Instagram sztorijaiból értesülhettünk, hogy ma a Partizán Roadshow hatvani állomásának műsorában társműsorvezetőként szerepelt Gulyás Márton mellett. Mivel legutóbbi TV-s szereplését lemondta, mert elaludt, ezért a Partizán stábja biztosra ment és a korai kezdésre való tekintettel egy nappal előbb levitték Hatvanba.
Neki azonban ez sem jelentett akadályt, hogy esti programot találjon magának. Egy helyi házibuli közepébe csöppent bele, ahonnan több Instagram sztori és egy poszt is érkezett tőle az eseményekről. Többek között azt is megtudhattuk, hogy újra szerelmesnek érzi magát.
Erre egy olasz influenszer barátja, Ignazio Moser képei döbbentették rá, aki barátnőjével tökéletes párost alkot Gabo szerint. A celeb hosszú-hosszú idő után úgy döntött, hogy a szerelmet választja.
Erős Antónia nem csak a tévé képernyőjén tűnik fel nap mint nap, hanem a magánéletében fontos társadalmi munkát is végez: az Egy Csepp Figyelem nevű alapítványával régóta azon dolgozik, hogy minél több ember megismerje a diabéteszt, és annak veszélyeit, hiszen ő maga is 25 éves kora óta I-es típusú diabétesszel él. A kopaszodástól való félelméről azonban most először mesélt. Mint azt elárulta, nagymamai ágon sajnos van családi érintettsége.
Mindig rettegtem a kopaszodástól. Akkor is, amikor vörös tüsi hajam volt és épp csak a 30-at töltöttem, és akkor is, amikor az 50-et. Sajnos van családi előzmény, a nagymamám haja nagyon megritkult, elvékonyodott a klimax után. Akkoriban nem nagyon volt erre megoldás, színésznőknek is varrt ruhát, talán tőlük kapott tippet, ezért parókákat használt, amiket szerencsére szeretett
– írta bejegyzésében Erős Antónia, amit az nlc.hu szúrt ki. Az RTL híradósa közösségi oldalán mindig igyekszik hasznos tanácsokkal szolgálni azoknak a nőknek, akik hozzá hasonlóan érintettek a változókori, hormonális hajritkulásban.
Több év különélés után 2024 januárjában hivatalosan is elvált egymástól Jason Momoa és színésznő felesége, Lisa Bonet. Ahogy akkor kijelentették, a legnagyobb egyetértésben hozta meg a döntést, és a kiskorú gyermekeik felügyeletéről, valamint anyagi javaikról is sikerült megegyezniük. Annak híre pedig, hogy Bonet kész lezárni Momoával való kapcsolatát, hamar bejárta a nyilvánosságot, az Aquaman sztárja az eset után azt is bevallotta, hogy egy ideig nem is volt hol laknia.
Jason Momoa szíve nem sokáig volt szabad, a színész ugyanis Japánban járt, ahol a Csavargások című dokusorozatát forgatta. Ide kísérte el az új kedvese, Adria Arjona énekes-színésznő is. Most pedig a Saturday Night Live 50. évfordulójára rendezett New York-i eseményen vettek részt, ahol először debütáltak a vörös szőnyegen.
Egy régi babákat bemutató YouTube videóval kezdődött az Angliában élő Mia Rayne különleges mániája: a most 13 éves kislányt annyira lenyűgözték a felvételen látott játékok, hogy úgy döntött, ő is olyan ruhákat szeretne hordani, mint amilyeneket az 1900-as évek közepén készült figurák viselnek.
Gyűjteménye első darabja egy fast fashon márkájú, retro-hatású ruha volt, azóta azonban már csak autentikus, 60-, 70 éves szetteket visel: jelenleg nagyjából 50-re rúg a ruhakollekciója, de édesanyjával közösen továbbra is lelkesen vadásznak az interneten és különböző vintage boltokban újabb és újabb szerzeményekre.
Miát annyira elvarázsolta az időszak szellemisége, hogy gardróbája mellett környezetét is igyekszik a lehető legkorhűbbé varázsolni. Megszabadult a szobájában lévő tévétől, helyette inkább horgol, vagy olyan hagyományoknak áldozik, mint a klasszikus teadélután.
Kulcsár Edina élete egyik legboldogabb korszakát éli, hiszen manapság a napjai nagy részét csakis az teszi ki, hogy a gyermekeit gondozza. Az influenszer anyuka a népes követőtáborral büszkélkedhető Instagram-oldalán gyakran reagál a kritikákra és találgatásokra, kiemelve, a legtöbb pletyka nagyon messze áll a valóságtól. Ezúttal viszont helyzetjelentést adott magáról és a jövőbeli terveiről is mesélt.
„Mostanában nem nagyon meséltem arról, hogy mik történnek velem. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy lefogytam, vagy hogy mozgalmas napjaim vannak a gyerekekkel. Itt inkább az álmaimra/céljaimra gondolok, amik esetleg titeket is érinthetnek” – kezdte az édesanya, hozzátéve: sokat gondolkodott azon, hogy mivel tudná viszonozni a követői túláradó szeretetét.
Mint kiderült, az egykori szépségkirálynő jelenleg két olyan projekten is dolgozik, ami sokat jelent számára és hiszi, hogy a követői is szeretni fogják. Megjegyezte, az egyikről néhány napon belül többet is megtudhatunk, a másik pedig várat magára, mert sokat kell még rajta dolgoznia.
Eddig is folyamatos volt a jelenlétem az oldalon, de azok szinte mind a külsőségekről szóltak. Persze ez sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk. Mindig kérdezik, hogyan boldogulok ennyi gyerekkel? Hogy bírom, ha valaki hülyeségeket talál ki rólunk? Hogy viselem, ha bántanak, ami nyilván mindenkivel megeshet, akár munkahelyen, akár családon belül
– ecsetelte Kulcsár, aki az új projektjével szeretné majd ezeket is megválaszolni, és a módszerei által segíteni, hogy „mindenki könnyedebben vegye a mindennapi akadályokat és általa boldogabb és kiegyensúlyozottabb tudjon lenni”.