Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Biztosan vannak olyanok, akiknek ez egy megfoghatatlan, távoli dolog. Arra gondoltam, megosztom nagyapám egy levelét, amit akkor írt a feleségének, mikor a németek munkatábora után az oroszok fogságába esett: hátha így kissé életszerűbbé válik, mire is emlékezünk ma.

Drága Feleségem és kislányaim!

A szerencsére bizva küldöm ezt a pár sort, talán olyan jószivű ember kezébe kerül, aki feladja. Fehérváron is kidobtam egyet, a Lalának címzve, hogy irjon Neked.

Komáromban voltam katona, ott flektifuszba estem és elvittek Győrbe kórházba. Onnan márc. 25-én kórházvonattal kivittek Németországba. A betegségből már felgyógyultam mostanra. Gráznál ért a háború vége és ott estem orosz fogságba. Egy darabig a határon kivül voltam fogolytáborban. Pünkösd vasárnap visszahoztak Magyarországra. Most vonattal megyünk az éjjel a Ferencvárosi pályaudvaron voltunk, de olyan erősen őriznek bennünket, hogy még a vagon tetején is őrök vannak. Csupa szurony és szögesdrót vesz körül bennünket. Idáig elég jól bántak ugyan velünk, de ki tudja meddig. Most már biztos, hogy kivisznek bennünket Oroszországba, és mikor kerülünk haza, és egyáltalán hazakerülünk-e, azt a Jó Isten tudja.

Sirni tudnék mikor eszembe jut, hogy talán örökre elszakítanak bennünket egymástól. Egész biztosan évekbe kerül amig hazajuthatok. Drága kis családom, kivánom a Jó Istentől, hogy örizzen meg benneteket, tudom, hogy igen nehéz helyzetbe lehetsz a két kis angyalkával egyedül. Bármerre leszek, mindig rátok fogok gondolni, és imádkozom azért, hogy valamikor egymásra találjunk és a Jó Isten megőrizzen bennünket egymásnak. Olyan jó lenne ujra szabadnak lenni, és otthon élni, de a sors úgy látszik nem engedi meg, pedig nem érdemeltük ezt a sorsot. Vigyázzatok magatokra, a ruháimat és mindent adj el ha a szükség kivánja, semmi sem fontos, csak az, hogy életben maradjatok mindnyájan.

Talán eljut hozzád ez a levél, azért írom, hogy ne gondolj arra, hogy talán nem is élek. Gondoljatok Ti is rám, talán megengedi a Jó Isten, hogy ujra egymásra találjunk. Isten veletek, képzelheted, mit érzek mikor ezeket a sorokat irom számtalanszor csókollak mindnyájatokat, Apu. Most Dömsödön vagyunk.

(Sajnos nem találtak újra egymásra, nagyapám az elsők között halt meg Rosztov mellett)