Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKeddtől több mint 6 millió dal vásárolható meg a Napster oldalán, több mint az iTunes-ról, ráadásul az így letöltött zenéket szinte bármilyen készülék lejátssza majd (persze az iPod és az iPhone is), és nem lesznek másolásvédettek sem. A Napster oldalán eddig csak meghallgathatók voltak a zenék, havi előfizetéses rendszerben, így viszont a világ legnagyobb online mp3-boltjává válik, írja a Reuters.
A boltban az összes nagykiadó zenéje hozzáférhető (az iTunes-on kívül ez csak az Amazonon lehetséges), de több ezer független kiadó zenéit is meg lehet vásárolni, dalonként többnyire 99 centért, az albumok pedig (majdnem) 10 dollárba kerülnek. A zenék nem másolásvédettek, azaz nincsen rajtuk ún. DRM (digital rights management), mint például az Apple által eladott zenéken, ami csak az iPodon való lejátszást teszi lehetővé. (Az iTunes-on is vannak ugyan DRM-mentes zenék, de csak korlátozott számban).
A Napster mindezzel az Apple dominanciájára tör (mely egyre többeket töltött el az utóbbi időben aggodalommal), részben úgy, hogy az iTunes-szal már rendelkező felhasználónál automatikusan az iTunes könyvtárához alkalmazkodik majd a Napsterrel letöltött zene is. Az amerikai piac 70 százaléka egyelőre így is az iTunes kezében marad, viszont a zeneipar digitális korlátozásai látszólag tovább gyengülnek. „Hisszük, hogy a felhasználók egyre közelebb kerülnek egy korlátozások nélküli zenei modellhez. Az online zene ezzel a lépéssel kikerült a DRM által vetett árnyékból” – mondta Chris Gorog, a Napster magyar(!) nevű feje.