Szikora Róbert a sátán főkonzulja

2009.07.04. 17:03 Módosítva: 2009.07.04. 18:22
33 hozzászólás

Szikora Róbert eddig még egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy imádsággal és hangos, ég felé kiáltott Csikidámmal küzdjön Marilyn Manson sátánista zenéje ellen. De ez ne tévesszen meg senkit, valójában az R-Go minden koncertjén fekete misét celebrál az emberiség végpusztulásáért.

Mert hát hogy kezdődik az egész? Fanfárok harsogása közepette bejelentik, hogy most jön ő, aki millió lemezt adott el, akinek még gyémántlemeze is van, sőt még az év előadóművésze díjat is megkapta 1990-ben. Igen, Szikora Róbert a Marilyn Manson-féle „Légy önmagad istene"-hittételt osztja, ráadásul a fekete rítusok látványvilága sem áll távol tőle, hiszen mégis mi másért rohant volna fel fáklyával a színpadra a két mereven horrormosolygó gida társaságában.

Ráadásul miközben a városi terepmelltartóban beakadt Béres Alexandraként folyamatosan karkörzést végző gidák megpróbálják elaltatni a nézők gyanakvását, a kissé túlpörgetett Szikora Robi elkezdi adagolni a gonosz összes himnuszát. A könnyed slágerbe oltott romlottság hamar elárasztja az egész sátrat, és Szikora nemcsak a legszebb emberi érzelmet mocskolja be a pusztítás jelképeivel (Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú), de sátáni cinizmussal a mély fájdalomból is könnyen dúdolható nótácskát farag (Mire gondolsz katona?)

A pálmákkal díszített groteszk ceremónia csúcspontján aztán Szikora elkiáltja a hipnotikus szót, amely értelmetlenségével kigúnyolja az emberi értelmet, több ezer év kultúráját, és még a könnyűzenét is. Csikidám! A tömeg üveges szemmel táncol, a sötét pap láthatatlan zsinóron rángatja őket, kissé hátrébb, a keverőpulton túl állítólag tyúkokat és kecskéket áldoznak a hülyeségnek.

„Nem állnál egy kicsit arrébb, nem látom a Robit!"- kérdezi mögöttem, a hullámzó tömegben egy negyvenes nő, értetlenül nézek rá, hiszen még negyven sor váll és hát választja el a gyér haját ide-oda csapdosó sztártól, de aztán be kell látnom, hogy ezt ő most tényleg komolyan gondolja. Lehajtom a fejem és egy Uhrin Benedek-számot dúdolva csendben elpityeredem.

Közben Szikora mond valamit Marilyn Mansonról is, meg a szeretet erejéről, de hidegen gonosz hangjában ott cseng az igazság: csak az fáj neki, hogy az a naiv kóristasrác ellopta előle a nagyszínpadot.