A műsorban még utálták egymást, mára legjobb barátnőként tekint egymásra A Nagy Ő Laurája és Annabellája
Micsoda fordulat…
![271668860 1193096424549852 8003117224135842117 n](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4140/41406/414069/41406937_877187cf67b38f60754551136093b0fa_wm.jpg)
Korábban már az Index is több ízben beszámolt a TV2 tavaly véget ért párkereső valóságshow-járól, mely nem kevés kivetnivalót hagyott maga után – gondolunk itt arra, hogy a Nagy Ő, azaz az olimpikon Tóth Dávid és kiválasztottja, Laura két hónap után már szét is mentek, illetve arra, hogy utóbbi már egy másik Dávid mellett keresi a szerelmet – ezeket leszámítva azonban a műsor egészen sokakat szórakozatott.
Mint utólag kiderült, arra is jó volt, hogy riválisokból legjobb barátnőket kovácsoljon, ugyanis a műsor két legnagyobb esélyese, Laura és Annabella ma már legjobb barátnőként tekintenek egymásra, legalábbis ezt a következtetést lehet levonni az Instagram-oldalaikból.
You are more fun than anyone or anything I know
– írta az egyik közös képükhöz Laura, ami magyarra fordítva a következőt jelenti: szórakoztatóbb vagy, mint bárki vagy bármi, amit eddig ismertem.