Elnémították a francia Jamaikát
Aktuális
The Offspring, Fatboy Slim, Placebo
Most így hirtelen nem is tudom melyik idegesítőbb a reggaeben, a skában és a dancehallban: az hogy folyton dalba hívják Hailé Szelassziét, Etiópia egykori császárát, akit a rasztafárik megváltóként tiszteltek, pedig ezt ő nagyon nem akarta, vagy, hogy minden második szám Babylonról, az elnyomó gonosz államról, a spangli és az élethosszig tartó rasztafürt-tekergetés ádáz ellenségéről szól.
A lyoni Babylon Circus még a nevébe is beleszuszakolta ezt a jamaikai toposzt, de ez náluk már inkább túlhajtott vicc, kézzel varrt rasztaparóka, hiszen sok más zenekarral ellentétben ők nem képzelik magukat pigmenthiányos kingstoni tánczenekarnak, hanem a ska és a reggae dallamvilágot bátran keverik a hetvenes évek angol punkzenéjének elemeivel és a harmincas évek francia sanzonjaival.
Az 1995-ben alapított zenekar tizennégy év alatt is csak öt albumot hozott össze, de azokat állítólag elejétől a végéig eljátszották a Szigeten. Legalábbis ezt mondják azok, akik a színpad előtt öt méterrel, a hangfalak tövében álltak. A többiek legfeljebb a sikoltozásból és az ütemes tapsból következtethettek arra, hogy éppen mi is szól.
Persze ha óbudai nyugdíjas rajztanárnő lennék, akkor roppantmód örülnék annak, hogy egyetlen ska hangfoszlány sem hagyta el a Hajógyári-szigetet, de azért az meglepő, hogy a sátor közepén, alig tíz méterre a színpadtól már könnyedén cseveghettünk a Gyurcsány-kormány bukásának okairól, a japán pornográfia lélekromboló hatásáról, vagy a sültkolbász kalóriatartalmáról. Ráadásul még üvölteni sem kellett.
Akár csendesen teázgathattam is volna, csak az elegáns, kétujjas csészefogásból lehettek volna gondok, hiszen a hullámzó tömegben még a szorosan ölelt sörös poharak is nagyrészt a földön végezték. Erre szokás azt mondani, hogy kirúgják a sátor oldalát, sőt szó szerint lebontotta az oldalfalakat néhány kinnrekedt rajongó. Mindenhol franciák, parfüm és érlelt sajt szaga keveredett, meg persze a háborúellenesség kissé állott szaga terjengett a levegőben. „Electric clowns for riot and fury/ here we are, now people get ready".
A Babylon Circus odafent a színpadon eközben népzenébe hajlott, majd tangóharmónikás skat énekelt Edith Piaf, végül punkos zúzás jött, kiderült, hogy Franciaországban a helybenfutás mellett a csukott szemmel nyakkörzés is megfelelő mozgásformának számít skakoncerteken, lengtek a zászlók és éjfél környékén csendben elkezdett szitálni a lecsapódó izzadság a sátor kupoláiról.
Rovataink a Facebookon