Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színészek 2 éve alkotnak egy párt.

    Kovács Patrícia 2017-ben vált el előző férjétől, Gusztos Pétertől, 2023-ban pedig ismét rátalált a szerelem egy kollégája, Medveczky Balázs személyében. A pár most először az ELLE magazin friss címlapján látható együtt, szúrta ki a Femina.

    A színésznő igyekszik óvni magánéletét a nyilvánosságtól, épp ezért ez az első és utolsó alkalom, hogy közös fotózás mellett interjút is adtak, ahol többek között a közös szakmai múltjuk, a köztük lévő 15 év korkülönbség, valamint a külső vélemények kezelése is szóba kerül.

  • A színésznő ugyan hoppon maradt az Oscar-gálán, ám a jelek szerint nem kesereg.

    Kis túlzással a meglepetések éjszakájának is lehetne nevezni a 97. Oscar-gálát, ahol borult a papírforma, az Emilia Pérez és A brutalista helyett ugyanis Sean Baker Anorája tarolt. A legjobb női főszereplőnek járó arany szobrot is utóbbi alkotás színésznője,  a 25 éves Mikey Madison vihette haza, jóllehet sokan a nagy visszatérőnek számító Demi Moore győzelmét jósolták A szer című filmben nyújtott alakításáért. A díjkiosztó gála nézői emiatt zúgolódtak is, ám a 62 éves színésznő elegánsan, igazi dívaként vette tudomásul, hogy a szobrocska nem őt illette meg. 

    Moore első reakciója azonban nagy meghökkenésről árulkodott. Bár az osztott képernyő a kategória nyertesének kihirdetését követően hamar Madison portréjára váltott, egy profi szájról olvasónak még így is sikerült megfejtenie, mit mondott Moore, miután lecsúszott az Oscar-díjról.

    A 62 éves színésznő a ceremóniát követően az Instagram-oldalán írt a benne kavargó érzésekről. Egyúttal Madisonnak is üzent.

    „Ahogy ez a díjátadó szezon a végéhez közelít, tele van a szívem hálával ezért az utazásért. Ez volt életem legnagyobb utazása, és még csak most kezdtük el igazán! Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, a többi jelöltnek, és mindenkinek, aki örömtelivé és ragyogóvá tette ezt az élményt. Köszönet A szer szereplőinek, stábjának és a rajongóknak, megtiszteltetés volt számomra veletek dolgozni, tanulni tőletek, és együtt ünnepelni ezt a filmet.”

    És hatalmas gratuláció Mikey Madisonnak – alig várom, hogy lássam, mibe fogsz bele következőnek

    – üzente a gálát követően Moore, akit A szerben nyújtott alakításáért azért elért a díjeső: már elnyerte a Golden Globe, a Critics Choice Awards és a SAG-gála trófeáit is, amelyek az első komolyabb elismerései 45 éves pályafutása során.

    (via People

  • Ő készítette a színésznő haját a Hell reklámjának forgatására.

    Ahogy arról az Index is beszámolt, új világsztár csatlakozott a Hell hollywoodi nagyköveteihez: Bruce Willis, Michele Morrone és Eva Mendes után Megan Fox tűnik fel a magyar márka kampányában, ami több mint 20 országban indul el.

    A reklám forgatásán Zsidró Tamás is részt vett, tapasztalatairól most a Blikknek számolt be.

    „Régóta benne vagyok a szakmában, de azért egy kicsit a gyomrom összerándult, amikor mondták, hogy kinek fogom csinálni a haját” – kezdte a sztárfodrász, hozzátéve:

    Óriási élmény volt. Odakerültünk Hollywoodba egy kicsit, és megcsapott az érzete. Rájöttünk arra, hogy egyébként ők is emberek. Nagyon helyes volt Megan, egy hihetetlen ember, aki nagyon profi, nagyon összeszedett, nagyon tudja, hogy mit kell a kamerának csinálnia.”

    Bár Zsidrónak egy régi vágya vált valóra azzal, hogy találkozhatott Foxszal, azt sajnálja, hogy az iszonyatos tempó miatt nem tudott vele igazából beszélgetni, hiába szeretett volna.

    Nagyon kevés olyan időszak van, amikor beülnek ők, hollywoodi sztárok, de ugye nekik van különbuszuk, ahova odamegy az ember, nagy alázattal besütögeti a haját, és utána már ott sincs. […] Normálisan távolságot tartó volt. Mint minden hollywoodi sztár, azért három lépés távolságból kezeli ezeket a dolgokat, de annak mezsgyéjén belül, ami megengedhető neki és nekünk is, egy nagyon közvetlen és kedves nő. Jó dolog vele együtt dolgozni 

    – mesélte, s mint kiderült, valószínűleg a produkció többi stábtagja is így volt ezzel.

    „Pont az operatőr mondta, hogy abban a pillanatban, ahogy elkezdtek forgatni, akkor belefordult a kamerába, és a kamera majdnem kiesett a kezéből, mert annyira szuggesztív volt a tekintete.”

  • Palácsik-Ráthonyi Tímea egy héttel ezelőtt újságolta el: béranyaságon keresztül nemrég megszületett az első gyermeke, akinek nem mindennapi okokból a Ben nevet választották. Ám férjével, Ráthonyi Zoltánnal duplán örülhetnek, hiszen rengeteg küzdelem után, majdhogynem egy időben a mesterséges megtermékenyítés is sikerült, ezért az üzletasszony is a szíve alatt hord egy gyermeket. Tímea igazi csodaként éli meg, hogy szinte egyszerre két kisbabája is születik, abból pedig, hogy mennyire boldog, a közösségi oldalain sem csinál titkot.

    Palácsik-Ráthonyi Tímea a minap újabb fotókat mutatott kismamafotózásáról. Jól látható, hogy terhespocakja szépen gömbölyödik, ám egy kérdés még mindig nyitott:

    Kislány vagy kisfiú? Mit gondoltok?

    – írta eredetileg angolul a képekhez az Egyesült Államokban élő üzletasszony, akinek követői többnyire kislányra gyanakszanak, ám többen megjegyezték: csak az a fontos, hogy a csöppség egészséges legyen.

Bezárás