A népszerű rapper nehéz időszakáról is mesélt.
Máté Szabolcs, azaz Sub Bass Monster vendégeskedett legutóbb a Palikék Világa Nem hétköznapi történetek című műsorában, ahol egyebek mellett beszélt a karrierjének jelenlegi helyzetéről, a kezdeti nehézségeiről, és arról, miért marad távol a mainstream médiától. Mint kiderült, a hazai rap szcénájának megkerülhetetlen alakja mostanra háromgyerekes édesapa, ezzel együtt ma is rendszeresen fellép, csak meghúzza a határait.
„A pénzből, amit én anno kerestem, amikor ilyen borzasztó sokat mentem, és közben Gyulafirátóton maradtam, azért elég sokat félre tudtam tenni. De a jelenlegiből is egy bőven átlagos életszínvonal felett tudnék élni.
Egyszerűbben elmagyarázva: feljövök Gyulafirátótról, itt mondjuk kérek egy kört az egyik szórakozóhelyen a barátaimnak, ugyanabból a körből nálunk egész este mulat a kocsma összes embere. Merthogy ott olcsóbb az élet. Ráadásul én fellépésekre jártam, nem is volt időm elszórni a pénzt, mert ugye, ott akárhova mentem, dolgozni kellett. Most az egy dolog, hogy ott is koccintottam az emberekkel vagy buliztunk, de megmaradt a pénz.
Ha én hétköznap lementem mondjuk a barátaimmal, hogy gyerekek, meghívok mindenkit, még úgy sem tudtam a töredékét se elkölteni. Úgyhogy ez a pénz nekem megmaradt, én pedig befektettem... Tehát szerencsére nincs megélhetési problémám” – árulta el a népszerű előadó, aki ugyanakkor nem mindig élhetett ilyen színvonalon.
Nekem azért nem indult olyan könnyen... Bár senki nem tudja, volt egy olyan időszak az életemben, amikor egy pohár víz volt minden este az ágyam mellett, hogy tudjam, hogy fagypont alatt aludtam-e, merthogy nem volt fűtés. Szóval a mélység is megvolt, ahonnan elindult az ember, és megtanulta tisztelni, ami van
– vallotta be Sub Bass Monster.
(via Blikk)