Acapella apokalipszis

Csihar Attiláról eddig is tudtuk, hogy az alapvetően decens fizikatanár-fazon máza alatt állandóan ott settenkedik egy morbid humorú sorozatgyilkos, hiszen ez a civilben majdhogynem csendes és szerény figura a színpadon szinte mindegyik zenekarában stabilan hozza a vigyorgóból frissen kiszabadult őrültet. A Fekete Zaj fesztiválon a Void Ov Voices nevű egyszemélyes projectjével lépett fel, és a kérdés innentől kezdve adott volt: vajon Csihar képes-e egy szál magában hozni azt a bizarr, súlyos és kaotikus zenei világot, mint amilyet két legismertebb zenekarától, a Mayhem nevű black metal-legendától, illetve a drone-színtéren gyakorlatilag szentként tisztelt Sunn0)))-tól várni lehet.

A válasz egyértelmű igen, hiszen a looperrel és egy-két, előre megírt dobmintával kiálló Csihar gyakorlatilag a saját énekét élőben, röptében rögzítve, azokra ráénekelve, illetve azokat összekeverve - zeneileg nagyon sántít a párhuzam, de gyakorlatban körülbelül úgy, mint egy sátánista Dub Fx - csont nélkül hozta ugyanazt az atmoszférát, ami miatt egy-egy Sunn0)))-fellépés annyira letaglózó tud lenni, még akkor is, ha konkrét dalokról sem az ő, sem a Void Ov Voices esetében nem beszélhetünk. Lassan építkező, leginkább egy törzsi szertartásra emlékeztető performanszot láthattunk, ami pont ugyanúgy súrolta az elviselhetőség határát, ugyanakkor bizonyult annyira addiktívnek, mint valami sötét és gonosz japán horrorfilm.

A nyomasztó előadást Csihar a színpadképpel és az öltözékével is súlyosbította. Az énekes a Mayhemben is képes néha indokolatlan jelmezekben színpadra lépni: régebben előfordult, hogy egyszer óriás nyuszinak, egyszer meg múmának öltözve énekelt, ami egy black metal zenekarban körülbelül annyira szürreális, mintha Presser Gábor hirtelen felindulásból Wermacht-egyenruhában állna neki zongorázni. Itt egy kék neonfénnyel világító, csuklyával súlyosbított kabát volt rajta, amitől egészen úgy nézett ki, mintha a Csillagok háborúja egyik mellékszereplője lett volna, az előadás csúcspontján pedig a kabát csuklyája kezdett füstöt okádni magából.

Nehéz leírni és értékelni az ehhez hasonló produkciókat, hiszen a Void Ov Voices hihetetlenül messze helyezkedik el a hagyományos értelemben vett könnyűzenétől. Az azonban ezen a koncerten is kiderült, hogy Csihar képes volt kikerülni az ehhez hasonló műfajokban hallható öncélúságot. Pontosan megkoreografált, kellő fogódzókkal megírt zenét hallhattunk, ami a maga monotonitásában és repetitív megoldásaiban is végig érdekes tudott lenni. Kíváncsi leszek, hogy az elvileg már készülő Void Ov Voices lemezre hogyan tudja átmenteni Csihar az élőben igencsak megragadó hangulatot.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!