Talán sikerül megmenteni a világ egyik legkülönlegesebb madarát
Az 1980-as évek elején nagyon úgy nézett ki, hogy a kaliforniai kondorkeselyű egyszerűen ki fog halni. Mindössze 22 vadon élő példány maradt belőle.
![Kaliforniai kondor a vadonban](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2872/28729/287297/28729753_b62e414e15946db762d48247ac4e0d8d_wm.jpg)
Az utolsó utáni pillanatban indult viszont egy program, hogy megmentsék ezt az állatot. Először nem mindenkinek tetszett az ötlet, de úgy döntöttek, hogy akkor van a legjobb esélyük, ha befogják az összes még szabadon élő példányt. Ezek az állatok nagyon lassan szaporodnak, hatévesen válnak ivaréretté és a tojók kétévente raknak egy tojást. Szerencsére azonban, ha elveszik a madártól az első tojást, akkor rak egy másodikat, így az elsőt keltetőgéppel és egy báb segítségével nevelik fel, a másodikat pedig a tojó.
Az igen drága program lassan ugyan, de meghozta a hatását, a 90-es évektől kezdve egyre több állatot tudnak visszatelepíteni a vadonba, mára pedig megszületett a program ezredik fiókája.
The California Condor Recovery Program just confirmed its 1000th chick! This is the mood at our breeding center pic.twitter.com/KmVI4NAmCY
— Oregon Zoo (@OregonZoo) July 12, 2019
Jelenleg már több, mint 250 kaliforniai kondor él a vadonban és még legalább ugyanennyi fogságban. Még így is a világ egyik legritkább madaráról van szó, de sokkal jobb a helyzet, mint 30 évvel ezelőtt.
A kaliforniai kondor megőrzése pedig azért is fontos, mert majdnem dinoszauruszról van szó: közvetlen rokonait csak pleisztocénkori fossziliákból ismerjük, és alfajai sincsenek. Ha ez nem lenne elég, ezek a madarak igazán óriásiak, fesztávolságuk akár a 300 centimétert is elérheti, akár 60 évig is élhetnek, miközben egy egész életre választanak maguknak párt. A megőrzési programot vezető Tim Hauck szerint munkájuk során mindegyik állatot nagyon jól megismerik, akik a kissé zord külsejük ellenére nagyon közvetlenek, emiatt pedig könnyen a gondozóik szívéhez nőnek.
Az 1800-as években az amerikai marhapásztorok azt hitték, hogy ezek a hatalmas madarak vadásznak a borjakra, ezért igyekeztek kiirtani őket. Pedig a kondorkeselyű soha nem vadászik, csak a dögöket eszi. Ez is hozzájárult a veszélybe kerülésükhöz, ugyanis a megmaradt vadon élő példányok jelentős része pusztult el ólommérgezésben, miután golyóval lelőtt állatok tetemét is megeszik, a söréttől viszont súlyosan megbetegedhetnek. Azóta Kaliforniában betiltották az ólomlövedékeket, hogy ezzel is segítsék a kondorkeselyűk életben maradását.