Három év után elhagyja férjét az Agymenők sztárja
A jó viszonyt viszont megtartják egymás között.
![GettyImages-1078336458](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3969/39694/396945/39694579_7498c90bd4f8fe56decd2b8c2fa9b477_wm.jpg)
Kaley Cuoco és férje, Karl Cook három év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják, és bár kevés dolgot osztottak meg magánéletükből, szerették volna ha ezt a közleményt mindenki tőlük hallja először. Az Agymenők sztárjának szavait a People magazin közvetítette.
Annak ellenére, hogy mélyen szeretjük és tiszteljük egymást, rájöttünk, hogy jelenlegi utunk ellentétes irányba visz minket. A döntést közösen hoztuk meg, egymás iránti óriási tisztelet és megfontoltság alapján, és arra kérünk mindenkit, hogy ugyanígy járjanak el velünk szemben is, hiszen nem fogunk további részleteket megosztani a nyilatkozatunk után
— olvasható a magazinban.
Kaley és Karl még 2016-ban ismerkedtek meg, egy évvel később pedig Karl már el is jegyezte a színésznőt, méghozzá a születésnapján. Innen már az esküvőre sem kellett sokat várni, 2018 júniusában kötötték össze az életüket, mely úgy néz ki, ezidáig tartott.