Unom már az underground szarságot

2013.08.09. 15:31 Módosítva: 2013.08.09. 16:34
Az Index fesztiválblogja

Aktuális

 
A fesztiválról
Koncepcionális, formai és tartalmi újítások sorát hozza az idei Sziget augusztus 5-12. között. Megalakul a Sziget Fesztiválköztársaság, tovább szépül a rendezvény és új programelemek is gazdagítják a felhozatalt. Az idei Sziget, ha úgy tetszik, még egy lapáttal rátesz az "élményfesztivál" koncepcióra. Ennek egyik leglátványosabb eleme lesz a Szigeten - most először - az ún. End Show. Az End Show - mint nevéből is látszik - a Sziget egyhetes élményhömölyére a fesztivál utolsó estéjén teszi fel a koronát. Vasárnap tehát a Nagyszínpad előtt, főműsoridőben egy rendkívül látványos vetítéssel, tűzijáték-, fény- és lézer show-val búcsúzik az idei Sziget. A pirotechnikai és fényeffekteket gazdagon felhasználó záróbuli zenei kíséretére a szervezők a világ első számú DJ-jét, David Guettát kérték fel, aki élőben szolgáltatja majd a zenei aláfestést. A Kelet-Európa Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat. Az idei tematika a 60-as, 70-es évek hippi korszaka. A hozzá tartozó mozgalmak béke és szabadság vágyát finoman "elv"-társítják a Sziget Fesztiválköztársaság filozófiájával. Hosszú haj, csőfarmer, peace & love! A Kelet-Európa Vurstli ruhagyárában elkészíthetjük a saját szabadságunkat szimbolizáló fesztiválkösztümünket is. Ami a zenekarokat illeti, az idei Sziget nagyszínpados kínálatában lép fel a nemrég újra aktivizálódott spanyol Ska-P, amely már többször is játszott a Hajógyári-szigeten, 2005-ben például gólyalábakon és Bush-álarcokban. Szintén visszatér a brit Skunk Anansie, amely énekesnője, Skin vezetésével 2011-ben adott emlékezetes koncertet a Szigeten. Dizzee Rascal, a népszerű brit rapper, a grime-mozgalom talán legfontosabb képviselője ugyancsak fellép a fesztiválon, akárcsak az Editors, a posztpunk mozgalom egyik legkarakteresebb zenekara, valamint a szintén brit énekes-slágergyáros, Alex Clare, valamint az elektronikus, metál és rockzenei elemekkel kísért hardcore zenét játszó Enter Shikari, továbbá a legendás britpop-formáció, a Blur vagy a német Die Arzte. Az A38 színpadon ad koncertet az idei Szigeten az észak-londoni énekes-gitáros-dalszerző, Michael Kiwanuka, és jön a punk-rock zenekarok és zenészek tucatját inspiráló Los Angeles-i Bad Religion is, amely tavaly adta ki tizenhatodik albumát. Fellép az A38 sátorban a lassú tempójú, hűvös és melodramatikus alternatív popszámokat író francia előadó, Woodkid, a svéd indie rock formáció, a Peter Bjorn & John, Katy B brit énekesnő, dalszerző, a dubstep kultúra egyik fontos képviselője, Netsky belga drum'n'bass előadó, a pszichedelikus rock albumával tavaly az egész világot elbűvölő ausztrál Tame Impala. Jegyek: Mínusz 1. napi jegy - augusztus 5. - Cipő Emlék Nap Elővételben augusztus 4-én éjfélig: 4 900 Ft Augusztus 5-én és a helyszínen: 5 900 Ft 0. napi jegy - augusztus 6. - Quimby és Muzsikás nap Elővételben augusztus 5-én éjfélig: 6 990 Ft Augusztus 6-án és a helyszínen: 7 990 Ft 0. napi jegy + "Quimby" könyv 1000 Ft-ért az első 5000 online jegyet vásárló vendégnek: 7 990 Ft Napijegy: 14 000 Ft Hazamenős bérlet: 58 000 Ft Ottalvós bérlet: 66 000 Ft Sziget - Budapest Citypass Érvényes 2013. augusztus 1. (csütörtök) 00.00-augusztus 13. (kedd) 24.00-ig, ára: 8 700.- HUF 48 órás Citypass: érvényes a kiváltás napjától másnap 24.00-ig, ára: 2 700.- HUF Karaván kemping jegy: 38 000 Ft VIP Kemping jegy: 38 000 Ft
Tovább »
 

Valamiért azt gondolják egyesek, hogy Dizzee Rascal a délután hatórás sávba született minden magyar fesztiválon. Tavaly előtt a Szigeten, tavaly a Soundon, idén megint a Szigeten rakták tűző napsütésbe, ő meg köszönte szépen és lenyomta ugyanazt a felszabadult show-t, ami tőle ilyekor elvárható.

A még mindig csak 28 éves brit rapper pályája szisztematikusan ível felfelé, most épp abban a fázisban van, amikor az ötödik lemezével már Robbie Williams-i magasságokba próbál jutni. Nem véletlenül, hiszen a londoni undergroundból a Bonkersszel még a siófoki gyrosos lejátszási listájába is bekerülő előadónak már közös száma is van az említett Williamsszel, az új lemezén pedig már will.i.am is szerepel, ami után tényleg csak Pitbull vagy Flo Rida jöhet.

Ettől még ugyanolyan közvetlen utcagyereknek tűnik a közönségből, mint amilyen volt a zenélés kezdetén. Igaz, hogy alig lehetett érteni belőle valamit (hol a pofátlanul amatőr hangosítás, hol bájosan érthetetlen londoni akcentusa miatt), de nem is volt ez akkora baj, a 2013-as Dizzee Rascal nem éppen a mélyenszántó gondolatok miatt olyan népszerű. Hanem mondjuk az olyan dalok miatt, mint a Bassline Junkie, ami az idei év legkirályabb partyslágere. Veretős basszus, a segédrapperek kántálása és Dizzee géppuskaszájú raptechnikája mutatta meg igazán, hogy még mindig a britek azok, akik tudják mitől tud tánczene lenne az elektronikus. Nem ám mint a béna sapkás svéd meg holland DJ-k, akik nyújtott karral szellőztetik a hónaljukat valami ócska eurodance kiállásra, ez volt tényleg a nagybetűs elektronikus tánczene.

Viszont a buli második fele rendesen leült köszönhetően annak, hogy Dizzee elővette az új számait. Az előbb említett komolyabb szintlépés valójában azt jelenti, hogy Dizzee még tovább halad a guettai úton és irtó béna női vokálokkal meg énekléssel próbálja elfeledtetni azt, amit a grime-ból a popzenébe hozott. A közönség is érzékelte ezt, és a patikamérlegen kimért tucatdalokra csak minimális testrángást generáltak. Aztán megszólalt a Bonkers jól ismert reszelős dallama és mindenki ugrált tovább.

Ja, és pár kérdést még fel is tehettünk Dizzee-nek

A Bonkers után a Bassline Junkie is kicsit olyan, mintha arról beszélnél, hogy kábítószerek nélkül is lehet élvezni a bulizást.

Az a helyzet, hogy a Bassline Junkie-t konkrétan három éve írtam, sokat játszottam az élő fellépéseken is, aztán végül rávettek, hogy hivatalosan is jelentessem meg idén. Egyébként nincs benne semmi ilyen komolyabb kábítószeres kioktatás, az egész igazából csak egy nagy vicc. Elég, ha megnézed a klipjét. Négy éve nem hoztam ki új albumot, szóval itt volt az ideje egyébként is végre valami nagyot durrantani, ez pedig tökéletesnek bizonyult, mert tényleg, fél pillanatnyi komolykodás nincs benne.

A tavalyi Balaton Soundon azt nyilatkoztad, hogy nagyon szeretnél ismét együtt dolgozni Calvin Harrisszel. Összejött végül?

Az új albumomra nem, de Dillon Francisszel kiegészülve csináltunk egy számot Calvin legutóbbi nagylemezére. Azonban készülőben van egy másik is, de arról csak annyit mondott, hogy egy olyan dance sláger lesz, amire korábban senki sem számított.

Az új lemezeden Robbie Williams vagy éppen will.i.am is közreműködik. Nem ér téged amiatt sok kritika, hogy az undergroundból indulva mára a mainstream kirakatfiguráival zenélsz?

Rohadtul leszarom mit gondolnak erről. Nem érdekel ki a mainstream, will.i.am egy remek előadó, és régóta szerette volna közös dalt vele. Tőlem Shakira is jöhet, én annak még jobban örülnék. Persze a legjobb Justin Timberlake lenne. Unom már az underground szarságot, egyszerűen kinőttem belőle, valami másra vágyom.