Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 97. Oscar-gála több meglepetést is tartogatott: borult a papírforma, az Emília Pérez és A brutalista helyett Sean Baker Anorája tartolt. Nem csak az író-rendező, de a film címszereplője, Mikey Madison is díjazott lett, a legjobb női főszereplő kategóriájában.

    A legtöbben itt A szerben hatalmasat alakító Demi Moore győzelmét jósolták és várták, így egészen meglepődött mindenki, amikor végül a 25 éves színésznő neve hangzott el – köztük maga Moore is. Ugyan a nyertes kihirdetését követően az öt jelölt arcáról gyorsan Madison portréjára váltott az osztott képernyő, egy profi szájról olvasónak így is sikerült megfejtenie, mit mondott az Oscarról lecsúszott 62 éves színésznő.

    „Nice”, azaz „szép”, fordult bólogatva a mellette ülő kísérője felé.

    De amikor mondja, nem mosolyog. A teste szinte bólint, mintha csak erőltetnie kellett volna magát, hogy kimondja 

    – elemezte a látottakat Nickola Hickling. Sokan a színésznő mögött ülő Jack Antonoff reakcióját is kiszúrták, aki szintén nem tudta leplezni csalódottságát.

    A közösségi oldalakon közben többen arról írtak, ironikus, hogy az Akadémia Moore helyett a fiatalabb Madisonnak ítélte oda a díjat, ami technikailag egy az egyben lefedi  A szer sztoriját.

  • A frissen díjazott színész tette megosztja az internet népét.

    A 97. Oscar-gálán Adrien Brodyt jutalmazták aranyszoborral A legjobb férfi főszereplő kategóriábanA brutalista című filmben nyújtott alakításáért, ám az 51 éves színész az est folyamán nem csupán a díj elnyerésével tűnt ki a neves eseményen.

    Az immár kétszeres Oscar-díjas színész a vörös szőnyegen egy hatalmas csókot is kapott, de nem a párjától, hanem a pályatársától, Halle Berrytől, megismételve 22 évvel ezelőtti ikonikus csókjukat, amellyel a gálát figyelemmel követők többsége szerint megalázta kedvesét, a 48 éves Georgina Chapmant, ráadásul Berry szíve is foglalt. Brody ezenkívül az érzelmes, ám hosszú köszönőbeszédével is felhívta magára a figyelmet: üzenete ezúttal sem fért bele az időbe, kétszer is félbeszakították. Gondolatait végül a kulisszák mögött fejezte be.

    Ám még mielőtt belekezdett volna beszédébe, Brody a neki szóló ünneplő tapsvihar közepette is alakított. A színpadra igyekezve jött rá ugyanis arra, hogy elfelejtette kiköpni rágóját. Ez feltehetően azért történt, mert nem számolt azzal, hogy őt hirdetik ki a kategória győzteseként. A színész az utolsó pillanatban szabadult meg rágógumijától: a kezébe köpte, majd rövid ideig tartó habozást követően a barátnőjének dobta azt, aki egy TikTok-videó tanúsága szerint hamar kapcsolt, de éppen, hogy elkapta a rágót.

    (via Daily Mail)

  • Megan Foxot senkinek sem kell bemutatni, a Transformers-filmek bombázója a filmezés mellett divatikonként is hódít, popkulturális jelenséggé vált az elmúlt években. Most ő is csatlakozott a Hell hollywoodi különítményéhez, amelyben korábban Bruce Willis is szerepelt, jelenleg pedig Michele Morrone és Eva Mendes is a tagja.

    A Hell Ice Coffee és Megan Fox együtt teszik még szexibbé a jegeskávézást, hogy az ne csak egy napi rutin legyen, hanem egy életérzés – írja közleményében a cég.

    Megan Fox egy magabiztos és ikonikus személyiség, aki stílusával és egyediségével mindig kitűnik a tömegből. Tökéletesen illeszkedik a Hell Ice Coffee által képviselt dinamikus és karakteres életstílushoz. Hiszünk abban, hogy ez az együttműködés új szintre emeli a márkánkat, és tovább erősíti a jelenlétünket a globális piacokon

    – mondta Popovics Adrienn, a Hell Energy marketingigazgatója.

    A Hell Ice Coffee termékei kizárólag kiváló minőségű arabica- és robustakávé-kivonattal, valamint magyar tej felhasználásával készülnek. A kampány stílusa tökéletesen illeszkedik Megan Fox erőteljes imázsához, a színésznő arca mindenhol jelen lesz, hiszen a kampány több mint 20 országban indul el, a digitális platformoktól kezdve a televíziókon át az óriásplakátokig.

  • Arról is őszintén beszélt, mennyit fogyott a kórházban.

    Tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynőt jelenleg Budapesten kezelik, de hamarosan újra kés alá kell feküdnie.

    Amint látjátok, nekem is szép hetem lesz, ugyanis hamarosan megyek a műtőbe! Valójában azt már kijelenthetjük, hogy én úgy járok a műtőbe, mint más a közértbe, úgyhogy szorítsatok nekem!

    – jelentkezett be Instagram-követőihez a kétgyermekes édesanya, megmutatva az ágya fölé kiragasztott „ma műtik” feliratot. Nemrég egyébként arról is beszámolt közösségi oldalán, hogy készül gyógytornával arra az időszakra, amikor mankóval kell majd közlekednie. Lábai mellett kezeit is edzi, hogy bírják majd.

    Ahogy látom ezeken a fotókon, jól lefogytam, egyébként egészen pontosan 12 kilótól szabadultam meg. Hát nem így terveztem, megmondom őszintén” – írta a modell posztjához, amit a Blikk szúrt ki.

Bezárás