Ez a rémálmok elűzésének legjobb módszere

A név kötelez. Az álomfejtéssel és az ezzel rokon prog-metallal főállásban foglalkozó Dream Theaternek napokban jelent meg a Parasomnia című új albuma. A paraszomniának azokat a nemkívánatos jelenségeket nevezzük, amelyek az alvás idején általában az elalvási-felébredési folyamat kisiklásából jönnek létre.

Persze nem kell szigorú orvosi értelemben számonkérni mindent a hetvenperces albumtól, inkább az 

az, ami jellemzi az anyagot, mintsem, mondjuk, az éjszakai ágybavizelés gyötrelmeinek leírása. A Parasomnia az év legjobban várt metálalbuma, tizenhat év után ez az első Dream Theater-lemez, amin újra az eredeti dobosuk, a producernek sem utolsó Mike Portnoy játéka hallható, ő az a dobosisten, aki már 37 éves korában bekerült a Modern Drummer Hall Of Fame-be.

Anyám, az álmok nem hazudnak

A Rolling Stone magazin listáján ő a világ nyolcadik legjobb dobosa, és ez persze csak egy játék, a lényeg az, hogy visszatérésével a Dream Theather megtáltosodott. A Mike Manginit váltó Portnoy azt nyilatkozta a lapnak, hogy a zenekar tagjai lassan a hatvanas éveikben járnak, és feltette magának a kérdést, hogy mennyi ideje lehet még a színpadon. Nem szeretné, ha az ő helyzete hasonló lenne Roger Waters és a Pink Floyd konfliktusához vagy Peter Gabrielnek a Genesisszel fennálló vitáihoz. Hogy aztán maga az album afféle kísérőjelensége lenne az elalvási és felébredési folyamat kisiklásának, azt már nem is olyan könnyű eldönteni.

Színház az egész 

A nyitódal, az In The Arms Of Morpheus az éjszakai zörejeivel olyan, mintha egy kortárs horrorfilm kísérőzenéje lenne, aztán jön a talajmintavétel az elmúlt ötvenöt év progresszív rock és metál irodalmából a Pink Floydtól a Primuson és az Iron Maidenen át a Metallicáig. Ezek a hatások persze csak afféle intarziák, hiszen a Dream Theater egyedülálló muzikalitása, hangszerelési kvalitása megemeli, mintegy idézőjelbe teszi ezeket a motívumokat.

Persze a prog-metaltól két lépés távolságot tartók szerint a dolog mégis unalmas, mert nincs benne semmi szabálytan, semmi váratlan, csak a tökéletesre polírozott hangszerelés. Ezt csípőből cáfoljuk, mert annyi innovatív megoldást hallunk a lefegyverző hangszeres játékon túl, hogy azt gondoljuk: ebben a lemezben benne van még tíz másik album.

A zenekar számos olyan témát ajánl, amelyekből sokan megélnek majd csak azzal, hogy onnan folytatják, ahol John Petrucci (gitár), John Myung (basszus), Jordan Rudess (billentyű), Mike Portnoy (dobos) és James LaBrie (ének) abbahagyta. És persze nem a sokadik virtuóz gitárszóló lesz igazán érdekes, mert annak nincs igazi tétje, hanem az, ahogy a különböző zenei világok kölcsönhatásba lépnek egymással.

Nem mellesleg a Parasomnián a visszatérő Portnoy dobjátéka némileg haloványabbá tette John Myung basszusgitárját, de ezen bizonyára állítanak majd valamit a koncerteken. Persze nem lehet egyszerre minden hangszeren szemfényvesztő virtuóz játékkal a székhez szögezni a hallgatót, pont az a jó, hogy a zenekar mindenre és mindenkire figyel, mint egy cirkuszi légtornászmutatványnál.

Álomcsapda

A legszebb az egészben, hogy halljuk a hatásokat, például a Metallica The Call Of Ktulu című dalát a Night Terrorban, máshol a Machine Head és a Pantera groove-jait, ugyanakkor zavarba ejtő az a grandiózus zenei esztrád, amivel megemelik az egészet, játszi könnyedséggel építenek dicsőséges, eposzi méretű kompozíciókat.

Ott van például az album csúcsteljesítménye, a The Shadow Man Incident, ami egy közel húszperces, lemezoldalnyi hosszúságú, bonyolult melodramatikus kompozíció. A Dream Theater a 12 millió eladott lemezével a prog-metal legnagyobb hatású formációja, amelynek tagjai megmutatták, hogy a virtuozitás nem felesleges tudás, ahhoz kell, hogy összerendezzen különböző felfogásokat, és harmóniát teremtsen közöttük.

A Parasomnia borítóján (Hugh Syme alkotása) egy alvajáró lányt látunk egy ódon kastély szobájában, mögötte ólomüveg ablak, abban a Dream Theater logója, az úgynevezett Majesty szimbólum. Nem túl bizalomgerjesztő, ugyanakkor a zenekar gondoskodik róla, hogy a rémálmok és az ablakon behulló lidércfény ellenére a rekreációs, komplex zene segítse a nyugodt alvást.

Dream Theater: Parasomnia
Sony Music
71 perc 8 szám

8/10