A Papa Roach nem először járt Magyarországon, de a Volton a pénteki volt az első fellépésük. A koncertjük előtt Jerry Horton gitárossal beszélgettünk többek között arról, hogy milyen érzés a metálos olasz közönség előtt fellépni, illetve, hogy mi lenne, ha a lánya rendezne Papa Roach-klipet.
Nagyon fiatalon, középiskolában kezdtétek a Papa Roach-ot. Van valami tanácsod a mostani gimis zenekaroknak?
Azért csináld mert szereted csinálni. Az esélye annak, hogy sikeres leszel és ebből fogsz megélni, főleg jól megélni, az nagyon kicsi. Dolgozz keményen, tegyél meg mindent ami tőled telik, nem lesz nehéz, hiszen szereted azt, amit csinálsz. Ha ez nehézséget okoz, és úgy érzed nem csinálnád, nincs kedved, valamit is a zenélés elé helyezel, akkor nem szereted eléggé.
Egyszerűbb volt szinte gyerekként kezdeni?
Sokkal, hiszen akkor még semmi más nem volt az életünkben, csak a zenélés. Erre az egy dologra koncentráltunk mindannyian.
A névválasztásotok nagyon személyes volt, hiszen az énekesetek nagypapájának a beceneve. Az ő halála után nem gondoltatok névváltásra?
Akkor nem, előtte igen. Még az elején úgy gondoltuk, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb név, de mikor Jacoby nagyapja meghalt, akkor már ismertek voltunk, és úgy gondoltuk, hogy ez egyfajta tisztelgés az emléke előtt.
Kijött egy olyan best of albumotok, aminek kapcsán azt mondtátok a rajongóknak, hogy ne vegyék meg a lemezt, mert nem voltatok jóban a kiadóval. Ebből az esetből tanultatok sokat a zeneiparról?
Most egy független lemezkiadónál vagyunk, de még mindig egy kiadó. Még mindig vannak olyan dolgok, amit el kell fogadnunk, hogy így van és kész, de már sokkal rugalmasabb. A nagykiadónál ez úgy működött, hogy kitaláltuk hogy csinálnánk valamit. Tök mindegy mit. Azt elmondtuk a kiadó emberének. Ő elmondta a főnökének. A főnöke megkérdezte az ő főnökét, aki előterjesztette, majd egy külön meetingen megvitatta emberekkel, akik megvitatták másokkal. Szóval elég nehézkes volt. Mostmár ez nincs, ami tök jó. De most is lemezkiadónál vagyunk, csak olajozottabb. Egyedül nagyon nehéz lenne mindent megcsinálni. Néha nehéz azt látni, hogy megy ki a pénz az ajtón mindenki másnak, de közben tudjuk, hogy egyedül ezt nem tudnánk megcsinálni.
Már nálatok vannak a saját lemezeitek jogai?
Még mindig nem sajnos.
Felléptetek sok nagy név előtt, éreztétek kellemetlenül magatokat amiatt, hogy a nagy nevek rajongói nem voltak nyitottak?
Volt ilyen, és az nagyon szar érzés. Szerencsére nem sokszor, de ha ilyen van az tényleg egy rohadt kellemetlen dolog. Megérted meg minden, de akkor is. A Sonisphere fesztivál volt az egyik legemlékezetesebb Olaszországban. Az Iron Maiden volt a főzenekar. Mi nem tudtuk, de az olasz metálrajongók, egy dolgot szeretnek, az a metál. Minden más szar. Mikor mi felléptünk, végig, azaz majdnem egy óráig álltak feltartott középső ujjal előttünk és utáltak minket. Németországban tök jól elvoltak az emberek, érdeklődően végignézték, de Olaszországban nem.
Hallottam, hogy a közös turnék gyakran közös sütögetésbe fulladnak a koncertek után. Mi a Papa Roach-specialitás?
Egyikünk sem tud főzni, nem is nagyon szeretünk, úgyhogy csak csendben nézelődünk, illetve rábízzuk magunkat a technikusokra és a roadokra, mi meg állunk mellettük.
Szivatjátok is egymást?
Persze, mikor 2000-ben a Hed PE-vel turnéztunk, szétszivattuk egymást oda-vissza. Ez a legemlékzetesebb. Volt, hogy férfiakat küldtünk fel táncolni a koncertjükre, ők meg azzal vágtak vissza, hogy nagy tételben vettek pingpong labdát, és egyesével dobálták be oldalról, az összes zenekartag, egész koncert alatt.
Nem hiányzik ilyenkor egy teljesen egyedüli csak ti, senki és senki más típusú jó hosszú turné?
De és lesz is. Csak mi leszünk a főzenekar, és senki más.
Az egyik videotok ötetét az énekesetek fia hozta, most a te lányod jön a következőhöz?
Á, nem hiszem, hogy az nyerő ötlet lenne. Akkor az egész klip Hello Kitty témájú lenne, szivárványok, unikornisok, meg rózsaszín állatok.
Mennyire nehéz turnén, hogy nem iszol, nem drogozol még csak nem is cigizel?
Nekem nem nehéz, mert előtte sem csináltam. Egyszerűen nem szeretem az alkohol ízét. Azt elhiszem, hogy azoknak nehéz, akik gyógyult alkoholisták vagy drogosok. Nekik piszok nehéz lehet. Én viszont rájöttem, hogy mennyire szórakoztató azt nézni, amikor mások részegek, vagy betépnek. Mindig jó azon röhögni, hogy ilyenkor megváltják a világot, közben teljesen értelmetlenül beszélnek. Jó, lehet, hogy néha, ritkán, de van értelme a dolgaiknak, ha józan fejjel végiggondolom, de ahogy ez kijön belőlük, amilyen nyakatekert úton jutnak el a végkövetkeztetéshez, na az zseniális.
Te mit csinálsz, amikor rengeteg szabadidőd van egy turné alatt?
Fotózom, nagyon érdekel a fotózás, és az egy tipikusan olyan hobbi, amibe nagyon durván bele lehet merülni. Aztán én vagyok a felelőse a zenekar közösségi oldalainak így azt szoktam frissíteni, válaszolok, ilyesmi. Meg persze zenét írok. Ezekkel nagyon jól le tudom magam kötni.
Néhány napja a Thirty Seconds To Mars játszott itt, akik piacra dobtak egy 900 dolláros meet & greet csomagot. Te mit gondolsz erről?
900 dollár? Hányan voltak, nem tudod?
Ha jól hallottam nagyjából harmincan.
Az akkor várj csak, jó sok pénz. Húha, és ez mindenhol van, és kifizetik az emberek?
Igen.
Hát sokan úgy vannak ezzel, hogy kiárulod a zenekarodat, és kiszipolyozod a rajongókat, de ha megveszik, akkor oké. Ha nem vennék meg és kiakadnának, azt is megérteném. De ha belegondolsz a rajongóknak is ez egy lehetőség, hogy találkozzanak a zenekarral, mert én próbálok, néha ki is megyek, de vagy találkozunk vagy nem, az hogy az összes tag ott legyen, az meg tényleg nagyon lutri. Szerintem mi is csinálunk ilyet ősszel majd. Mondjuk ár-érték arányban nem tervezem, hogy ilyen lesz.
A 900 dollár sok?
Nézd, ha megveszik és az embereknek megéri, akkor lelkük rajta. De én ennyiért biztos nem venném meg.
Tegnap volt július 4, ami nálatok nemzeti ünnep, mit csináltatok?
A szállodában voltunk, a hegy tetejéről ráláttunk az egész városra, iszogattunk, medencéztünk. Itt nem lehet tüzijátékot venni, kicsit furcsa volt, hogy semmi nincs az égen, csak mondogatjuk, hogy boldog július 4-et, és kész. De jó volt.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon