Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!“Egy matekos srác dobozgitározik, egy bölcsész csaj csellózik hozzá, azt hiszem, arról énekel, hogy lassan már szerelmes lesz, meg hiányzik neki valaki, de vélhetően az egész a maszturbációról szól” – írta kollégánk Tumblren az idei Rakéta fesztivál első napjáról. Ezek után egyenesen vétek lett volna kihagyni a vasárnap zárult fesztivál további napjait.
Az A38 hajó orrteraszán gyülekezünk, alattunk a Duna, a háttérben a Petőfi híd. Barkóczi Noémi, a fiatal énekes-dalszerzőnő, gitárjával a kezében, kétségbeesetten pillant a tetőterasz irányába, ahonnan egy progresszív metál zenekar koncertje szűrődik át.
Lang Ádám, a fesztivál szervezője (a Halál Judit és Summer Schatzies zenekarokból) ekkor bejelenti, hogy az esemény a hátsó kiállítótérben folytatódik tovább. A koncert így percekre megáll, és kétfelvonásossá duzzad. Nem ez az egyetlen különös fejlemény a második Rakéta fesztiválon.
Az első, amit mindenképpen tisztáznunk kell, hogy a Rakétát fesztiválnak talán túlzás lenne nevezni. Korántsem igazi, woodstocki értelemben vett fesztivál ez, sokkal inkább koncertsorozat, méghozzá a csináld magad mozgalom szellemében szervezve, apró és bocsánatos gyermekbetegségekkel, szerethető fejetlenséggel, nagyon-nagyon sok lelkesedéssel, zene- és színtérszeretettel a szervezői oldalról. Anyagi érdekeknek nyomát sem lehet felfedezni. A rendezvénynek otthont adó hajó árait éri csak kritika: “Nagyon hangulatos az este, 650 az almafröccs és 400 a valódi, felesleges kapálózni alkoholizmus ellen, a gatyád is rámegy” – folytatja munkatársunk a helyszíni beszámolójában. Ám amint realizálja az ember, hogy a Dunán bulizik és a hajóról látja a kivilágított Szabadság hídat, valamint a Gellért-hegyet, máris megenyhül a szíve és kinyílik a pénztárcája is. Mégiscsak a világ egyik legjobb klubjában vagyunk, na!
A Rakéta tehát nem igazi fesztivál. Nincs hetijegy, az alternatív programlehetőségek hiányoznak, nem lehet például sátrazni sem, hiányzik a vályúnál mosdás, a közösségi fogmosás, és jóval kevesebb a félmeztelen test is. Hagyományos fesztiválozó – koszos lábfejjel és enyhén leégett vállal – a Rakétán nem létezik. A bulik végeztével mindenki hazamegy és a saját ágyában alszik. Pedig micsoda fesztiválkempinget lehetne kialakítani a Zöld Pardon egykori helyén!
De ha már mindenképp ragaszkodunk a “fesztivál” meghatározáshoz, akkor biztos vagyok benne, hogy a Rakéta Magyarország legcsaládiasabb eseménye. A szellős koncerthelyiségekben legfeljebb néhány tucat néző lézeng. A kézfogások, integetések és pusziváltások gyakorisága alapján rengeteg az ismerős. Leginkább az látszik, hogy mindenki mindenki barátja, vagy legalább egy barát vagy zenész barátja.
De egy másik “leg” is kijár a Rakétának és közönségének: megérdemelten nyeri el a legzenecentrikusabb fesztivál címét. Viszonylag alacsony költségvetésű, mégis rendkívül értékes koncertek sora követi egymást a helyszíneken. A megjelentek pedig aktívan figyelnek. Bólogatva, a hajó korlátjának támaszkodva, székekben vagy a padlón ülve, esetleg a hintapadok valamelyikén ejtőzve. És valóban megérte jelen lenni. A zenei oldalt tekintve egyaránt vannak olyan produkciók, amelyekre figyelni érdemes (Mayberian Sanskülotts) és olyanok, amelyekre nehéz tartósan figyelni (12z). És persze vannak, akik nagyon komolyan veszik magukat (Kanagawa), valamint akik szimplán csak tök jók akarnak lenni (The Somersault Boy). Vannak a vadak (Broken Cups), és vannak a lányosan bájosak (Aires Altos). Vannak a nagyon frissek (Gustave Tiger), a rádióbarátok (Bermuda), és azok, akik zavarba ejtenek: a duóban fellépő Fancy Dress Party például a vendéglátó szórakozóhely felgyújtására biztatja a közönségét, míg az alkoholista depresszióval (/depresszív alkoholizmussal) küzdő Fél Fény arra kéri a koncertjükre érkezőket, hogy hagyják már el végre a koncerthelyiséget. Sőt, még egy külföldi fellépő is jutott a csütörtöki napra: a régió hipszterfesztiváljait megjáró Labyrinth Ear egyenesen Londonból érkezett Budapestre.
Hogy milyen is a Rakéta fesztivál igazi arca, talán az érzékelteti a leginkább, amikor a koncertek után a szervező személyesen kéri meg az embereket, hogy “légyszi, beszélgessetek már kicsit közelebb a dj-pulthoz, nehogy túl korán lelőjék a bulit”. Az emberek pedig készségesen engednek a kérésnek. És a buli egy darabig még folytatódik.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon