Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újabb vállalkozásba kezdett a keramikus.

    Ambrus Attila felesége oldalán járja az országot a maga által készített kerámiákkal, de nemrégiben jelentette meg a legújabb könyvét is, amelynek bemutatóján az Index is ott volt. Ezúttal a Viszkis új terepen próbálta ki magát, amivel hű marad a becenevéhez. Mostanság ugyanis whisky-esteket tart, így Skóciába és Írországba is jár gyárlátogatásokra, ahol megtekinti a whisky-gyártás folyamatát, majd ezt a tudást adja át a közönségnek.

    „Most három egymást követő hétvégén is tartottunk ilyet egy múzeum bárban. Ilyenkor három különböző whisky fajtát is megkóstolunk: skót, ír, kanadai whisky-t, bourbont. Megtanulhatják a résztvevők azt is, hogy egyáltalán miként illik whisky-t fogyasztani, hiszen mi, magyarok azért szeretjük ész nélkül inni azt. Ezeken az esteken mesélek régi történeteket is, például, hogyan csempésztem be a börtönbe whisky-t annak idején” – mesélte a Borsnak Ambrus, aki estjein a whisky történelmén túl saját történetét is elmeséli, ha kérik rá.

    Eleve, ha magáról a whisky-ről mesélnék – pár embert leszámítva –, senkit nem érdekelne, hiszen nagyon száraz téma lenne. Ezért is színesítem a saját történeteimmel, valamint kiegészítem olyan dolgokkal, hogy miként hozta el az amerikai szesztilalom a szervezett bűnözés korát a tengerentúlon. (...) Szóval, ilyen érdekességeket hallhat tőlem az, aki ellátogat egy estemre. Emellett persze lehet nyugodtan kérdezni, akár a whisky-kről, akár a múltamról – igaz, ez utóbbira vonatkozóan azért több kérdést kapok.

    Mint kiderült, az egykori jégkorongozó nemsokára saját márkájú csokoládét kész piacra dobni, de könnyem lehet, hogy itt nem áll meg.

    Most jön ki a bourbon ízű csokoládém is, a későbbiekben ugyanezen brand alatt whisky is készülhet majd. Igyekszem kihasználni a hírnevem úgy, hogy ne pojáca legyek és ne a nullát szorozzam, hiszen úgy előbb-utóbb elfogy a levegő.

  • Szereti gyakran megvendégelni barátait az otthonában.

    Peter Srámek tavaly októberben újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor megnyerte a Sztárban Sztár All Stars-t, ahol hétről hétre bizonyította tehetségét és sokoldalúságát. A TV2 felfedezettje korábban őszintén vallott arról, hogy kész lenne elköteleződni, de úgy érzi, hogy a karrierje miatt nem jutna elég ideje egy meghitt kapcsolat ápolására.

    Mint ismert, tíz éve költözött Szlovákiából hazánkba az énekes, aki már nálunk épített zenei karriert és szerzett népes rajongótábort. Tököli házát jelenleg kibővíti, ugyanis alig fér el a sok apró ajándékoktól, amit a követőitől kap folyamatosan. Persze idővel családot is szeretne, éppen ezért nagyon házias is, amit kevesen tudtak róla.

    Anyukámnak mindig nagyon szívesen segítettem a konyhában, de amióta egyedül élek Magyarországon, még inkább az életem része lett a főzés. És állítólag jól is csinálom. Szeretem megvendégelni a barátaimat, és eddig csak dicsérték a főztömet. Szerintem már elárulták volna, ha nem ízlene nekik

    mesélte a Storynak kedélyesen Srámek, aki azt is hozzáteszi, hogy számára kikapcsolódás az ételek elkészítése.

    Este, amikor már nem csörög a telefon, bekapcsolok egy jó hangulatú filmet, és főzőcskézek. De múltkor húslevest főztem fél napig. Jólesett. Teljesen máshogy pihen meg ilyenkor az ember. Ezért tartok tyúkokat is. Persze belőlük nem lesz leves, ők tőlem mennek nyugdíjba. De jólesik gondoskodni róluk. Jönnek utánam. Sőt még kiskacsáim is vannak. Őket is imádom.

  • Ideiglenesen szünetelnek a munkálatok.

    John Goodman megsérült egy filmforgatáson az Egyesült Királyságban található Pinewood stúdióban értesült róla a TMZ. A lap közvetlen forrása szerint a 72 éves színész csípő sérülést szenvedett, amikor éppen az egyik jelenetet forgatták, és már a helyszínen azonnali orvosi ellátásban részesült. Goodmant a pénteki eset után kórházba szállították, de már javulóban van, és úgy tudni, hogy jövő héten újra forgatni fog.

    Az egyelőre még cím nélküli filmet a négyszeres Oscar-díjas Alejandro González Iñárritu rendezi, John Goodman mellett pedig olyan sztárok szerepelnek benne, mint Tom Cruise, Jesse Plemons, Michael Stuhlbarg, Sandra Hüller és Riz Ahmed. Ahogy arról korábban írtuk, elképesztő átalakuláson ment keresztül A nagy Lebrowski és a Flinstone család sztárja, aki életmódváltásának köszönhetően majdnem 90 kilótól szabadult meg.

  • Új szenvedélynek hódol a gazda.

    Ahogy azt korábban megtudhattuk, Gáspár Zsolti új szenvedélyt talált magának: barbernek szeretne állni. A gazda az nlc-nek adott interjújában elárulta, hogy gazda már régóta azt tervezi, hogy belevág a mesterségbe, amit nem is a nulláról kezdene, hiszen a tanyáján rendszeresen nyírja a birkákat, és akár másoknak is új frizurát tudna varázsolni.

    „Mindig hajnalban kelek, mert a sertéstelepünkön vagyok, az állatokat gondozom, és közben a fodrász mesterdiplomámra is készülök. Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!” – kezdte a Farm VIP gazdája, aki már nem egy celeb hajkoronáját igazgatta.

    Az egész sztori úgy kezdődött, hogy eleinte a birkáinkat nyírtam meg a telepen, aztán a bérmunkásokat és a családtagokat, majd néhány vagány celebet, Csutit, Szegedi Fecsót és Auréliot. Biztattak, hogy nagyon ügyes vagyok, és kedvet kaptam ehhez a szakmához.

    Gáspár egyébként nemcsak a férfi hajvágást szeretné kitanulni, hanem a nőit is:

    Nagy álmom, hogy Demcsák Zsuzsika és Köllő Babett megbízzanak bennem és engedjék, hogy a hajukat befessem és beszárítsam. Fodrászszalon megnyitását is tervezem a közeljövőben. Jó lenne egy olyan híres brandet építeni, amilyen Hajas Lacinak és Zsidró Tamásnak van. Látom a lelki szemeim előtt a Gáspár Zsolti barber szalon logóját.

Bezárás