Barbee férjhez ment
Bata Adrienn 2009-ben futott be Ébressz fel! című számával. Az énekesnő és párja már egy ideje tervezték a menyegzőt, de a járványhelyzet miatt vártak, hátha sor kerülhet nagy esküvőre. Végül úgy döntöttek, egyelőre megelégszenek egy kis ceremóniával, a nagyot majd később pótolják, és már a mézeshetek helyszíne is megvan.
Úgy döntöttünk, nem várunk tovább, hisz nem láttuk a végét ennek a helyzetnek. Először úgy tűnt, csak két tanú lehet jelen, ám végül 10-en voltunk, a szüleink is részt tudtak venni az esküvőnkön. Az az érdekes, hogy egy ilyen „kis” esküvő is legalább olyan sok izgalmat tartogatott, mint egy nagy ceremónia, hiszen gondoskodni kellett a családi ebédről, a ruhát pedig csak online tudtam megrendelni és volt méretprobléma is, ezért vissza kellett küldenem. Dubajba vagy Görögországba megyünk, a kettő közül még nem döntöttünk, de mire lehet utazni, ezt is kitaláljuk
– mesélte Barbee a Blikknek.