Taylor Swift karanténalbuma megdöntött néhány rekordot
Taylor Swift múlt hét csütörtökön bejelentette, hogy másnap megjelenik a legújabb albuma, a folklore, aminek a dalait a március óta tartó karanténban készítette el. Az énekesnő eddigi albumai mind egy szokásos menetrend szerint jelentek meg: augusztusban érkezett a felvezető dal, amit hatalmas médiakampány és egy őszi megjelenés követett.
A folklore viszont különleges körülmények között született lemez, így nem kapott semmilyen promóciót és mintha nem is lenne olyan fontos ezúttal, hogy milyen teljesítményt nyújt az album, aminek a dalait ezúttal a National zenekar zeneszerzőjével, Aaron Dessnerrel közösen készítette el, de néhány alkalommal közreműködött Jack Antonoff, illetve a Bon Iver énekese, Justin Vernon is.
A zenei sajtó egyöntetűen jókat írt az albumról, ami elsősorban hangzásban tér el azoktól a daloktól, amik Taylor Swiftre voltak jellemzőek. De nem lehet teljes megújulásról beszélni, hiszen korábbi albumokon is találhattunk olyan dalokat, mint a Clean, a New Year's Day vagy éppen a Daylight, amik sokban emlékeztetnek a folklore visszafogott, merengő és szomorkás hangulatára.
A folklore a következő rekordokat döntötte meg a napokban:
- A folklore mindössze három nap alatt szedett össze 500.000 eladást az Egyesült Államokban, vagyis három nap alatt ebből lett az év legjobban fogyó albuma. Eddig Juice WRLD albuma tartotta az első helyet, de ennek egy teljes hétre volt szüksége ahhoz, hogy 497.000 darab fogyjon belőle.
- Spotify-on a megjelenést követő 24 órában 80.6 millió alkalommal hallgatták meg a folklore dalait, ami minden idők második legjobb teljesítménye, csak Drake Scorpion című albumát hallgatták meg többször 24 óra alatt.
- Apple Musicon 35.47 millió hallgatták meg az új album dalait, ami azt jelenti, hogy a platformon nem volt még soha ennél népszerűbb pop album.
Az album egyik dalához, a cardiganhoz kijött egy videoklip is, de ez közel sem szólt akkorát, három nap alatt jutott el a 28 millió megtekintésig, ami Taylor Swift esetében egyáltalán nem számít kiemelkedőnek.
(via)
![Taylor Swift koncertet ad 2019. decemberében](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3403/34036/340364/34036447_981b86294920fd87d38a55d0e7b9c008_wm.jpg)