Hailey Biebernek elege van az őt üldöző bigott keresztényekből
Justin Bieber felesége egy beszélgetős Youtube-videóban mondta el Yvonne ORjinak, hogy nehezen bírja elviselni a könnyen ítélkező, csőlátású keresztény közösséget. Elmondása szerint a felekezetének több tagja is megtalálta már a kéretlen véleményével, hogy szerintük nem keresztényhez méltón viselkedik, hogy nem mutat jó példát, hogy nem így kéne élnie az életét.
Hailey Bieber ezt követően gondolkodóba esett. Több Instagramra kitett képe alatt is megjelentek ilyen negatív kommentek, amiktől elbizonytalanodott. Megkérdőjelezte saját magát, egy pillanatra majdnem igazat is adott az őt bíráló (szeretet központú) keresztény felebarátainak, majd rájött, hogy nincs igazuk. Attól még, hogy nem úgy él, mint mások, attól meg nem mutat rossz példát.
Mik vannak, nem? Ki gondolta volna, hogy ilyen elutasító, rögtön ítélkező, külsőségekre hagyatkozó, intoleráns tud lenni a Jézust megváltójának tekintő közösség, aki szerint Isten a saját képére teremtette az embereket, akiket egyformán szeret.
(Buzzfeed)