Jake Bugg sokkal jobb arc, mint gondoltuk

022 14 08 13 jake bugg konc
2014.08.16. 10:02
2 hozzászólás

Ahogy Panyi kapitány is írta ma, a még mindig csak 20 éves Jake Buggnak elképesztően negatív kisugárzása van: a fellépéseit és a klipjeit elnézve leszar mindent és mindenkit, hagyják őt csak békén a drága gitárkollekciójával. A Szigeten nem is adott senki másnak interjút csak nekünk, mert nyűgös, fáradt, és egyébként is, minek. Ennek ellenére kiderült, hogy Jake Bugg pont olyan srác, akivel egy ellógott kémia óra helyetti sulivécében való dohányzás alatt haverkodtok össze egy Led Zeppelin-csengőhang meghallása után.

Elképesztően fülledt hőség jellemezte a Sziget egész szerdai napját, pont olyan idő volt, ami egy közép-angolnak talping feketében a halállal egyenlő. Aztán a légkondis sajtókonténerben megjelent Jake Bugg, egy meglepően apró, talpig feketébe öltözött srác, aki akkor sem tagadhatná le, hogy angol, ha egy mukkot nem szólal meg egész végig.

Vigyorogva ül le elém, majd amikor megkérdezem tőle, hogy mi újság, mennyire fáj még az utóbbi hónapokban komoly problémákkak küszködő háta, ő csak arra annyit mond, hogy per pillanat sérvet is kaphatna, még az is jobb lenne ennél a dög melegnél.

Ez egyébként mennyire normális időjárás nálatok? Te mégis hogy bírod ezt?

- kérdezi tőlem érdeklődve, amire azt felem, hogy ha kicsit elhúzzuk az interjút, akkor szívesen maradok a 24 fokosra hűtött konténerben még egy kicsit. Aztán kicsit panaszkodni kezd, hogy amikor végre rendbejött a háta, akkor meg meghúzza a térdét focizás közben. Kiderült róla, hogy nottinghami gyerekként nem a Nottingham Forestnek drukkol, hanem a tavaly a harmadosztályból is majdnem kiesett Notts Countynak, amely mellesleg a világ legrégebbi futballklubja.

Sajnos csak keveset tud kijárni a meccsekre, a turnék miatt nincs igazán ideje, ráadásul a környéken már annyian ismerik, hogy muszáj lenne a VIP-részlegbe ülnie, amire ő nem igazán hajlandó.

Kevés bénább dolgot tudok elképzelni, mint üveg mögül bámulni egy focimeccset csomó inkompetens, de valamiért fontosnak számító alakkal, ahelyett, hogy lent kiabálnék a haverokkal.

- meséli kissé szomorúan. Érezhető rajta, hogy kicsit még sok neki ez az óriási figyelem, pedig hozzászokhatott volna, hiszen 17 évesen kapta meg az első komoly nagykiadós lemezszerződését, és mellesleg Noel Gallagher és az Arctic Monkeys előtt is szokott játszani.

Hogy mennyire számít nagy dolognak mostanság Jake Bugg, arról sokat elárul, hogy a legutóbbi lemezét nem kisebb arccal, mint Rick Rubinnal készítette Amerikában, többek között Chad Smith Red Hot Chili Peppers-dobos közreműködésével. Kicsit furcsa is, hogy miután a '60-as, '70-es években kvázi lenyúlták az amerikaiak blueszenéjét az olyan brit együttesek, mint mondjuk a Led Zeppelin vagy a Rolling Stones, a 2010-es években ismét hasonló tendencia figyelhető meg a country, folk, és persze a blues vonalon az újgenerációs brit énekes-dalszerzőknél.

Ezt én is érzékelem, de a miértre nem igazán tudok választ adni. Talán a mi generációnk sokkal érzékenyebb, ezért az olyan érzelmes, személyes műfajok, mint folk vagy a country sokkal jobban fekszik nekünk, mint a mai modern elektronikus zene vagy mondjuk a '80-as évek metálja. Én például csak a zenében vagyok képes kifejezni az érzéseimet.

A Szigeten, és más fesztiválokon is nagyszínpados fellépőnek számít, de azért eszébe jutott az első koncertje. Az iskolában lépett fel, többek között a saját haverjai előtt 14 évesen. Azt mondja, hogy ez volt élete egyik legnagyobb kihívása, hiszen, ha a barátai nem kedvelik, amit csinál, akkor valószínűleg nincs az egésznek semmi értelme. Szerencsére jól sült el, és akkor döntötte el, hogy kizárólag zenéléssel akar foglalkozni. Persze sokat kellett dolgoznia, például újságkihordóként és eladóként egy fish & chips büfében, hogy megfelelő felszerelést vehessen magának, de mivel már 17 évesen lemezszerződést kapott, a zenélést rendes munkának is tartja.

Ekkor veszem csak észre, hogy a sajtó által flegmának, lenézőnek, magának valónak titulált srác szinte végig vigyorog, érdeklődően reagál a kérdésekre, és ugyan benne van a korai rocksztár attitűd, de láthatóan jobban élvezi, hogy egyszerű emberként tekintenek rá. Persze ez a bulvármédia szempontjából katasztrofasújtotta területnek számító Nagy-Britanniában elég nehéz lehet, Jake Buggot például rendszeresen a One Direction fiúcsapattal próbálják párba állítani, mint a helyes antisztár, aki néha beszól ennek-annak.

Egyáltalán nem érdekel a média, próbálok nem figyelni rájuk. Ott vannak a Gallagherek, akikkel még mindig sokat foglalkoznak az újságok, de annak már semmi köze a zenéhez. Miért venné meg bárki a lemezemet, ha azt olvassa rólam, hogy éppen kivel járok vagy hány doboz cigit szívok el naponta?

- még kitér arra is, hogy ha rajta múlna, beszüntetné a Twittert és a pletykaoldalakat, mert egész egyszerűen taszítja az egész. Azonban a mai világban szükséges egy zenésznek twitterezni, hogy kommunikálhasson a rajongóival, de szerinte egyeseknek egyszerűen túl sok ideje van, hogy ennyi marhaságot írogassanak.

Ha már említette a Gallagher-testvéreket, muszáj rákérdeznem arra, hogy a szülei mennyire féltik a Pete Dohertyk és Oasis-tagok A-kategóriás kábszerekkel teletömött rocksztár világától, hiszen aki ennyire fiatalon fut be, sokszor túl hamar kerül rossz hatás közelébe.

A szüleim nagyon lazák ezzel kapcsolatban, ők mindig is tudták, hogy én zenélni akarok, semmi más nem érdekel. Boldogok, hogy van egy jó munkám, amiből meg tudok élni, a többit meg rám bízzák.

Talán ezért is kézenfekvőbb neki, hogy az első lemezszerződését egy nagy kiadótól kapta meg, nem pedig egy kisebb függetlentől. Ott jobban odafigyelnek rá, kicsit terelgetik, segítenek a dalszerzésben, és persze van pénzük arra, hogy például Rick Rubinnal dolgozhasson együtt.

Annak ellenére, hogy a szakma legjobbjaival dolgozik együtt és még mindig nagyon fiatal, egész egyszerűen nem tud érdeklődést mutatni a mai zenék iránt. Állítása szerint a legfiatalabb zenekar, amit sokat hallgatott, az az Oasis, de például Liam és Noel Gallagher szólóprojektjei már nem érdeklik.

Ez nem egy tudatos döntés, hogy nem fogok mai zenéket hallgatni, egyszerűen arról van szó, hogy semmi olyat nem hallok évek óta, ami igazán felkeltené az érdeklődésemet. Pedig nagyon szeretném, hogy egyszer jöjjön valami új arc, aki olyat csinál, amitől eldobom az agyamat. Ameddig ilyen nincs, addig maradok a régi kedvenceimnél.