Budapesten ágaskodnak a londoni Telivérek

2008.04.30. 13:11
A londoni Agaskodo Teliverek a munka ünnepén lép először magyar pályára, a Hello Cabaret mulatságon mutatja meg hazai közönségnek a pszicho gulyást, mi pedig őket mutatjuk meg most a magyar közönségnek. Videóval.

A pszicho gulyás annak az elektrostílusnak neve, amit az együttes magyar tagjai találtak ki, és ami kemény gitárt, szintiriffeket, őrült ütemeket és elmebeteg énekszólamokat foglal magába. Egy Agaskodo-koncerten a közönség éppen olyan, mint egy csapatnyi antidepresszáns-túladagolásban szenvedő vadalma, képtelenség ugyanis vigyorgás nélkül bírni, ahogy pipaszárlábú, forrónadrágos magyar fiúk gitároznak fapofával, fehér térdzoknival, haspólóban egy kedvesen eszement, rikoltozó japán énekesnő, és egy nepáli-skót dobos társaságában.

„A pszicho gulyás a magyar ízekre utal, de mutálódott. Olyan gulyás ez, amiben minden benne van zeneileg és emberileg. Két éve találtuk meg egymást Szabó Tomival itt Londonban, és a rockzene mellett döntöttünk” - mondja Kemenecsi Miki, aki korábban, szintén Londonban, Könyvelő néven nyomult elektronikus zenével, most pedig pinup-lányos és Star Wars-os birodalmi lépegetős matricákat visel a gitárján. Nem sokkal később csatlakozott a formációhoz a dobos Pharoah Smeaton-Russell és az énekes Takei Hiroe. "Egy fellépésem után kértek fel a fiúk, ahol japán tésztáról és török taxisokról énekeltem" - emlékszik a kezdésre Hiroe, azóta már a négyes első stúdióalbuma is készen van, a lemez idén nyáron jelenik meg. Aki képtelen kivárni, visszaküldhet az együttes MySpace oldalára magáról egy fotót, amin a feneke látható a koncerteken kapható Agaskodo Teliverek-es bugyik egyikében, és nyerhet a képpel egy lemezt megjelenés előtt.

A focimezfétissel megáldott együttesnek hetente két-három fellépése van Kelet-London legdivatosabb underground klubjaiban. A leghíresebb számot, a Gay Hussar címűt együtt üvölti velük a hallgatóság, a neves BBC Electric Proms fesztiválon is felléptek, lemezük Japánban és Olaszországban is megjelenik.

Minden koncert elején lelkesen okítják a közönségnek az Agaskodo Teliverek kifejezés helyes kiejtését, a helyszínen úgy tűnt, hiába. A magyar koncerten minden bizonnyal nagyobb sikerrel járnak. A Ramonest, Captain Beefheartot, a Pavementet, a Sonic Youtht és a Vágtázó Halottkémeket tekintik elődnek, Hiroe, az énekesnő pedig Beethovent, mert ő annyira pop.

Agaskodo Teliverek
Május 1. Merlin, 22 órától
777 forint.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
5999 Ft
5100 Ft