Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kitett magáért a felesége 50. születésnapján.

    gaspar gyozo es bea asszony
    Fotó: TV2

    Gáspár Bea ezen a nyáron 50. születésnapját ünnepelte, a jeles napot férje, Gáspár Győző pedig többféle módon szeretett volna felejthetetlenné tenni. A Gáspárék csütörtök esti adásából kiderült, hogy a showman egy hatalmas meglepetésbulit szervezett Bea asszonynak – írja a Blikk.

    Gáspár Bea egy gyönyörű, vörös estélyi ruhát kapott ajándékba, amit kifejezetten erre az alkalomra csináltattak, valamint nem kevesebb mint ötven szál vörös rózsát, ami különösen meghatotta őt. Emiatt azt is megbocsájtotta a férjének, hogy a szülinapi tortáját összetörte, miután azt egy autó tetején hagyták, ami elindult. 

    „Na jó, megbocsátom, nem is kell nekem torta! Ennek örülök” – mondta Gáspár Bea, amikor megpillantotta Győző kezében a közel százezer forintba kerülő csokrot.

    Igen, vannak olyan dolgok, amik boldoggá tudnak tenni. Ilyenkor azért nem kérdőjelezem meg, miért mentem hozzá. Tud ő, ha akar... Az ötven szálból álló rózsacsokor megrendelve, megkaptam, köszönöm!

  • A kegyelmi botrányba februárban belebukott volt köztársasági elnök Hernádnémetiben sütött bejglit Galamb Alexszel – szúrta ki a Telex. Ezt követően Nyíregyházára sietett, ahol az Eb-bronzérmes, olimpiai 5. helyezett roma bokszoló Kovács Richárddal találkozott. 

    Képernyőkép 2024-12-20 002453.png

    A Magyar Narancs készített interjút a Sütni Jó Alapítvány alapítójával, aki a napokban több mint 60 darab diós és mákos bejglit sütött Novák Katalinnal közösen. A beszélgetésből kiderült, hogy 

    • Galamb Alex már korábban is vágyott arra, hogy együtt süssön Novák Katalinnal;
    • a szegény sorból kitörő roma péket két héttel ezelőtt kereste meg a közös program apropóján a volt köztársasági elnök referense;
    • Galamb a családját is bemutatta a volt köztársasági elnöknek;
    • a bejgliket Novák magával vitte Nyíregyházára, ahol egy egyesület hátrányos helyzetű gyerekeknek osztotta szét. 

    Politikáról viszont a közös sütögetés közben állítólag nem esett szó, aminek okát a Magyar Narancs sem firtatta. 

    Galamb azt is elmondta, hogy a konyhájából Novák az Eb-bronzérmes, olimpiai 5. helyezett roma bokszoló Kovács Richárdhoz ment, aki a Novák Katalin által is támogatott alapítványával hátrányos helyzetű gyerekeknek segít Nyíregyházán. Erről a találkozóról a Nyíregyházi Sporthírek Facebook-oldala osztott meg részleteket – a bejegyzésből kiderül, hogy

    A Remény Bajnokai Alapítvány karácsony előtt 17 gyermeknek juttatott el sporteszközöket, akik érdeklődést mutatnak a boksz iránt. Bár a posztban erről nincs szó, elképzelhető, hogy a bejglik szétosztását is ez a szervezet koordinálta. Ami viszont biztos, hogy Novák felpróbált egy bokszkesztyűt, ezt ugyanis fotóval dokumentálták.

    A volt köztársasági elnök Facebook-oldalán a két eseményről nincs hír, ahogy arról sem, hogy a bokszkesztyű jelzés lenne egy esetleges jövőbeni sztárboxos ringbeszállásra. Novák Katalin utoljára február 26-án egy búcsúvideót posztolt a közösségi felületén Sulyok Tamás államfővé választása után.