Találóan az adventi naptár 20. napjához használták fel Karácsony Gergely portréját.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az élő adventi kalendáriumozás, melynek lényege, hogy egy adott településen december első napjától egészen szentestéig, azaz december 24-ig minden nap más kidíszített ablakon jelenik meg az aktuális napot jelző szám, akár az eredeti adventi naptáron, ahol minden nap újabb ablak nyílik ki. Úgy fest, az adventi kalendáriumhoz kapcsolódó szokás, amely egyben közösségi élményt is nyújt, Budapestet is elérte, Kispestet legalábbis biztosan, ahol úgy öltöztetik díszbe az utcafronti ablakokat, hogy a kapott szám jól láthatóvá válik.
Sokan azonban nem állnak meg az ablak egyszerű, esetleg krétafilccel történő dekorálásánál, hanem üzenetet is hagynak a „számvadászoknak”. A 19. kerületi Wekerle-telepen legalábbis az egyik lakó szó szerint elővett mindent, ami karácsonyi: pontosabban Budapest főpolgármestere,, Karácsony Gergely nevét találóan felhasználva állt neki az ablakdíszítésnek. Ez a kalendáriumrészlet magához a főpolgármesterhez is eljutott, aki a fotót továbbosztotta a közösségi oldalán.
„Adventi kalendárium tegnapról” – írta minap közzétett bejegyzésében Karácsony Gergely, aki aztán kommentben hozzátette: a megosztott felvétel egy Facebook-csoportból származik, ezért szeretné tudni, pontosan hol is készült.
A főpolgármester a megfejtést szintén kommentben várta, amelyet meg is kapott: többen megerősítették, hogy a kép a kispesti Wekerle-telepen készült.