A Volt fesztivál második napján bár nem főműsoridőben, de a Hurts volt a főzenekar, hiszen az utána következő Knife Party DJ haknija sok mindennek nevezhető, de méltó headlinernek semmiképpen sem. A Hurts viszont az otthon ülő Ustream-nézők és a helyszíni koncertlátogatók minden igényét kielégítette a csúszás ellenére is.
A berlini klubkoncert után, most fesztiválkörülmények között is bemutathatta Theo Hutchcraft és Adam Anderson, hogy végleg kinőtték a mélabús gyászhuszárok címet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Hutchcraft végigvigyorogta -bohóckodta a koncertet annak ellenére, hogy dalaik még mindig nem a bulizásról és napfényes tengerparton köttetett nyári szerelmekről szólnak.
Fesztiválon elővenni lassabb, érzelmesebb dalokat elég merész húzás, hiszen a legtöbb zenekar már két lírai számmal képes megölni a bulit, itt mégis sikerült, a Somebody To Die For és az Evelyn alatt is vevő maradt a közönség az egészre. Kylie Minogue Confide In Me című dalának átdolgozása után most egy kevésbé mainstream női előadóhoz nyúltak, és Björk Army Of Me dalát hurtsösítették.
A márciusban megjelent Exile című második Hurts-lemez előtt már átbeszéltünk a zenekarral sok mindent, de most is találkoztunk velük koncert előtt, ahol meséltek arról, hogy most táncosok és performance helyett a fényekre tolódott el a látványvilág fő tematikája, aminek csúcspontja a modiltelefonnal való hadonászás volt, bármennyire elcsépelten is hangzik.
A zenekar két tagja egy dologra panaszkodott, a melegre, ami fekete hosszúnadrágban, pólóban és bakancsban tényleg sokkal elviselhetetlenebb lehetett, de az imidzs nagy úr. Ha már a szomorú megsebzett szívű férfiak képét nem tudják konstans hozni, legalább a külsőségükben legyen minden a helyén.
Berlinben kis klubban léptetek fel a lemezmegjelenés előtt. Nehezebb egy ilyen nagy fesztiválon létrehozni azt az atmoszférát, ami a zenétekre jellemző?
Theo Hutchcraft: Itt más is a cél, de be kell vallanom valamit, engem gyakran az ijeszt meg.
Mitől ijedsz meg?
T.H.: Nem tudom, úgy ijesztő az egész, nem vagyok klausztrofóbiás vagy ilyesmi, de sokkal közelebb vannak az emberek, és nagyobb a teher, mert tudod, hogy ők csakis miattad mentek oda, az a mai programjuk, hogy te szórakoztasd őket és ez nagyon ijesztő tud lenni. A fesztivál sokkal egyszerűbb, persze itt is vannak, akik kimondottan ránk kíváncsiak, de nagyon sokan eljönnek, belenéznek, megtetszik nekik, és akkor máris ott egy új rajongó, megnyertünk egy új embert.
Adam Anderson: Egy olyan fesztiválon, mint ez, valamiért sokkal nyugodtabban tudunk a színpadra menni. Egész délután csak ücsörgünk hátul az öltözőben és relaxálunk, elvagyunk, esetleg megnézünk néhány zenekart.
Nem is mentek ki szétnézni? Mondjuk egy bungee jumping?
T.H.: Azt kipróbáltam egyszer fesztiválon. Tök jó volt.
A.A.: Akármikor játszunk Magyarországon, az idő valami elképesztően meleg. Én szívesen kimennék szétnézni, de meggyulladok most is, pedig jön rám a ventilátor.
De egyébként mit szoktatok csinálni a szabadnapokon?
T.H.: A Happiness turné alatt mi nyaraltunk. Ki kell mondanunk Adam, hogy semmit sem csináltunk a koncertek után vagy között csak nyaraltunk. Várost néztünk, turistáskodtunk, szórakoztunk, aztán ott álltunk üres kézzel, mikor arra terelődött a szó, hogy akkor kéne egy új lemez van-e hozzá valami ötlet. Nem volt.
A.A.: Tényleg nem, úgyhogy most eldöntöttük, hogy ezen változtatunk, hiszen két és fél év után nem volt semmink. Nemhogy dalunk, de még egy dalkezdeményünk sem.
Működik? Tudtok turnén dalokat írni?
A.A.: Igen, be tudunk rendezni egy minimál stúdiót a hotelszobában, és ha szabadnapunk van, akkor írogatunk dalokat.
T.H.: Jó, de ezt most ne úgy képzeld, hogy bezárkózunk és már van egy csomó új dalunk, mert ez nem igaz. Elég sokszor ellógjuk ezt és tovább turistáskodunk, de megnyugtat az a tudat, hogy akár új dalokat is írhatnánk.
A.A.: Jó, de fontos, hogy ne erőltessük ezt, meg ki is kell kapcsolódni. De azért dolgozunk is tényleg. Vagy szívatjuk egymást.
Hogyan?
T.H.: Semmi komoly, csak nagyon gyerekes dolgok, nehogy feloszoljunk menet közben. Meg a zenekart segítőket szívatjuk közösen. Megörökítjük, ahogy alszanak és folyik a nyáluk.
A.A.: Ők meg belépnek a Facebookomra és ismeretlen vagy éppen ismert lányoknak írnak, hogy csak így merem elmondani, hogy nagyon tetszenek.
Azt mondtad a múltkor, hogy a látvány fontos és szerves mondanivalója a zenének. Most mivel készültök?
T.H.: Most csak fényekkel készülünk, de abból nagyon látványosan nagyon sokkal. Szeretünk ebben kísérletezgetni és néha fényekkel, néha valami vizuállal készülni. Ezek mind más hangulatot hoznak, és talán egy nagyobb fesztiválhoz jobban illenek a fények, jobban képviselnek minket.
Azt is mondtad, hogy nagyon szeretsz videokat rendezni, a Blindot miért nem te csináltad?
T.H.: Mert így is mindenen mindig aggódom, nem bírnék ki még egy videoklip rendezést is. De szerencse, mert közben ugye balesetem is volt, azon is aggódhattam.
A forgatáson történt nem? Majdnem megvakultál a Blind (magyarul vak – a szerk.) forgatásán, ne mond, hogy ez nem egy médiahekk.
T.H.: Pedig csak nagyon béna voltam, nézd meg még mindig látszik a nyoma.
De már sokkal szebb. Mit csináltál?
T.H.: Lehetett volna ez a világtörténelem legvicessebb videója is. Elestem és legurultam egy lépcsőn. Jó, most vicces. De akkor nem volt az.
Mennyire szoktak meglepődni a rajongók meg az újságírók, hogy alapvetően vicces emberek vagytok, pedig a zenétek alapján arra számíthatna mindenki, hogy mindig szomorkodtok?
A.A.: Ez a jutalom, vagy a visszavágás? Nem is tudom, talán mindkettő. Egyszerre.
T.H.: Mi már csak ilyen kiszámíthatatlanok vagyunk. A zenét nagyon komolyan vesszük, ez a legfontosabb. De ha más dolgokról van szó, abban tudunk lazák lenni.
Mikor felmentek a színpadra, hogy tudtok átváltani a szomorú verzióba?
A.A.: Elkezdünk játszani, és ettől nagyon szomorú leszek. Nem, csak viccelek.
T.H.: Ez a közönségtől is függ, de sosincs magunkra erőltetett szomorúság. Néha összejön az átkapcsolás, néha nem.
A.A.: Nagyon nehéz úgy szomorkodni, hogyha mindenki mosolyog rád.
Mi volt a legfurcsább rajongói megnyilvánulás?
T.H.: A rajongók egy részének azért is tetszik a Hurts, mert azonosulni tudnak valamelyik dallal, hasonlóan éreznek, valami hasonló dolog történt velük, ami általában szomorú dolog. És azok, akiknek sok szomorú dolgon kell átmenni az életükben, mindig érdekesebb személyiségek, mint akinél mindig kék az ég, és mindig minden nagyon jó, ezért sok érdekes embert ismertünk meg. Eddig semmi félelmetes, vagy furcsa nem volt a pályafutásunk során, legalábbis nem emlékszem ilyenre.
A Miracle videotok első változatát letiltotta a Youtube. Mit szóltok ehhez?
T.H.: Nekünk se tetszett annyira, szóval úgy is akartunk egy új verziót csinálni, ezért nem is bántuk.
A.A.: Akartunk amúgy is csinálni egy másikat, szóval csináltunk.
Egy magyar zenész, Ákos csinált a Miracle című dalotokhoz remixet. Hogy tetszik?
T.H.: Nagyon tetszik, szép lett. A kiadón keresztül intéződött a remix, és rajtuk keresztül jutott el hozzánk a dal, ami gyönyörű, nagyon tetszik. Bárcsak minden dalunkat áthangszerelné valaki nagy zenekarra úgy hogy ilyen jó legyen a végeredmény.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon