új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Örömmel mondott igent a felkérésre.

    Egyre csak érkeznek a világsztárok a magyar márkák kampányaiba! Legutóbb Megan Fox vállalt szerepet egy reklámfilmben, ezúttal pedig az FC Barcelona középpályásának arcával futhatunk majd több helyen is össze: a katalán klub és a BioTechUSA új szintre emelték fél éve tartó együttműködésüket, a márkanagyköveti csapatukhoz csatlakozott ugyanis a világ egyik legjobb labdarugója, Pedro González López.

    A még mindig csak 22 éves középpályás, Pedri tehetsége már korán megmutatkozott, első felnőtt csapatában, a Las Palmasban mindössze 16 évesen rúgta első gólját, ezáltal nem csupán a csapat, hanem a spanyol másodosztály legfiatalabb gólszerzője lett. 2020-ban, mindössze 17 évesen mutatkozott be a katalán csapatban a spanyol elsőosztályban és még abban az évben pályára lépett a Bajnokok Ligájában is.

    A spanyol válogatottban is korrekorder: 16 és fél évesen ő volt a nemzeti együttes történetének legfiatalabb tagja, aki Európa Bajnokságon képviselte Spanyolországot. Mára pedig klubjában és nemzetközi szinten is meghatározó játékos, aki, ha így folytatja, valódi klublegendává is válhat – ebben pedig termékeivel és szakértelmével segíti majd a cégcsoport Pedrit. 

  • Lil Frakkot és Gegét is megihlette A Fehér Lótusz, új dalukhoz pedig a produkció is engedélyét adta.

    Február végén visszatért A Fehér Lótusz, azóta pedig hétről hétre együtt izgulnak nézőik milliói, hogy megtudjuk, hogy alakul az új évad főszereplőinek sorsa. Az HBO kult sorozata nemcsak a világot hódította meg, hanem a hazai zenei élet arcait is megihlette: Lil Frakk és Gege már több sikeres közös munkán vannak túl, ezúttal pedig a széria új, fülbemászó főcímdalát dolgozták fel Rendben leszek című új számukban.

    Az elmúlt időszakban nem sűrűn akadt arra példa, hogy egy ilyen nagy nemzetközi produkció engedélyt ad a lokális alkotóknak, hogy “szabadon garázdálkodjanak” egy-egy főcímdallal, ezért is számít kifejezetten különlegesnek ez a kollaboráció.

    Lil Frakk régóta a sorozat rajongója, mint mondta, mindig is szerette azokat a filmeket, sorozatokat, amik megmutatták, a csillogó felszín mögött súlyos emberi drámák lapulnak meg: „Ezért nagy kedvencem például Ruben Östlundt-tól A szomorúság háromszöge (de a rendező teljes munkássága), és a Hatalmas kis hazugságok is ilyen volt, aztán jött a Fehér Lótusz. Én egy olyan narratívát adtam a verzémnek, amivel eddig mindegyik évadban lehetett találkozni. Sokszor döntenek úgy párok, hogy mentsék a menthetőt, hogy egy kicsekkolás, egy romantikus utazás, majd megmentheti a kapcsolatot. Sokszor pont ezek az utak, amikor csak egymásra/magatokra tudtok figyelni, így minden kis rezdülés felerősödik, a feszültségek könnyebben kikerülnek a svédasztalra. Az én verzém azt fogta meg, hogy egy ilyen mentöőv, pont süllyedéshez vezethet."

    Gege is a kezdetek óta követi a sorozatot, így nagyon egyszerű volt számára a szövegében is megjeleníteni a történet mondandóját, életérzését.

    „Az első évad óta nagy fanja vagyok A Fehér Lótusznak, kétszer is végignéztem a Hawaii etapot. Engem az kap el a sorozatban, hogy rávilágít, hogy a kiszakadós helyzetek valójában beszakadósak. Sokszor úgy gondolunk a kikapcsolódásra, mint valami olyan idő, amit pont hogy nem magunkkal kell töltenünk, hanem magunk mögött hagyhatjuk az életünket és végre valami mást húzhatunk elő. Pedig pont ilyenkor jönnek elő a legbelső tulajdonságaink, és csordul ki az a bizonyos pohár. Vagy inkább összetörik. Próbáltam a verze szövegében is ezzel operálni, és bemutatni ennek a helyzetnek a paradoxonságát" – mesélte a rapper, akinek Apple Music és Spotify oldalán mától már hallható is a végeredmény, de egy rövid TikTok videót is készítettek a felvételről a Max felületére. 

  • De volt egy bökkenő a történetben.

    capak vallalkozo bor
    Fotó: RTL

    Berei Tamás, a Tornyos Borház operatív vezetője egy boralapú itallal érkezett a Cápák közöttbe, azzal a feltett szándékkal, hogy legalább egy befektetőt szerezzen. Mint kiderült, a vállalkozó nehéz helyzetbe került, amikor beszállítói, a szőlőtermesztők folyamatosan emelkedő termelési költségekkel kellett szembenézniük. Így jött az új  termék ötlete, amely önmagában vagy longdrinkként és koktélok összetevőjeként is fogyasztható.

    A vállalkozó 120 millió forint befektetésért pitchelt, 6 százalék tulajdonrészt kínálva, hogy hazai és az európai piacon is tovább terjeszkedjen.

    A cápákat magával a koktéllal kevésbé lehetett lenyűgözni, Balogh Petya arra volt kíváncsi, melyik nagy befektetőcsalád áll a borászat mögött. Mint kiderült, a vállalkozás 84 százalékát egy bizonyos Szabó család  birtokolja, így Berei a saját tulajdonrészéből ajánlott az üzletembereknek.

    A cápák mindig nagyon örülnek, ha a fő tulajdonossal beszélhetnek. Hiába te vagy az operatív vezető, ő a döntéshozó és a befektetőnek a döntéshozót kell megismernie. Te nagyon szimpatikus vagy, de nem te vagy a döntéshozó, és nekem ez a termék, mint felhasználó nem ízlik

    – mondta Tóth Ildikó, aki a többi üzletemberhez hasonlóan nem élt a befektetési lehetőséggel.

  • A műsorvezető is kilátogatott a Puskás Arénába.

    DSC0255
    Fotó: Tövissi Bence / Index

    Vasárnap este a magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra kikapott Törökországtól, így – bár a játék képe alapján ez egyáltalán nem tűnt megérdemeltnek – 6–1-es összesítéssel búcsúzott a Nemzetek Ligája elitligájától. Válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik mérkőzést követően üzent a kárörvendőknek, és Arda Gülernke is odaszúrt, akivel találkozó első félidejében összeszólalkozott.

    A hazai meccsre természetesen rengetegen kilátogattak szurkolni a magyar válogatottnak, köztük Gelencsér Tímea is a lelátóról bíztatta Marco Rossi együttesét. Mint ismert, a műsorvezető nem először járt a abdarúgó-válogatottunk mérkőzésén, még idegenbeli meccsekre is kilátogat, ha a munkája engedi. Ez tegnap sem történt másképp, hiszen Instagramján még fotót is posztolt.

    Meccsnap

    – írta angolul a posztjában Gelencsér.

  • A zsűriből így is ő adta nekik a legmagasabb pontot.

    nagy duett
    Fotó: TV2

    Vasárnap folytatódott A Nagy Duett hetedik évada, amelynek második élő showjában is kitettek magukért a versenyző párosok. Molnár Anikó és mestere, Nagy Feró szegecses bőrkabátban a Kerozin Kismalac című slágerét adták elő, ezúttal is a rockosabb vonalat képviselve. A koreográfiában egy táncrúd is helyet kapott a színpad közepén, amin a Beatrice frontembere is megmutatta a tánctudását.

    Szabó Zsófi az értékelésnél elmondta, bár ez egy létező műfaj, és vannak, akik hallgatnak ilyen jellegű zenét, de ő nem tartozik közéjük. Ezzel együtt élvezte a produkciót, szerinte Molnár Anikónak jól állt, „Feró pedig úgy vonaglott a rúd körül, mint egy tini srác”. A szőkeség rá is kérdezett a zenésznél, hogy először csinál-e ilyet.

    A rudat igen, igen. De most már otthonra is beszerzek egyet és gyakorolni fogok. Bár megmondom neked, van saját rudam...

    – válaszolta Nagy Feró csípőmozdulatokat imitálva, majd ezt követően Hajós Andráson volt a sor, hogy véleményt mondjon:

    Csússzunk a rúdon lejjebb! Én nagyon örülök, mert olvastam egy nyilatkozatodat a héten, hogy egy bizonyos rendezvényt, ahol túl színes ruhákban ilyen kamionokon ugrálnak emberek ízléstelenül, azt te nem szereted, ami szíved joga. És örülök, hogy itt megmutattad, hogy milyen egy minőségi produkció, visszafogott ruhában, nem hangos zenével, kulturált szöveggel

    – jegyezte meg Hajós, hozzátéve: egyébként imádja a 79 éves zenészt, aki szerinte egyszerre komolyan vehető és nem, mert ott van még benne a punk.

    Bár az ítészek végül 27 ponttal jutalmazták a párost, így is Nagy Feróéknak kellett búcsúzniuk a műsortól, de a zenész ezt cseppet sem bánta.

  • Mint kiderült, családjával nem Budapesten képzeli el a jövőjét a színésznő.

    Nagyot fordult a világ Osvárt Andreával januárban, hiszen megannyi év várakozás után édesanya lett

    „Majdnem lemondtam róla egyébként, nem gondoltam, hogy én is ilyen szerencsés leszek, hogy ez még megadatik nekem” – kezdte a TV2 kameráinak a 45 éves színésznő, hozzátéve: nagyon fontos volt számára, hogy többi családtagjának is azonnal megtetszett az olasz eredetű, holdat jelentő Luna név, hiszen ő maga is 10 évet élt kint.

    „Hazaköltöztem Magyarországra a régi lakásomba, ahol otthon érzem magam. Aztán bevonzottam a páromat úgy, hogy kipakoltam például a szekrényem felét, helyet csináltam egy férfinak benne – és aztán hip-hopp lettek is ott férfi ruhák. És aztán szépen, lassan bevonzottuk a picikét is, mert annyira szerettük volna.”

    Ugyan kedvesét, Milánt eddig nem láthatták rajongói, most egy rövid snitt erejéig közösen is kamera elé álltak, sőt, több meghitt családi fotót is mutattak a Tények Plusznak. Ezeken a férfi gyakorlott apukaként fogja kezében Luna Grétát mivel a férfinak született két gyermeke előző házasságából, így számára nem újdonság a szülői szerep. A színésznő szerint kedvese nagyon sokat segít neki a gyereknevelésben, türelmes, tapasztalt és értő kézzel nyúl mind a kicsihez, mind idősebb lányaihoz.

    Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek, akkor még építettem magam, és úgy éreztem volna, hogy lemaradok valamiről, kimaradok valamiből. Most a mi életünkben mind a ketten úgy vagyunk, hogy mi már nem építkezünk, tudjuk, hogy kik vagyunk és felépítettük magunkat.

    Egyelőre a hármasuk Bécs és Budapest között ingázik, de úgy tervezik, hogy hosszútávon az osztrák fővárosban horgonyoznak le. 

    „Én azt hittem, hogy innen már nem fogok többet elmenni Budapestről, de most már átkattant az agyamban, hogy most már ott vagyunk otthon – vallotta be a színésznő.

  • Ennél nagyobb feltűnést aligha kelthetett volna.

    Azt, hogy az ország showmanjének, Gáspár Győzőnek komoly tervei vannak A Nagy Duett idei évadában, melyben Dér Heni oldalán szerepel, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy a realitysztár vasárnap határozottan kijelentette: „Vagyunk végig!”. A showmannek a győzelemnél azonban sokkal fontosabb, hogy bebizonyíthassa a kételkedőknek, hogy ő is ér valamit. A zsűritagok aláírták, a Romantic együttes alapítójának vérében a szórakoztatás – Hajós András például 10 pontot adott a produkciójukra, aminek hallatán Gáspár térdre borult –, s úgy tűnik, Gáspárt a szereplésben a családja is támogatja.

    Elsőszülött lánya, Gáspár Evelin vasárnap este szó szerint teljes testbedobással szurkolt: egy olyan testhez álló, élénk sárga színű ruhát öltött magára, amelyen a sasszemű rajongók egyből kiszúrták, hogy Gáspár Győző és Dér Heni SMS kódja és a hozzá tartozó telefonszám látható, erősen utalva arra, kire kell szerinte szavazni az éneklős showműsorban. 

    Ennek meg lett az eredménye, ugyanis a harmadik élő show sem telhet el úgy, hogy Dér Heni és Gáspár Győző ne állna színpadra. 

  • Kiderült, hogyan mutatta be 11 éves lányát Medveczky Balázsnak.

    Kovács Patrícia 2023 nyarán vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy egy nála 15 évvel fiatalabb férfit szeret. A színésznő azóta is Medveczky Balázs színésszel alkot egy párt, ki mellett úgy érzi, révbe ért, elmondása szerint a köztük lévő nagy korkülönbségnek nem is érzik hátrányát.

    A fiatal színészről az előző kapcsolatából született lányának, a most 11 éves Hannának is beszámolt. Arról, hogyan mutatta be új párját Gusztos Péterrel közös gyermekének, a színésznő az ELLE magazinnak mesélt. Mint ismert, Kovács Patrícia 10 éven át volt Gusztos Péter felesége, ám 2017-ben elváltak.

    Hamar elmondtam a lányomnak, van egy fontos ember az életemben, de csak akkor mutatom be, ha szeretné. Aztán megtudta, hogy színész, és először színházban akarta látni. Megnéztük A padlást, és megkérdeztem, tőle hátramenjük-e az öltözőbe, akkor azt mondta nem, még ne. Később A Pál utcai fiúk törte meg a jeget. Ezt a folyamatot Hanna irányította, az ő tempójában haladtunk

    idézte a Blikk a színésznőt, aki arról is említést tett, hogy soha nem gondolta volna, hogy a való életben is olyan helyzetbe kerülhet, mint a Korhatáros szerelem című sorozatban. 

    „Hiába forgattam előtte a Korhatáros szerelem című sorozatot, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Még a szele sem csapott meg. De így alakult, nem szeretnék ebből messzemenő következtetéseket levonni. Vannak fiatal férfiak, akik nem alkalmasak egy ilyen kapcsolatra, és vannak, akik igen. Valószínűleg én sokkal infantilisabb vagyok a koromnál. Ő pedig egy megfigyelő Buddha” – mesélte a színésznő, aki azt mondja, párjával hétköznapi életet élnek a színészet ellenére: bútorboltba és étterembe járnak, kutyát sétáltatnak, sorozatokat néznek, de a villamosra is felülnek.

  • A zsűritagok nem csupán a párosokkal csipkelődnek, egymást sem kímélik.

    Nem túlzás azt állítani, hogy A Nagy Duett újonnan indult hetedik évada tele van beszólásokkal, egyik aranyköpés jön a másik után, az új zsűri, vagyis Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András ugyanis nem csupán a profi és amatőr énekesekből álló párosokat, de egymást sem kímélik, igaz, vasárnap este a második élő adásban már nem bántak olyan szűkmarkúan a pontokkal. Előbbi persze várható volt, hiszen részben ezért is ülnek ott, ám úgy tűnik, a szórakoztatás részeként szolgáló csipkelődés nem mindig veszi ki jól magát. Hajós András múlt héten például kisebb botrányt kavart egy Balázs Klárival kapcsolatos megjegyzésével. Az ítész a kialakult perpatvar kapcsán később kiemelte: a bulihangulathoz az is hozzátartozik, hogy a zsűripultban való ítélkezést nem kell halálosan komolyan venni. 

    Feltehetően nagyobb baj is lenne abból, ha ez így történne, főleg, hogy a zsűritagok egymás agyát is húzzák, amikor csak tudják. A második adásban Szabó Zsófi inkább csak kapta az ívet, mint adta. Geszler Dorottya és Stohl András produkciójának értékelésekor, akik DR BRS és Varga Viktor Koccintós című dalával léptek színpadra, Kasza Tibi mellett Hajós András is csípős megjegyzést tett rá, ám úgy tűnik, a Mokka műsorvezetőnője ehhez már hozzászokott.

    A feszültség igazából már akkor épülni kezdett, amikor a műsorvezetőnő, Liptai Claudia kicsit tévesztett, és Hajós Andrásnak adta a szót Szabó Zsófi helyett. Hajós humorosan úgy kezdett el értékelni, mintha ő lenne Szabó, ám az nem volt rest kiemelni, hogy neki más mondandója lenne, majd azzal folytatta, hogy Stohl betegen is részt vett a próbákon, mert azt szeretné, ha Geszler jól érezné magát a show-műsorban. Kasza Tibi erre a mondatra harapott rá, mondván, Stohl profi színész létére pontosan tudja, hogyan viselkedjen, hogy a közönségnek ne tűnjön fel semmi, ezért talán nem is érti senki, hogy Szabó miről beszélt. A tévés ezt követően azt sem félt kimondani, hogy hamisnak hallotta Geszlert, ettől függetlenül viszont élvezhető volt a produkció, mire Kasza ebben a mondatban is talált némi kivetnivalót. 

    „Ne foglalkozz velük! Majd a Hajós!” – súgta Geszler Dorottya fülébe Stohl András, ám Hajós András csak rátett még egy lapáttal.

    Örülök, hogy nem én ülök a Tibi mellett. Nagyon sokat bántod ezt a szegény lányt!

    – mutatott rá Hajós, mire Szabó rávágta:

     Nem baj, elbírom!

    Hajós beszólása azonban itt nem ért véget, hiszen azzal folytatta:

    De azért azt hadd tegyem hozzá, hogy 99 százalékban igazad van! […] Szóval nehogy már most vegyük már észre, hogy Stohl András egy színész, és nem is akármilyen.

    Szabó Zsófi helyzetén Hajós András rákontrázása nem segített, s bár a műsorvezetőnő mosolyogva bólogatott, látni lehetett rajta, hogy nem estek jól neki kollégái szavai.

    De nem bántjuk! Csak fricskázzuk!

    – adott magyarázatot csipkelődésére Kasza, hogy oldjon a hangulaton. Szabó Zsófi aztán a pontozáskor is hangsúlyozta, már megszokta a dolgot.

    Mindent elbír a hátam!

    Nemrég ráadásul arról is nyilatkozott, megérti, ha a nézők elsőre nem értik, milyen alapon kapta meg ezt a pozíciót. 

  • A sportoló elárulta, miért döntöttek így.

    Barnai Judit a napokban a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedett, ahol bruschettakészítés közben többek között az újonnan indult Farm VIP című tanyasi realityben szerzett élményeiről is mesélt, aminek sárga csapatát erősíti, valamint párja, Curtis, azaz Széki Attila is szóba jött. A válogatott kosárlabdázó 2020 óta alkot egy párt a rapperrel, akivel nem titkoltan voltak nehéz időszakaik. Tavaly augusztus óta jegyben járnak, úgy tűnik azonban, az esküvő még várat magára: bár a szerelmesek úgy tervezték, 2026-ban kelnek egybe, inkább elhalasztották azt. Barnai Judie az okokról így mesélt: 

    Tolódik minden, mert én aláírtam a következő szezonra is a csapatomhoz. Megkerestek már egy hónappal ezelőtt, hogy mindenképpen szeretnének megtartani. Elbüszkélkedhetek azzal, hogy bejutottunk a rájátszásba a csapatommal, és igazából ebben a szezonban az volt a célunk, hogy ne essünk ki, ehhez képest olyan nagyot ugrottunk, hogy ott vagyunk a legjobb nyolcban. Iszonyatosan büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy ezt a célt sikerült elérnünk. Úgyhogy igazából én alá is írtam, nem gondolkodtam egy másodpercig sem” – újságolta el a sportoló, majd kitért arra, hogyan közölte Curtisszel, hogy el szeretné halasztani az esküvőt.

    Minden tolódik. Atival azt megbeszéltem, mert nem tudtam, hogy fogja fogadni, mert úgy volt, hogy ez lesz az utolsó szezonom. Mondtam neki, hogy egyszerűen egyénileg is annyira jó szezont zártam most, hogy nem szeretném abbahagyni. A csapattal és az edzővel is nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Nem tudnám most abbahagyni, az egész tulajdonképpen egy nap alatt lezajlott

    – mondta Barnai, aki esküvői terveiről korábban is vallott. Mint mesélte, hercegnős ruhára vágyik, pedig egyáltalán nem ilyen a stílusa.

  • Nem indult hétköznapi módon Selena Gomez és Benny Blanco szerelme. A pár a napokban adta ki első közös albumát, ami az I Said I Love You First, azaz az „Én mondtam először, hogy szeretlek” címet viseli, a beszédes lemeznévre pedig rögtön rá is kérdezett a Today műsorvezetője. Mint kiderült, ez a valóságban az énekesnő szájából hangzott el elsőként, de nem túl romantikus körülmények között.

    Amikor randizni kezdtünk, volt egy kézműtétje, és épp ébredezett az altatásból, amikor azt mondta, szeretlek. Én meg néztem, hogy tessék? Megismételte párszor, de nem tudatosan, hogy szeretlek, mire mondtam neki, hogy menj vissza aludni

    – nevetett Blanco, miközben kedvese bevallotta, ő ebből semmire sem emlékszik. 

    „Aztán legközelebb, amikor New Yorkban voltam, akkor úgy döntöttem, hogy meg fogom tenni. Kiterveltem az egészet. Ott feküdtünk az ágyban egymás mellett, már épp nyitottam a szám, de ő kimondta előttem. Ellopta a pillanatomat!” – idézte fel a producer, menyasszonya pedig védekezésképp beismerte, nagyon izgatott volt.

  • Míg Molnár Anikó örült annak, hogy részt vehetett ebben a műsorban, Nagy Feró nem titkolja: számára nyűg volt az egész, ráadásul úgy ítélte meg, hogy Hajós Andráson kívül egyik zsűritag sem szerette őket.

    A Nagy Duett idei évadából másodikként Nagy Feró és partnere, Molnár Anikó estek ki, akikkel az éneklős show-műsor háttérműsorának háziasszonya, Iszak Eszter riportot is készített a második élő adást követően. Így derült ki, hogy a tartalomgyártó élvezte, hogy színpadon állhatott, de az elkövetkező napokat pihenéssel fogja tölteni, mestere, a Beatrice frontembere ugyanakkor arra utalt, nyűg volt neki a szereplés, ám annyiból jó volt neki, hogy az egykori Nagy Ő-t nem kellett sokat tanítania.

    Hál’ istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon. De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy benne lehettem

    – árulta el a 79 éves rocker, majd sírást imitálva hozzátette:

    És most nagyon fáj, hogy kiestünk... 

    Iszak Eszter ekkor átnyújtott Nagyéknak egy ún. fájdalomdíjat, pontosabban azt a Gáspár Győző ihlette autóillatosítót, amelyet az élő adás alatt a zsűritagoknak osztott ki Visváder Tamás. Nagy Feró a riportban később a zsűritagokról is véleményt mondott, Szabó Zsófira külön kitérve, akit csak „a csajként” emlegetett.

    Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, hogy kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész! (...) A csaj az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt. (...) A kislány, aki ott a zsűriben ücsörgött, az nem szeretett minket!

    – fejtette ki a rocker, akit Iszak Eszter próbált meggyőzni arról, hogy sokan kedvelték őt és Molnár Anikót. 

  • Az üzletember eléggé meglepődött az ajándékot látva.

    Képernyőfotó 2025-03-23 - 23.34.01.png
    Fotó: RTL

    Vasárnap este újabb résszel folytatódott a Cápák között, ahol többek között befektetőre talált Halasi Valentina is. Cégével, az AI technikával egyedi, személyre szabott mesekönyveket forgalmazó Storique-kal érkezett, 42 millió forintot kért és 5 százalék részesedésért cserébe. Kreatív ötletével és termékével végül Balogh Petya figyelmét keltette fel annyira, hogy az üzletember be is szállt a bizniszbe.

    A pitch és a kézfogás után Halasi és Balogh a színfalak mögött találkoztak, hogy megbeszéljék együttműködésük részleteit, a Svájcban élő vállalkozó pedig egy ajándékkal is meglepte leendő mentorát: egy, az ő arcképével illusztrált mesekönyvet hozott neki. A befektető rögtön arról érdeklődött, mindenkiről készült-e egy-egy verzió, attól függően, ki társul majd be hozzájuk, mire Halasi fejét rázva árulta el az igazságot.

    „Ez volt a vágyam, hogy te legyél a Cápám, ezért csak neked készült egy különleges könyv. Csak ez az egy van.”

    Nagyon jó! Megtisztelő, köszönöm! (...) Ezzel, hogyha jól csináljuk, akkor egy pár millió könyvet el lehet még adni. Nagyon örülök a közös üzletnek, és várom a közös munkát, és ezt magammal viszem!

    – forgatta mosolyogva a portréjával díszített könyvet Balogh.

  • Már nem is próbálja titkolni szerelmét Channing Tatum és Inka Williams! A színész alig egy hónapja, a CAA Oscar-gála előpartiján jelent meg először együtt új kedvesével, aki mindössze négy hónappal azután került képbe, hogy a Magic Mike sztárja felbontotta eljegyzését Zoe Kravitzzal. 

    A 44 éves Tatumot és a 25 éves ausztrál modellt akkor kéz a kézben kapták lencsevégre a vörös szőnyegen, ezúttal pedig egy randi közben fotózták le őket Los Angelesben. Barátaikkal és kutyájukkal közösen a Chez Jay étteremben vacsoráztak, és többször is romantikusan összebújtak az este folyamán.

    A pár egy közös baráton keresztül ismerte meg egymást, és románcuk valószínűleg január óta tart: ekkor látták először őket együtt Santa Monicában angalodva.

  • Kórházba kellett szállítani az énekest.

    Képernyőfotó 2025-03-23 - 20.02.06.png
    Fotó: TV2

    Nagy volt a riadalom a Farm VIP nyári forgatásán: ahogy azt a nézők a legutóbbi adásban láthatták, Fekete Pákó csúnya balesetet szenvedett. Az énekes lábát egy favágó versenyen találta el a balta, vérző végtagjára társai hívták fel a figyelmét.

    Futás közben történt a dolog, rosszul léptem és ahogy a kezemben volt a balta, egyszerűen elvágta a húsomat. Annyira izgultam és koncentráltam a helyzetre és arra, hogy nyernünk kell, hogy abban a pillanatban nem is vettem észre, hogy mi történt, a többiek ordítottak, hogy „Pákó, vérzel”!

    – emlékezett vissza a sárga csapat játékosa, akinek hatalmas sérülés lett a lábán. Szerencsére a helyszínen tartózkodó orvosok rögtön a segítségére siettek.

    „Nagyon megijedtem, amikor megláttam, rosszul is lettem. Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam, féltem, hogy nagyon mélyre ment és esetleg még maradandó sérülést is okoztam magamnak, nem fogok tudni rendesen járni. Azonnal bejöttek értem és kivittek a játékból, kórházba vittek” – folytatta a mulatós zenész, hozzátéve: a klinikán már kicsit megnyugodott, főleg, miután összevarrták sebét.

    „Kaptam fájdalomcsillapító injekciót, ott már rettenetesen fájt. Antibiotikumot is kellett szednem, amitől meg kicsit legyengültem. Azon rágódtam, hogy egy pillanat alatt mekkora bajt okoztam. Másnap vissza kellett menni a kórházba kontrollra, megnézték, adtak akkor is fájdalomcsillapítót, de azt mondták, hogy kímélni kell és sokáig fájni fog. Pihentettem és kíméltem a lábamat, azóta gyönyörűen begyógyult. Már úgy futok, mint egy tigris és táncolni is tudok” – idézte szavait a Bors.

Kapcsolódó
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

Bezárás