Nemzedéki vívódás Tankcsapda-koncerten

Fintorogva érkezem a Tankcsapdára, mert ugye mit lehet írni egy enpluszegyedik Kispál-koncertet követő enpluszegyedik Tankcsapda-koncertről. Azért meghallgatom Lukácsékat, az új dalok közül sokat nem is ismerek. Valahogy nem az igazi, próbálom megfejteni, mi a szar, és látom előre, ahogy a kommentelők egy lehúzós kritika után beírják, hogy te vagy a szar, öreg. És akkor rájövök, hogy tényleg ez a helyzet.

Mert a számok nem voltak bonyolultabbak tizenöt éve sem (sőt), a szövegvilág sem változott sokat, a ragrímek is ilyen bájosan esetlenek voltak. De álljunk meg, mióta tűnik fel egyáltalán a ragrím egy Tankcsapda-koncerten? Szóval megöregedtem, ha úgy tetszik, kinőttem ezt a zenét, nekem már nem lázadás azt ordítani, hogy szemétdombra szültek, meg hogy be vagyok rúgva. És éppen ezért igazságtalanság minden nyavalygásom. Már csak azért is, mert a zenekar nagyon jól játszik (és azt kell mondjam, ezúttal a hangosítás is remek), és Lukács negyvenévesen is olyan lelkesen üvölti, hogy „nem csinálok rendet”, mint egy tinédzser. És itt nem az a nagy szám, hogy őszinte rockzenészek, hanem hogy már lassan húsz éve azok, ezzel a Hooligansszel, Zorallal és Zanzibarral súlyosbított magyar mezőnyben.

Lukács azt mondja, ez az első alkalom, hogy a Tankcsapda főzenekar a Volton, és ez nagyon sokat jelent nekik. Így lehet, mert jóval több energiát adnak a koncertbe, mint szoktak, pedig rájuk amúgy sem jellemző, hogy kímélnék magukat. Gyorsan pörgetik a számokat, jó érzékkel vegyítve újakat és régieket, és olyan látványelemekkel hergelik a tömeget, mint a reflektorokig fellövellő lángoszlopok vagy a koncert végi műhóesés. A tömeg nagyobb, mint a nap folyamán bármikor, a hangulatnak nem lehet ellenállni, a sógornőmtől sms érkezik, hogy pogózás közben eltörte a lábujjait. Egyre közelebb megyek a színpadhoz, a ráadások számolását ötnél abbahagyom (az Egyszerű dalt Lukács egyedül adja elő), és mégiscsak az a vége, hogy több ezer emberrel ordítom, hogy szemétdombra szültek.

Ahogy az Amerikai szépség főhőse mondta, jó érzés, ha az ember rájön, hogy még meg tudja lepni magát. De ehhez kellett egy olyan bitang jó koncert, mint a tegnapi.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!