„A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak, vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés”.

Egy 34 éves férfi írta ezeket a sorokat 1943 áprilisában. Egy 34 éves, zsidónak született, ám mint fogalmazott, magát 18 éves kora óta katolikusnak érző és valló férfi. Egy 34 éves férfi, aki ekkor már túl volt két munkaszolgálaton, egy ízben (nem sokkal e sorai előtt) magyar katonák heccből leparancsolták egy villamosról, egy laktanyában kopaszra nyírták, megkínozták és megalázták. Egy 34 éves férfi, egykori ígéretes labdarúgó és érmes atléta, akinek ekkorra már tíz önálló kötete jelent meg, Baumgarten-díjas volt, nem sokkal később a Magyar Filozófiai Társaság tagja lett.

Radnóti Miklósról van szó, aki esetleg nem ismerte volna ezeket az életrajzi adatokat, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjéről, irodalmárjáról. Aki ezeket a sorokat, a 401. számú levelét Zolnai Bélának, az irodalomtörténész-esztéta professzorának küldte, felkérve a keresztapaságra. És hogy miért a 401. számú? Nemrég megjelent a Különben magyar költő vagyok című kötet (a Jaffa kiadásában), amely 1926-tól kezdődően közli a levelezését.

Nagyon különös könyv ez, amelyben így az első benyomásaim alapján az a különösen megrázó, hogy Radnóti a legmegalázóbb helyzeteket is milyen erővel viselte (legalábbis a levelei tanulsága szerint). És hogy még 1944 májusában, egyik utolsó levelében is ("búcsúzom, behívtak, holnap hajnalban megyek is") verseket küld és a még meg nem jelent verseskönyv foglalkoztatja. Mivel a levelezését adták ki, így nemcsak az általa, hanem neki írt levelek is szerepelnek a könyvben, így egyebek mellett az az 1934. júniusi, amelyből kiderül, hogyan magyarosította a nevét Glatterről, és mi lett az első magyaros nevét a Radnóti helyett.