Tibi atya öt pontban foglalta össze, miket gondol a #freeSZFE tiltakozás és a tiltakozók arcpirító hazugságainak. A mémoldal szerint ezek a következők:

1. A színház a kultúra közvetítőközege, szellemi műhely
   A színház – tisztelet a kevés kivételnek – maníros ripacskodás, ahol nem egy-egy darabot láthatunk, hanem azt, hogy rendezőtől a színészig mindenki eltöltekezik a saját önkifejezésével.
2. Ha nincs színház, nincs kultúra
3. A színház akkor jó, ha lázadó
   Haha, jó vicc. A kedvenc mondataim egyike Zizektől, hogy a posztmodern társadalom ellensége már nem a közöny, hanem a lázadáshelyettesítő lázadásimitálás (prayfor hashtagek előnyben).
4. A színészek szolidaritást érdemelnek
5. Állami támogatás nélkül nem megy
   Rossebet nem. A történelem folyamán folyton változott a színészek státusza, hiszen a drámákat már a görög eredettől fogva nem az elitnek írták (ahogy az eposzokat), hanem a népnek. Amikor Shakeskpeare nekiáll rendezni, a dráma kocsmai előadóműfaj, és túl van már irodalmi munkássága nagy részén, mire részvényeket vásárol a Globe Színházból. Tessék befejezni a seggnyalást, az állázadást, és elkezdeni a melót! 

Listáját végül a következő javaslattal zárja: „Kedves színészek, örök lázadó szellemek, én támogatom a lázadásotokat: hagyjátok csak el az állami színpadokat, és ácsoljatok sajátot! Mert amit most csináltok, az nem lázadás, hanem szakszervezeti tüntetés. Ti nem a kultúráért álltok ki, csak szeretnétek visszakapni a régi feltételeket a munkáltatóitoktól.”