Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szinte üres Tower Bridge
    A szinte üres Tower Bridge
    Kép: Bársony Péter

    Bársony Péter főállásban fotózással, videózással foglalkozik, kilenc éve él Londonban – de jelenleg Londonban is elég rossz piaca van akár az esküvő-, akár az ingatlanfotózásnak. A szabadidejében fogta magát és három-négy napig körbevideózta- és drónozta a koronavírus sújtotta Londont.

    A kísérteties videó nagyjából olyan érzést kelt, mintha a kihalt Angliában játszódó 2002-es filmet, a 28 nappal későbbet néznénk – annyi különbséggel, hogy ezek most a valódi mindennapok.

  • Minden nap 11 órakor egy észak-angol város utcájában kiállnak a lakók, és egy fitneszoktató vezetésével táncolnak egy kicsit, már napok óta, csak 10 percre. A nyolcadik napra már annyira népszerű lett a dolog, hogy a BBC és az ITV tévései is megjelentek, hogy riportokat készítsenek a lakókról, akik minimum 2 méterre állnak egymástól:

  • A londoni ExCeL egy hatalmas épületegyüttes, ahol békeidőben kiállításokat és rendezvényeket szoktak tartani, most viszont

    villámgyorsan, öt nap alatt alakítják át ideiglenes karanténkórházzá.

    Az éppen épülő Nightingale NHS kórházban 500 ágy már áll, a hét végére pedig további 3500 lesz elérhető, tehát összesen 4000 férőhelyes szuperkórházat építenek.

    Erre azért van szükség, mert a londoni kórházak hiába többszörözték meg a kapacitásukat, nehezen tudják felvenni a lépést a járvány gyors terjedésével. Az egészségügyi dolgozókból is hiány van, sokan megfertőződtek, sokan pedig a koruk miatt a veszélyeztetett csoportba tartoznak.

    A járvány tetőzésére 4-5 hét múlva számítanak Nagy-Britanniában, jelenleg 25 ezer azonosított beteg van és 1789 elhunyt.

    Ágy a londoni ExCeL-ben felépített karanténkórházban
    Ágy a londoni ExCeL-ben felépített karanténkórházban
    Fotó: BBC

    (BBC)

  • Karantén dal - Maradj otthon
    Karantén dal - Maradj otthon
    Kép: forrás: Enyedi Sándor Youtube-csatornája

    Egész Magyarország arra kényszerült, hogy a saját otthonában megőrüljöndolgozzon, felfedezze a nappali szépségét, átélje a folytonos együttlétet vagy épp a folytonos magányt, és közben pedig alkosson valamit az érzéseiből.

    Ezeknek egészen különböző módjai vannak, össze is szedtük a koronavírus által ihletett dalok széles spektrumát. Következik a  Youtube-szemle az otthonmaradásról!

    Kezdjük is Enyedi Sándor dalával, ami őszinteségével és trükkjeivel mindenkinek a szívébe belopja magát:

    Aztán jöhet is a Neoton Família, hivatalos nevükön a Neoton Família Sztárjai, akik az Egy kis nyugalmat című számukat aktualizálva, hatan hat különböző helyszínen vették fel:

    Ódor Kristóf színész az önkéntes karanténját a Youtubeozz című számában foglalta össze: ráadásul vagy húsz másik művész tűnik fel a videóban, Törőcsik Franciskától Spáh Dávidig, akik mind küldtek neki egy-egy részletet a saját, sajnos bármilyen munkalehetőség nélkül töltött mindennapjaikból. Viszont ez egy videóba összeszedve már olyan, mintha egy hatalmas kolónia minden egyes szobájába benéznénk:

    Nem lehet kihagyni a felsorolásból Varga Miklós Európa című számának újragondolását. Az új mű Nagy Szilárd és Ragály Misa nevéhez fűződik, a klipet pedig nem lehet jellemezni a magyar nyelv szókészletével, muszáj ezt is megnézni:

    Pély Barna egy tökéletes Pély Barna-életérzést hoz az Én vigyázok rád című számában, ami koronavírus esetén is működik. Pély Barnának a kisujjában vannak azok a formulák, amivel az otthonmaradás is felemelő lehet, de ha arról írna számot, hogy elromlott a vasalója vagy hogy a méhészet milyen szexi, én ugyanúgy hallgatnám:

    De nem csak dallal lehet otthonmaradásra buzdítani mindenkit. A Gyulai Református Egyházközösségnek is többet kell távolról segítenie, teszik ezt többek közt a Maradj otthon Isten jelenlétében! című videójukkal:

    És miután meghallgattad őket, itt a lehetőség szavazni!

    Melyik a kedvenced?

    • 145
      Csakis az új Európa
    • 123
      A Gyulai Református Egyházközség videója
    • 63
      Pély Barna: Én vigyázok rád
    • 61
      A Karantén-dal Enyedi Sándortól
    • 45
      Ódor Kristóf és a magányos művészek mindennapjai
    • 37
      A Neoton Família Sztárjainak különszobás zenekara