Ez a nő smink nélkül, természetes arccal vág neki a Miss Nagy-Britannia szépségversenynek
A fiatal lányok önbizalmát szeretné növelni.
A 31 éves Elle Seline a BBC-nek adott interjút, melyben elmondta, hogy fiatalkorában akárcsak a többség, ő is egy maszknak használta a sminket, azonban ennek ellenére is hihetetlenül sokat bántották — görög-angol származása miatt az átlagnál ugyanis kicsit több testszőrzete volt. A nő azt szeretné, hogy tettével inspirálni tudja a következő generációt, és megértesse velük, hogy nem csak a tökéletességben lehetet megtalálni a szépséget.
Lehet, hogy lesz egy fiatal lány az iskolában, aki meglát, és úgy fogja érezni, hogy valójában elég jó vagyok úgy, ahogy vagyok
— mondta, majd később hozzátette, hogy különleges ötletét egyaránt az indulók és a versenyt szervező organizáció is támogatja.
Egy országos szépségversenyen ennyi ember előtt színpadra állni nagyon ijesztő lesz. De tudom, hogy a verseny után nagyon jól fogom érezni magam, függetlenül attól, hogy nyerek-e vagy sem. Tartozunk annyival a következő generációnak, hogy azt mondjuk, nem baj, ha saját magad vagy
— fejezte be Seline. A versenyre jövő héten, szeptember 16-án és 17-én kerül sor az angliai Leicesterben.