Csak lézengenek a Nagyszínpadnál

2009.08.11. 16:51 Módosítva: 2009-08-12 09:53:19
60 hozzászólás

A Zene a rasszizmus elleni napon vagyunk, alig tudjuk gépelni az eseményeket, annyira begyorsultak: 17-kor már egy órával beelőztük a hivatalos programot. Igaz, hogy ezt a tempót elég kevesen élvezik, merthogy kevés az érdeklődő. Eddig.

A ZARE első fellépője háromkor az FG-4 volt, Illés és Fonográf-számokat játszott, Bródy János előtte a színpadra állt és felhívta a figyelmet, hogy ők bizony a Human rights albumról adnak elő két számot (pontosabban oratóriumot), és ha már ott állt Bródy, fejből idézett egy 48-ban elfogadott ENSZ-nyilatkozatot, a preambulumot.

Eddig Quimby mellett Anima tetszett a körülöttem ülőknek, utóbbinál a zenekarvezető lánya énekelt. A 30Y-t dicsérték még többen, bár Barbi barátnőm ellenszenvet érez mindenki iránt, aki Kispálék köpönyegéből bújt elő, de most a Kex Család című dalát adták, így ő sem fanyaloghatott. A pincérek azt ecsetelték, amikor kihozták a kávénkat, hogy mennyire meglepődtek, amikor a Turbo férfi énekese női hangon kezdett neki. Van ilyen.

Pihentetés és időhúzásképpen nemzetközi sztárok videóüzeneteit játsszák a szünetekben a közönségnek. Novák Péter műsorvezető áll ki néha bepörögve a színpadra, legutóbb azt jelentette be nagy csinnadrattával, hogy Deák Bill és Balázs Fecót készül fel. Hátul pándi meggytortát osztanak a fellépőknek, Jamie Winchester a kisfiával jelent meg, most a Bikinit várják.