Jelenleg csakis a bokszra koncentrál, de családja már várja, hogy visszakapja a döntő után.
Vasárnap este tovább folytatódott a Hell Boxing Kings elnevezésű versenysorozat, ahol már a jövő heti döntőbe jutásért folytak a küzdelmek. A profik mellett természetesen sztármérkőzésekből sem volt hiány, Istenes Bence után Berki Mazsi és Brasch Bence is megmutatta, hogy kemény fából faragták őket. Berki ezúttal a horvát influenszerrel és ápolónővel, Ela Jerkoviccsal szállt ringbe, és technikai kiütéses győzelmével be is biztosította helyét a szuperdöntőbe. A nyertes celeb a Blikknek adott interjút az újabb sikerrel megvívott meccs után, amiből kiderült, hogy két komoly sérülés is hátráltatta, de a döntő előtt erről nem szeretett volna többet megosztani.
„Bár ez volt az ötödik meccsem közönség előtt, csak most éreztem igazán a jelenlétemet a ringben. Olyan ott állni a sarokban, mintha egy buborékban lenne az ember. Az edzőmre mindig igyekszem figyelni meccs közben, ez is egyre jobban sikerül” – kezdte az influenszer, aki az újabb győztes meccs után aludni sem tudott, annyira tombolt benne az összecsapás okozta adrenalin.
Egy idő után feladtam, és inkább többször is visszanéztem a meccset, míg a párom, Zoli aludt mellettem. Mindig ki szoktuk elemezni az edzőmmel is a mérkőzéseket, s az előző meccs után én is láttam, hogy kicsit parasztlengős volt a jobbosom, amit most sikerült kiküszöbölnöm.
Berki Mazsi egyébként az embert próbáló felkészülési időszakban is igyekszik minél több időt tölteni a családjával. A tömegnövelő és ütőerőedzésekben párja, Zoli is támogatja, de persze jóval kevesebb időt tudnak most együtt tölteni.
Emmácska is kevesebbet lát, de szerencsére sok segítségem van, ő pedig nagyon alkalmazkodó kislány. Megnézte a meccsem, drukkolt nekem. Nem félt, edzéseken is volt már velem. Akkor aggódna csak, ha azt látná, hogy sírok a ringben. Most eleve egy izgalmas időszaka van, hisz voltunk óvodai beszoktatáson, januárban pedig kezdi is az ovit. Szerencsések vagyunk, mert mindenki tündéri, és nagyon kedvesen fogadtak minket, Emmának is tetszett a közeg
– fogalmazott az édesanya, hozzátéve: izgatottan készül a döntőre, de a 100 ezer dolláros, azaz mintegy 37 millió forintos pénzdíjat igyekszik kizárni a fejéből. Hangsúlyozta, egyrészt nem ezért száll ringbe, másrészt nagy nyomást helyezhet rá versenyzőként, ami visszavetheti a teljesítményét.
Zoli megjósolta az előző meccsnél és a mostaninál is, hányadik menetben ér véget. A döntőre is van jóslata, de egyelőre nem árulja el. Én a felkészülésre koncentrálok, és szeretnék nagy pontkülönbséggel vagy ismét technikai KO-val győzni. A család persze már várja, hogy visszakapjon egy kicsit a döntő után, és én is várom a pihenést, de a boksz szeretete marad, és ha kapok felkérést egy újabb meccsre, elgondolkodnék rajta
– jelentette ki.