, ott volt a Trottelből Asztalos Ildikó és a korai Aurorában Botos Kriszta, de a nyolcvanas évek második felében Magyarországon legfeljebb vegyes zenekarokat lehetett elképzelni, egy tiszta női formáció minden férfitámogatás nélkül elképzelhetetlen lett volna. Weiler hiánypótlónak tartja, ha ennyi évvel később is, a múltat rózsaszínre színezve készített egy kazettát, ami csak a csajokról szólt. 

Az légy, aki lenni akarsz

Az AI-zene készítésekor bárkiből lehet zenei producer, sőt aki akarja, az eddig elérhetetlen magasságban levő színpadon találhatja magát, és bármikor lecseréheti az identitását, lehet, punk, rocker vagy blues-rock sztár. Weiler hozzáteszi, hogy ilyenkor pont a lényeg veszik el, hiszen a zene nem csak a hangjegyek összessége, hanem az élet maga, a fesztiválokkal, a koncertekkel, ezt az élményt nem veheti el tőlünk semmilyen gép. A számok elkészítése leegyszerűsödik, azaz demokratizálódik, mert zenei tudás és hangszerek nélkül is bárki alapíthat zenekart. Weiler szerint van az egészben valami félelmetes, és mesterséges intelligenciával is dolgozó képzőművészként valójában azt szerette volna megmutatni, hogy nincs mese, az analóg értékek felé érdemes fordulnunk, mert mindez csak akkor működik valójában, ha emberi. Hajlik rá, hogy megnézze, milyen is lehetne valójában a zenekar, azaz összehozzon egy élő szereplős formációt, ugyanakkor úgy érzi, mégis bizarr lenne, hogy a zenét gép szerezte, ők meg eljátsszák élőben. Bizarr lenne, hogy az AI vezetné az embert, és nem fordítva.

Johnny Rotten-véletlen

Weiler Péter régen írt verseket, novellákat, sőt A Márai-véletlen címmel regénye is megjelent, és nagy örömmel írt újra punkverseket és -dalszövegeket. Mindehhez elképzelte a hátteret is, hogy a Pink Delta tagjai 1987-ben érettségiznek a Pécsi Művészeti Gimnáziumban, és hogy egész életükben művészek akartak lenni, de nem sikerül nekik a felvételi a Képzőre. Pécsi álmaik vannak, panelben laknak a Kertvárosban – ahol Weiler is lakott –, és szeretnének innen kitörni. Weiler Pétert a nyolcvanas években elsősorban az vonzotta a CPg-ben vagy az Aurorában, hogy tudta: amikor hallgatja ezeket a bandákat, akkor a tilosban jár. A kilencvenes évek grunge-mozgalmában már a zene is megmozgatta a fantáziáját, épp Amerikában volt, és egy buszon ült, amikor a sofőr a híreket hallgatta, a hírolvasó pedig bemondta, hogy Kurt Cobain meghalt.  Neki ezek a rendszerváltás utáni, de még az internet előtti utolsó évek az igazi szabadságot jelentették, ezért is hallható ki a Pink Delta számaiból a grunge hatása is. 

Weiler szerint ő azért lett képzőművész, mert a külföldi lemezborítók rabul ejtették. Milliószor lerajzolta a Queen News of the World című albumának minden részletét, a szocializmus vizuális szürkeségében számára az Iron Maiden Powerslave covere igazi katarzist jelentett. Amikor a Pink Deltáról fantáziált, azonnal megjelent a lelki szemei előtt az LP, a kazetta, a videóklip, a logó, azaz előbb voltak meg a külsőségek, mint a szövegek. Most az első videón dolgozik, a lányok mesterséges intelligencia segítségével kelnek majd életre a Videoton tévék képernyőin.

Szendék és érzékenyek

Amikor a karaktereken gondolkodott, a Nirvanától kölcsönözte a hármas felállást. A lányok alapvetően szendék és érzékenyek, jó családban nőttek fel, de pénz és lehetőségek nélkül. Valamennyire tudnak zenélni, és ösztönösen lesznek punkok, nyersebbek, mint a kor underground világa. Az 1987-es év középpontba emelése nem véletlen, akkor indult Pécsett a Kispál, és abban az évben készül a Pink Delta első kazettája is. Az AI a Kispállal még nem veszi fel a versenyt, ezért valami egyszerűbb hangzás után kellett néznie. Az itt ragadtunk a múltban, ebben a nosztalgia-hullámsírban sor afféle ars poetica, hiszen Weiler a festészetben is szívesen idézi meg az internet előtti analóg univerzumot. Világjelenség, hogy újra a vinyllemez a zene fő hordozója, de gyártanak ismét kazettákat, és egyre többen fotóznak filmre vagy polaroidra.

A múlt elkezdődött

Weiler meglátása szerint 1987-ben a jövőbe vágytunk, ma pedig a múltba. A hetvenes és a nyolcvanas években a Kraftwerk volt a jövő zenéje, ma viszont nem ismer ilyen, jövőbe mutató erős művészi teljesítményt. Weiler nosztalgiája nem a szocializmusra tekint párás szemekkel, hanem inkább az internet előtti megfogható és még érthető világra, amikor a  kapitalizmus a szabadság reménybeli alternatívája volt. Konzultált profi zenészekkel is, akik szintén használják már az AI-t, hogy az abból kinyert elemeket aztán maguk feljátsszák. Ő ennél egyszerűbb módszert választott, addig promptolta és kérte a Suno rendszertől az újabb és újabb változtatásokat, amíg aztán az eredményt megfelelőnek találta.

Minden csak illúzió

Megpróbált minden számot némileg másként „hangszerelni”. Mivel a Pécsi Művészeti Gimnáziumban van zene szak is, belefért, hogy a lányok zongorázni is tudnak, ezért néha szintetizátor is hallható a dalokban.  Dalszövegek írására is kipróbálta az AI-t és a ChatGPT-t is, de az eredményt műanyagnak találta. Akkor lépett szintet a projekt, amikor maga kezdte el írni a szövegeket, amelyekhez élethelyzeteket is elgondolt, hogy a lányoknak történeteik is legyenek, ne csak dalaik. Volt, hogy elképzelte, ahogy Simson kismotorokon a lányok a haverjaikkal átszöknek az osztrák határon, és aki hátul ül, azt lelövik a határőrök. Weiler afféle összművészeti projektként szeretné tovább építeni a Pink Delta karrierjét, tervez egy kiállítást, ahol megfesti a Pink Delta-koncertek fotóit, a backstage életképeit és a 1987-es pécsi reménytelen vasárnapok hangulatát. Közben az egész idézőjelben van, hiszen ez nem történt meg, minden csak illúzió. Az AI korában elhalványodik a valóság és a képzelet közötti határ. Ez egyrészről felszabadít, másrészről ijesztő, de nem úgy, mint 1987-ben egy Iron Maiden-borító.