Már a diszkók sötétjében is mozgósítanak

„Emlékszem minden arcra, minden helyre, túl jól ismerlek téged... Mindig ugyanazt érzem” – énekli a Clan of Xymox az I Always Feel The Same című mámorítóan komor dalában, és hát igen, az Exodus című albumuk is pont erről szól: ugyanazt érezni, amit a darkos szintipophullám idején, 1985-ben, amikor a pop leghíresebb rádiósa, John Peel elhívta a holland bandát a BBC-n futó Peel Sessions című műsorába, és a sötét, melankolikus hangzásukat elnevezte dark wave-nek.

Azóta hívják az ehhez hasonló hangzást így. Persze korábban is létezett a műfaj, számos elnevezés volt forgalomban – például goth-rock , ami némileg mást jelentett. A dark wave elnevezés talán közelebb állt a posztpunkos örökséghez, a goth-rock a miszticizmushoz – persze jobb ebbe nem belebonyolódni.

Valami van a sötétben

A Clan of Xymox pályafutása tehát biztatóan indult, az önmagukról elnevezett albumuk megjelenésekor Peel azonnal kanonizálta a csapatot, az első kiadójuk a Cocteu Twinst, a Bauhaust, a Pixiest és a Dead Can Dance-t leszerződtető 4AD volt, aztán utóbbi zenekarral turnéra is mentek. És az még mindig a támogató figyelem jele volt, hogy az Egyesült Államokban is népszerű Twist Of Shadows albumukról két dalnak, a Tonightnak és a Clementinanak Tony Visconti készítette a vonós hangszerelését. Visconti számos Bowie-lemezen (pl. Young Americans, Low, Heroes, Lodger, Scary Monsters) dolgozott, és olyan zenekarok hangképét formálta, mint a T.Rex, a Thin Lizzy vagy a Boomtown Rats. És innen valahogy a Xymox utat tévesztett.

Bűnös élvezet

Egyre inkább lettek egy megmosolyogtató elektro dark formáció, olyan dresszekben, amiknek csak az S/M klubokban, a steampunkfelvonulásokon vagy német EBM-fesztiválokon van létjogosultságuk.

Meglepő módon sosem sikerült az első vonalba kerülniük, ahogy mondjuk az X-Mal Deutschlandnek sem, az első három lemezük – különösen a második, a Medusa – sokak titkos kedvence, mert úgy sikerült egy szintipopos, dark rockos hangzást keverni az eurodiszkós ritmusokkal, hogy megszületett a pop egyik bűnös élvezete, amit nem baj, ha nem csak a négy fal között csinálnak.

A Clan Of Xymox sok szempontból volt revelatív. Egy korszak határán születtek a korai dalaik, amikor a kísérletező kedvű billentyűsök átléptek a Commodore 64-ről az Atari ST-re, az első integrált MIDI-támogatással rendelkező otthoni számítógépre,  izgalmas hangzásokkal kísérleteztek, amilyen a zenekar egykori basszusgitárosának, Anka Wolbertnek a híres száma, a Masquerade volt. A legnagyobb dolog nyilván az, hogy a mai napig léteznek, és hogy megjelent az Exodus, igaz, az eredeti formációból már csak az énekes-dalszerző Ronny Moorings játszik a csapatban. A 2024-es album meglepően izgalmas, az első három klasszikus album – Clan of Xymox (1985), Medusa (1986), Twist of Shadows (1989)  – mellett a helye, és az benne a legjobb, hogy pont olyan, mintha a nyolcvanas évek közepén készült volna.

Sötét hullámok hercege

Az Exodusnak kifejezetten erős az atmoszférikus építkezése, olyan meggyőzőek a harmóniái, olyan lefegyverző a hangszerelés, hogy tényleg bűnös élvezetekre emlékeztet, megmutatva, hogy a dark wave sok esetben közelebb áll az italodiszkóhoz vagy éppen az A-ha életművéhez, mint a posztpunkhoz. Ugyanakkor a Blood of Christ című számuk részint olyan, mintha egy Nitzer Ebb-maxi lett volna 1988-ból. És persze ha nem egy nyolcvanas években alakult zenekar új lemezét hallgatnánk, hanem egy húszéves brit gyerekek alkotta zenekar anyagát, akkor mindenki elájult volna, hogy milyen hitelesen idézték meg a londoni Batcave klub 1983-as alternatív diszkóját. De itt most afféle önidézetről van szó, ami legalább olyan szexi, mint a 2005 körül született kamaszok dreamwave-es szintipop-intarziái.

Mozgósítás

Az album egyfajta reakció arra, hogy mennyire nyugtalanító hely lett a világ, hogy bibliai szörnyek jellenek meg a harctereken, a közösségi felületeken, a politikában. Nem véletlen, hogy a nyitó dal, a Save Our Souls, amelyben a pizsamában, egyetlen bőrönddel menekülőkről énekelnek

Nem éppen dark wave témakör, de pont a Clan Of Xymox bizonyította be, hogy a műfajba minden belefér, a mozgósítás mellett az eurodiszkó is.

Clan of Xymox Exodus
Metropolis Records
45 perc 10 szám

7/10